Magyarországot sem kíméli a kapitalizmus által táplált klímaválság.
A tőkés rendszer kizsákmányoló logikája, amely a természetet és az embert is profitforrásként kezeli, egyre súlyosabb környezeti és társadalmi válságokba sodorja az országot. Az iparosított mezőgazdaság és az ipari termelés vízhasználatának piaci alapú szabályozása elvezetett a talaj kimerüléséhez és a vízkészletek kritikusan alacsony szintjéhez, miközben a tőkések a rövid távú profitot hajszolják. Az árvizek és aszályok egyre gyakoribbá válása a klímaváltozás egyértelmű jele, amelyet a globális kapitalizmus szít. Az egyetlen kiút a fenntartható, közösségi alapú termelési rendszerek megteremtése, amelyek nem a piac haszonlevűségére, hanem az emberi szükségletek és a természet egyensúlyának helyreállítására építenek.
Az elmúlt évtizedekben az ország egyre súlyosabb aszályokkal szembesült, amelyek megmutatják a neoliberális gazdaság csődjét. A tőkés rendszer, amely a profitot mindenek fölé helyezi, figyelmen kívül hagyja a természeti erőforrások fenntartható kezelését, és az emberek alapvető szükségleteit is veszélyezteti. Ez a cikk arra vállalkozik, hogy értékelje a hazai klímaválságot, különös tekintettel a vízmegtartás, az árvízvédelem és az aszálykezelés kérdéseire, miközben megvilágítja a pénzéhes politikusok és tőkés hiénák bűnrészességét ezekben a problémákban.
A kapitalizmus ökológiai válsághelyzete
Ez a kérdés szorosan összefonódik a kapitalizmus természeti erőforrásokkal való bánásmódjával. A tőkés rendszer számára a víz nem közösségi kincs, hanem áru, amelyet ki lehet használni a profit érdekében. A nagybirtokok, az ipar és az építőipar érdekei előbbre valók a lakosság szükségleteinél. Ez Magyarországon is világosan megmutatkozik, ahol a környezetvédelmi munkát a piaci mechanizmusok és a nagyvállalatok érdekei dominálják.
A vízgazdálkodás liberalizációja, amely az Európai Unió által is támogatott piaci megközelítést helyezi előtérbe, oda vezetett, hogy a víz elosztása és a kezelése profitorientált vállalatok kezébe került. Ez a megközelítés különösen káros a vidéki szegényekre, akiknek nemcsak a vízhez való hozzáférése válik nehezebbé, de az árvíz- és elsivatagosodás is sokkal súlyosabb következményekkel járnak számukra. A profitmaximalizálás logikája figyelmen kívül hagyja hosszú távon az emberek életminőségét.
Árvizek: A kiszolgáltatottság növekedése
Magyarország történelmileg is árvízveszélyes terület. A Duna és a Tisza rendszeresen kilép a medréből, különösen a tavaszi hóolvadáskor és az esős évszakokban. Az elmúlt években azonban a helyzet súlyosbodott a klímaváltozás hatásai miatt, amelyek növelték az extrém időjárási események gyakoriságát és intenzitását.
A jelenlegi árvízvédelem rendszerét a 19. században alakították ki, amikor a folyókat szabályozták, és gátakat építettek. Ezek a beavatkozások azonban a kapitalizmus által vezérelt termelési és infrastrukturális logikát követték, amely rövid távú gazdasági haszonra épít, és figyelmen kívül hagyja a természet ökológiai rendszereinek integritását. A tőkés rendszer nem az emberek vagy a természet érdekeit tartja szem előtt, hanem a tőke koncentrációját és a profittermelést. A gátak építése és a folyószabályozás célja nem a fenntartható vízgazdálkodás vagy az árvízi kockázat csökkentése volt, hanem a mezőgazdaság, az ipar és az infrastruktúra gyors növekedésének kiszolgálása. Ez a rendszer nem törődött az ökológiai egyensúllyal, sőt, szétzilálta a folyók természetes áramlását, és elpusztította a természetes ártereket.
Az árvízvédelem területén az állam jelenlegi stratégiája nemcsak hogy nem elégséges, de alapvetően hibás is. Az árvízi veszélyhelyzetek kezelését a nagy infrastrukturális beruházásokra és az emberek kimenekítésére alapozzák, miközben a probléma gyökereivel nem foglalkoznak. Az olyan problémák, mint az erdőirtás, a városiasodás vagy a talaj vízmegtartó képességének romlása, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az árvizek egyre súlyosabbá váljanak. A kapitalista mezőgazdaság, amely a termőföldeket kizsákmányolja és elpusztítja a természetes vízelvezető rendszereket, különösen nagy szerepet játszik ebben.
A kapitalista mezőgazdaság embertelen gépezete kíméletlenül pusztítja a termőföldeket, és tönkreteszi a természetes ökológiai rendszereket. Ez az ipari rabszolgaság, amely a termelést és a profithajszát minden elé helyezi, könyörtelenül zsigereli ki a talajt, megfosztva azt termékenységétől, miközben mérgező vegyszerekkel és gépi erővel kényszeríti ki az utolsó csepp hasznot is. Az emberi munkaerőt is kegyetlen kizsákmányolásnak veti alá: a kiszolgáltatott munkásokat embertelen körülmények között dolgoztatja, miközben a megtermelt javakat a piac logikája szerint osztják el, nem az emberi szükségletek alapján. A természet és az emberi élet nem más ebben a rendszerben, mint nyersanyag a kapitalista profitmalom számára. Az ökoszisztémák tönkretétele, a talaj termékenységének leépítése és a vízgazdálkodás lerombolása mind a tőkés mezőgazdaság bűnei, amelyek miatt az emberiség és a bolygó jövője a szakadék szélére sodródott. Csak a forradalmi átalakulás, a termelés közösségi alapra helyezése és a természet tisztelete hozhat megoldást.
Aszályok: Az éhezés előszobája
Az aszályok egyre gyakrabban sújtják Magyarországot, különösen a nyári hónapokban. A klímaváltozás hatására a csapadékeloszlás szélsőségessé vált: az esős időszakokat hosszabb száraz periódusok követik, amelyek komoly veszélyt jelentenek a mezőgazdaságra. A vízhiány nem csupán a terméskiesést okozza, hanem hosszú távon sem tudjuk megtermelni a szükséges élelmiszert.
A magyar mezőgazdaság, amelyet a nagybirtokok és a nagyüzemi termelés dominál, nem képes alkalmazkodni az aszályokhoz. A kapitalista mezőgazdaság ugyanis a rövid távú profitmaximalizálásra épít, és nem veszi figyelembe a fenntarthatósági szempontokat. A vízgazdálkodás hiányosságai különösen súlyos következményekkel járnak a kisgazdaságokra és a vidéki szegényekre, akiknek nincs elég erőforrásuk ahhoz, hogy öntözőrendszereket építsenek vagy alkalmazkodjanak az új kihívásokhoz.
Az állam által támogatott agrárpolitikai a nagytőkés érdekeket szolgálja, miközben a kisgazdálkodókat elhanyagolja. Az öntözési rendszerek fejlesztése elmarad, és a vízmegtartási kapacitások is alacsonyak, mivel a földművelés módszerei kimerítik a talaj termékenységét. A nagyüzemi termelés ráadásul hatalmas vízmennyiséget használ fel, amely tovább fokozza a vízhiányt. Mindez a mezőgazdasági válsághoz vezet, amely elsősorban a munkásosztályt és a vidéki szegényeket sújtja.
A tőkés mezőgazdasági rendszer fenntarthatatlan és embertelen működésének egyik legfontosabb következménye a szövetkezetek hiánya, amelyek közösségi alapú termelést és igazságos földhasználatot biztosíthatnának. A nagybirtokos tőkések uralta agrárium kizsákmányolja a termőföldeket, miközben a kisgazdálkodóknak nincs lehetőségük sem az önálló, sem a kollektív gazdálkodásra. A jelenlegi rendszer nem engedi, hogy a helyi közösségek maguk irányítsák a termelést, és a profitszerzés helyett a közösségi szükségletekre koncentráljanak. Egy forradalmi átalakulásnak része kell, hogy legyen egy új földosztás, amely megszünteti a nagybirtokosok monopóliumát, és a földet visszajuttatja a dolgozó nép kezébe. A föld közösségi tulajdonba vétele, a szövetkezeti gazdálkodás elterjesztése és az igazságos elosztás biztosítaná, hogy a vízgazdálkodás, a talaj termékenysége és a mezőgazdasági termelés ne a tőke, hanem az emberek érdekeit szolgálja. Csak így lehet igazságos és ökológiailag kiegyensúlyozott mezőgazdasági rendszert létrehozni.
A vízmegtartás szükségessége: Forradalmi alternatíva
A vízmegtartás kérdése kulcsfontosságú a klímaválság kezelésében és a természeti katasztrófák elkerülésében. A jelenlegi tőkés rendszer azonban képtelen hatékonyan reagálni erre a kihívásra, mivel nem a közösségi jólét, hanem a profit vezérli. Az ökológiai válságot csak forradalmi módon lehet megoldani, amely a társadalmi struktúrák gyökeres átalakítását követeli meg.
A vízmegtartás egy olyan átfogó és radikális stratégiát igényel, amely nemcsak a földhasználatot, hanem az egész társadalmi-gazdasági rendszert átalakítja. Az alternatíva egy forradalmi, szocialista vízgazdálkodás, amely a föld és a vízkészletek közösségi tulajdonba vételén alapul. A termelési módok átalakítása azt jelentené, hogy megszűnnek a nagytőkés vállalatok diktálta ipari mezőgazdasági formák, és helyüket a kollektív gazdálkodás és a szövetkezeti rendszerek veszik át, amelyek figyelembe veszik a helyi közösségek szükségleteit és a természet ökológiai korlátait. A forradalmi változás lényege az, hogy a víz és a föld többé nem áru, hanem közös erőforrás, amelyet demokratikus tervezés és ellenőrzés alapján használnak fel.
Ez a rendszer alapvetően szakítana a kapitalista profithajszával, ahol a rövid távú nyereség miatt feláldozzák a környezeti fenntarthatóságot és az emberi méltóságot. Ehelyett egy olyan gazdaságot épít, amely a közösség érdekeit helyezi előtérbe, és ahol a természetes erőforrásokat igazságosan és tudatosan osztják el. A forradalmi átalakulás tehát nemcsak a víz közösségi tulajdonba vételét, hanem a termelési és társadalmi viszonyok gyökeres megváltoztatását is megköveteli: a kizsákmányolás felszámolását, és egy olyan társadalom felépítését, ahol az emberek közvetlenül ellenőrzik saját létfeltételeiket. Csak így lehetséges elkerülni a klímaválság okozta további pusztítást és biztosítani a jövőt a munkásosztály és a bolygó számára.
Egy szocialista Magyarország vízgazdálkodása
Egy forradalmi, szocialista Magyarországon a vízgazdálkodás teljesen új alapokra helyeződne. Az közösségi tulajdonlás lehetővé tenné, hogy a vízkészleteket a közösség érdekei szerint osszák el, nem pedig a piac és a magántőke igényei szerint. A mezőgazdaságot át kellene szervezni, hogy fenntartható, helyi szinten önellátó gazdasági egységek jöjjenek létre, amelyek minimalizálják a vízhasználatot és megőrzik a talaj termékenységét.
Az árvízvédelem területén egy szocialista rendszer sokkal nagyobb hangsúlyt fektetne a természetes ökoszisztémák helyreállítására. Az erdősítési programok, a természetes vízelvezető rendszerek visszaállítása és a vízmegtartó területek kialakítása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a természeti katasztrófák hatásai mérséklődjenek.
Záró gondolatok
A kapitalizmus által okozott klímaváltozás hozta Magyarországot a vízgazdálkodási válság szélére. A rendszer, amely a profitra épít, figyelmen kívül hagyja a hosszú távú fenntarthatóságot, és nem képes megvédeni a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegeit a természeti katasztrófák következményeitől. Az egyetlen kiút egy forradalmi változás lehet, amely a vízkészleteket közösségi tulajdonba helyezi, és egy szocialista, ökológiai alapokon nyugvó társadalmat épít.
A jövő Magyarországa csak akkor kerülhet ki ebből a válságból, ha a dolgozók összefognak és megdöntik a tőkés rendszert, hogy helyébe egy igazságos, fenntartható és közösségi alapú társadalom lépjen.
Kovács Márkó
Munkások Újsága
