Kommunista Kiáltványt a XXI. századra – (részlet)

kommkialtavny

164 éve jelent meg a Kommunista Kiáltvány, amely tudományos igénnyel vázolta fel a tõkés civilizáció és egy humánus civilizáció alternatíváját. Nem a megjelenés régisége magyarázza, hogy Magyarországon ma már csak nagyobb könyvtárakban elérhetõ. Sokkal inkább az, hogy a humánus civilizáció alternatívája – elsõsorban politikai okok miatt – mind elméletileg, mind gyakorlatilag lekerült a napirendrõl. A mû újbóli kiadását egyrészt az indokolja, hogy csak igen nehezen megszerezhetõ. Másrészt azonban a Kommunista Kiáltványnak nemcsak kultúrtörténeti jelentõséget tulajdonítunk. Ezért megpróbáltuk aktualizálni, filozófiai síkon a jelenlegi világ-helyzetre is vonatkoztatni: az eredeti szöveghez helyenként – kurzivált lábjegyzetek formájában – magyarázatokat, illetve kommentárokat fûztünk. Ugyanakkor elhagytuk a harmadik és a negyedik fejezetet, amelyek korhoz kötöttségbõl fakadó hiányosságaira már szerzõik rámutattak.1

1“Magától értetõdik, hogy a szocialista irodalom kritikája mai szempontból hézagos, mert csak 1847-ig terjed; ugyanúgy az is, hogy a kommunistáknak a különbözõ ellenzéki pártokhoz való viszonyára vonatkozó megjegyzések (IV. fejezet), bár alapvonásaikban még ma is helyesek, kifejtésükben ma már azért is elavultak, mert a politikai helyzet teljesen átalakult”. (Elõszó az 1872-es német kiadáshoz)

A Kommunista Kiáltvány itt közreadott szövege a korábbi magyar nyelvû fordításokra épül, de számos helyen – az angol és a francia szövegváltozatot is figyelembe véve – javításokat hajtottunk végre. A magyarázatokban, kommentárokban követtük az eredeti szöveg ma már archaikusnak tûnõ nyelvezetét.

 

Kísértet járja be Európát – a kommunizmus kísértete.2

2Mára a kommunizmus kísértete az egész Földet bejárja. Azokat riogatja, akik kiváltságokat élveznek a társadalomban. Ez a kísértet azért rejtélyes és megfoghatatlan, mert az emberek hiányérzete ölt benne alakot. Egy humánus és igazságos társadalom hiányának – különbözõ módokon konkretizálódó – érzése, amely az egyének tömegeinek lelkében és szellemében újra meg újra kialakul.
A kommunizmus kísértete valójában egy humánus és igazságos társadalom iránti vágyat, illetve törekvést fejez ki. Mindaddig elpusztíthatatlan, amíg az emberek nem érzik magukat szabadnak: egyéniségüket korlátozó társadalmi kényszerekbe ütköznek. Ennyiben a kommunizmus kísértete az egyéniség felszabadításának kísértete.

Szent hajszára szövetkezett e kísértet ellen a vén Európának minden hatalma: a pápa és a cár, Metternich és Guizot, francia radikálisok és német rendõrök.
Akad-e ellenzéki párt, amelyrõl kormányon levõ ellenfelei nem híresztelték, hogy kommunista, akad-e ellenzéki párt, amelyik nem vágta vissza a kommunizmus megbélyegzõ vádját a haladottabb ellenzékieknek éppúgy, mint reakciós ellenfeleinek?
Ebbõl a ténybõl két dolog következik.
A kommunizmust immár az összes európai hatalmak hatalomnak ismerik el.
Legfõbb ideje, hogy a kommunisták az egész világ elõtt nyíltan kifejtsék nézeteiket, céljaikat, törekvéseiket és a kommunizmus kísértetérõl szóló mesékkel magának a pártnak a kiáltványát állítsák szembe.3

3Ma is idõszerû a kommunista nézeteket, célokat, törekvéseket szembeállítani a kommunizmusról és a kommunizmus kísértetérõl szóló mesékkel. Ennek egyik oka, hogy a “Kommunista Párt” elnevezésû képzõdmények konkrét ideológiája és gyakorlata általában a tõkés rendszer keretein belül marad. A másik ok a kommunizmus nevével taktikai megfontolásból visszaélõ, és a kommunizmus fogalmát – ellenségei örömére – rossz hírbe hozó úgynevezett “létezõ szocializmus”.

Evégbõl a legkülönbözõbb nemzetiségû kommunisták összegyûltek Londonban, és papírra vetették a következõ kiáltványt, amelyet angol, francia, német, olasz, flamand és dán nyelven tesznek közzé.4

4A XXI. századnak címzett kiáltványt angol, német és magyar nyelven nyomtatjuk ki, illetve bocsátjuk közre az interneten.

l. Burzsoák és proletárok *

*Burzsoázián a modern tõkések osztálya értendõ, akik a társadalmi termelési eszközök tulajdonosai és bérmunkát alkalmaznak. Proletariátuson pedig a modern bérmunkások osztálya, akik, minthogy nincsenek saját termelési eszközeik, kénytelenek eladni munkaerejüket, hogy megélhessenek. (Engels jegyzete az 1888-as angol kiadásban)

Minden eddigi társadalom története osztályharcok története.**

**Azaz minden írott történelem. 1847-ben a társadalom õstörténete, az a társadalmi szervezet, mely a feljegyzett történelmet megelõzõen létezett, jóformán ismeretlen volt. Azóta Haxthausen felfedezte az oroszországi közös földtulajdont, Maurer bebizonyította, hogy ez az a társadalmi alap, amelybõl valamennyi germán törzs történelmi fejlõdése kiindult, s fokozatosan kiderült, hogy Indiától Írországig mindenütt a föld közös birtoklásán alapuló faluközösségek képviselik vagy képviselték a társadalom õsi formáját. Végül Morgannek a nemzetség igazi természetére és a törzshöz való viszonyára vonatkozó, betetõzõ felfedezése feltárta ennek az õsi kommunista társadalomnak belsõ szervezetét annak tipikus formájában. Ezeknek az õseredeti közösségeknek a felbomlásával kezdõdik a társadalomnak különálló és végeredményben antagonisztikus osztályokra való hasadása. (Engels jegyzete az 1888-as angol kiadásban)

Szabad és rabszolga, patrícius és plebejus, földesúr és jobbágy, céhmester és mesterlegény, egyszóval elnyomó és elnyomott folytonos ellentétben álltak egymással, szakadatlan, hol palástolt, hol nyílt harcot vívtak, olyan harcot, amely mindenkor az egész társadalom forradalmi átalakulásával vagy a harcban álló osztályok közös pusztulásával végzõdött.
A történelem korábbi korszakaiban majdnem mindenütt a társadalomnak különbözõ rendekre való teljes tagoltságát, a társadalmi pozíciók sokféle fokozatát látjuk. Az ókori Rómában patríciusok, lovagok, plebejusok, rabszolgák; a középkorban hûbérurak, hûbéresek, céhmesterek, mester-legények, jobbágyok, s ezenkívül még ezeknek az osztályoknak majdnem mindegyikében ismét külön fokozatok vannak.
A hûbéri társadalom pusztulásából keletkezett modern tõkés társadalom nem szüntette meg az osztályellentéteket. Csak új osztályokkal, az elnyomás új feltételeivel, a harc új formáival cserélte fel a régieket.
A mi korszakunkat, a burzsoázia korszakát azonban az jellemzi, hogy egyszerûsítette az osztályellentéteket. Az egész társadalom mindinkább két nagy ellenséges táborra szakad, két nagy, egymással homlokegyenest szembenálló osztályra: burzsoáziára és proletariátusra.5

5Helyzetét tekintve mindenki proletár, akinek munkaerejét arra használják, hogy tevékenységével elõsegítse profit képzõdését: közvetlenül vagy közvetve hozzájáruljon tõketulajdonosok, valamint társfogyasztóik eltartásához. Mindenki proletár, aki a kizsákmányoló rendszer javára gazdasági jellegû bérmunkát vagy politikai jellegû bérmunkát végez. Közvetlenül segítik elõ profit képzõdését azok a gazdasági bérmunkások, akik olyan értéktöbbletet termelnek, amelyet bérükben nem fizetnek meg. Közvetve járulnak hozzá profit képzõdéséhez mindazok (rendõr, politikus, jogász, tanár, menedzser stb.), akiket azért alkalmaznak, hogy a kizsákmányolás rendszerét mûködtessék. Nem bérmunkások, hanem a profit társfogyasztói mindazok, akiket azért alkalmaznak, hogy a tõketulajdonosoknak (valamint más pénzbirtokosoknak) személyi szolgálatokat tegyenek: kényelmükrõl, szórakoztatásukról gondoskodjanak (házicseléd, testõr, személyi sofõr stb.).
A tõkés rendszer folyamatos mûködtetése egyrészt gazdasági növekedést (ezért értéktöbblet termelését), másrészt stabilitást (ezért állami szabályozást) követel meg. Az ún. “létezõ szocializmusokat” államkapitalista gazdaságpolitika jellemzi: átvéve a burzsoá civilizáció fejlõdési mércéit, ezáltal tõkés értékrendjét, célként tûzték ki az iparilag fejlett Nyugat gazdasági utolérését, aminek eszköze szintén a gazdasági növekedés (felhalmozás) és az állami szabályozás. Érdemi különbség az ideológiai taktikában van közöttük: a hagyományos kapitalizmus a szabadság, a “létezõ szocializmus” az egyenlõség eszményére hivatkozva próbálja a rendszert legitimálni. Ugyanakkor közös sajátosságuk, hogy a rendszer szolgálatában kétfajta bérmunkást alkalmaznak: egyrészt a gazdasági növekedést elõsegítõ (értéktöbbletet termelõ), másrészt a politikai berendezkedés konzerválását elõsegítõ bérmunkásokat.
A XX. század során jelentõs különbségek alakultak ki a bérmunkások bérezésében. A segédmunkás és az igazgató, a rendõr és a miniszter egyaránt a tõke (magántõke vagy tõkés állam) alkalmazásában áll, egyaránt a rendszert szolgálja, de korántsem egyforma bérért. Végbement a bérmunkásság gazdasági és szociológiai rétegzõdése. A jól fizetett bérmunkásnak lehetõsége van arra, hogy megtakarított pénzét befektesse, és tõkejövedelemre (kamat, osztalék) is szert tegyen. Mindennek következtében a korábbinál bizonytalanabbá vált az osztályhoz tartozás érzése.

A középkor jobbágyaiból lettek az elsõ városok polgárai; ebbõl a polgárságból fejlõdtek ki a burzsoázia elsõ elemei.
Amerika felfedezése, Afrika körülhajózása új teret nyitott a felemelkedõ burzsoáziának. A kelet-indiai és kínai piac, Amerika gyarmatosítása, a gyarmatokkal folytatott csere, a csereeszközök és egyáltalában az áruk gyarapodása – mindez eddig soha nem ismert lendületet adott a kereskedelemnek, a hajózásnak, az iparnak, és ezzel elõidézte a széthulló hûbéri társadalom forradalmi elemének gyors fejlõdését.
Az ipar ûzésének feudális vagy céhes módja már nem tudta kielégíteni az új piacokkal megnövekvõ szükségletet. Helyébe a manufaktúra lépett. A céhmestereket kiszorította az ipari középrend; a különbözõ testületek közötti munkamegosztást felváltotta az egyes mûhelyen belüli munkamegosztás.
De egyre tágultak a piacok, egyre nõtt a szükséglet. Már a manufaktúra sem tudta kielégíteni. Ekkor a gõz és a gépi berendezés forradalmasította az ipari termelést. A manufaktúra helyébe a modern nagyipar lépett, az ipari középrend helyét ipari milliomosok, egész ipari hadseregek fõnökei, a modern burzsoák foglalták el.
A nagyipar létrehozta a világpiacot, amelyet Amerika felfedezése elõkészített. A világpiac a kereskedelem, a hajózás, a szárazföldi közlekedés mérhetetlen fejlõdését idézte elõ. Ez viszont visszahatott az ipar terjeszkedésére, és amilyen mértékben terjeszkedett az ipar, a kereskedelem, a hajózás és a vasút, ugyanolyan mértékben fejlõdött a burzsoázia, gyarapította tõkéit és szorította háttérbe a középkorból átöröklött összes osztályokat.
Látjuk tehát, hogy maga a modern burzsoázia egy hosszú fejlõdési folyamatnak, a termelési és érintkezési módban végbement sorozatos forradalmi átalakulásoknak a terméke.
A burzsoázia e fejlõdésének minden egyes fokát megfelelõ politikai haladás kísérte. A burzsoázia elnyomott rend a hûbérurak uralma alatt, felfegyverzett és önmagát kormányzó társulás a kommunában,*** itt független városköztársaság (mint Olaszországban és Németországban), ott a monarchia harmadik, adóköteles rendje (mint Franciaországban), azután a manufaktúra idején a nemesség ellensúlya a rendi vagy az abszolút monarchiában, s fõ alapzata egyáltalában a nagy monarchiáknak, végül a nagyipar és a világpiac létrehozása után a modern képviseleti államban kivívta magának a kizárólagos politikai uralmat.

***Commune volt a neve Franciaországban a keletkezõ városoknak már azelõtt, hogy mint “harmadik rend” kiharcolták feudális uraiktól és gazdáiktól helyi önkormányzásukat és politikai jogaikat. Általában itt a burzsoázia gazdasági fejlõdésének tipikus országául Angliát vesszük, politikai fejlõdése példájául pedig Franciaországot. (Engels jegyzete az 1888-as angol kiadásban)

A TELJES ANYAG A BALOLDALI ALTERNATÍVA EGYESÜLET HONLAPJÁN OLVASHATÓ : ITT

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük