Konkrét lépéseket javasol Orbán eltakarítására az Economist

Az Európai Néppárt rúgja ki a Fideszt tagjai közül, az Európai Unió pedig adjon kevesebb felzárkóztatási forrást Magyarországnak, sőt, tegye az uniós pénzek folyósítását annak függvényévé, hogy az ország belép-e az európai ügyészséget létrehozó országok közé – javasolja a brit Economist nevű hetilap eheti számának vezércikke. Az is üdvözlendő a hetilap szerint, hogy az Európai Parlament megkezdte a magyarok szavazati jogának felfüggesztését.

A lap szerkesztőségi véleménye szerint Orbán nagyot változott, amióta 1989-ben pártállami diktatúra ellen beszélt: ma már Vlagyimir Putyin legközelebbi európai barátja, pártja pedig egyre szorosabban uralja Magyarországot. Miután újraírta az alkotmányt, a választások nem igazságosak, a fékek és ellensúlyok rendszerét Európának nem való amerikai találmánynak tartja, elnyomja a sajtót és oligarcháknak ad nagy hatalmat. A szabad intézmények elleni támadását pedig csak fokozta az utóbbi időben, utal az Economist a CEU és a civil szervezetek elleni lépéseire.

Orbán lopakodó diktatúrája nem csak Magyarországot veszélyezteti, hanem az európai együttműködés alapvető értékeit is, írja az újság, megjegyezve, hogy Lengyelország máris csomó mindenben követi Orbánt.

 Az Economist felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarország évi 6 milliárd euró uniós forrást kap a strukturális és kohéziós alapokból, aminek egy jelentős részét ellopják. (Itt egyébként téved az Economist, mármint nem az ellopásban, hanem a befolyó összegben, valójában ennél kevesebb jön évente.) Kár attól félni, hogy Orbán az EU ellen fordíthatja a magyarokat: máris ezzel próbálkozik, és semmi sikert nem ért el, közvélemény-kutatások szerint a magyarok továbbra is az EU leglelkesebb tagjai közé tartoznak – hiába van kiplakátolva az ország “Állítsuk meg Brüsszelt” feliratokkal.
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük