L’ART POUR ‘LART POLITIKA

seggnyalas

A napi hírekbe, és a háttértörténetekbe bele lehet fáradni. S bele is lehet unni. Méghozzá nagyon. Méghozzá előre megfontolt szándékkal. Mert aligha vitatható az a kommunikációs szándék, ami mindennek a túltárgyalására irányul. Mert mindenki vágyik véleményének a kifejtésére. Erre aztán jól rá is lehet játszani.

Ahogy rá is játszanak mindazok, akik a közfigyelem hivatásos koldusaiként tengetik mindennapjaikat. S itt nem a média szereplőire gondolok, és nem is a bloggerekre. Nem azért, mert haragban vagyok a tükörrel, hanem mert a média, a sajtó mindig reflektív műfaj volt. Bármennyire is szeretné néhány médiaceleb azt hinni, hogy személyesen rángatja a passzát-szelet. Ez csak akkor következhet be, ha kilép korábbi kereteiből és nyílt politikai szerepet vállal. Volt már ilyen a világtörténelemben. Lesz is. Nem baj. Azonban ott vannak a politikusok, akik a zászlóra legtöbbször azt írják, hogy csak a tömegekért, csak nekünk, csak értünk. Agitálnak, hazudnak, megvezetnek, próbálkoznak és vitatkoznak, felszólalnak, virágot szórnak. Közben pedig alapjában véve hülyének néznek. A különbség legföljebb a pofátlanság mértékében, az asztalról lehulló morzsák terítési szisztémáiban van. Az utóbbi során akár szélesebb rétegek is jól járhatnak. Míg a másik oldalon ott vannak azok, akik szívük szerint az asztal alá hullott morzsákat is felnyalnák. Ha nem félnének a nyelvükbe álló szálkáktól. Melyek virtuális megfelelőit oly boldogan keresik mindenki más szemében.

Persze addig is kell azt a nyelvet valamire használni. A hatalmi piramis alján például arra, hogy a tulajdonos előtt sorakozó fenekeket tisztára lehet vele nyalni. Később arra, hogy ki lehet nyújtani lefele. Annak jeleként, hogy „én itt vagyok, ti ott vagytok, megszívtátok apócák”. A kettő közt pedig lehet harcolni a fenekek számának csökkentése, a kézben tartott morzsák számának növelése érdekében. Ennek egyik eszköze a közvélemény fárasztása. Akarva vagy akaratlanul. Akarva, amikor a gumicsont-raktárból előkapnak valamit, amire aztán szép hosszú pofázási körök láncát lehet felfűzni. S akaratlanul, amikor az említett láncszemek után kapdosnak, mint éhező a manna után. Ezzel a jelenségkupaccal aztán kedvére élhet a hatalom. Különben nem kell ehhez hihetetlen média-koncentráció. Habár a jelen magyar nemzeti csúcsnak ez is megadatott. A hatékonyságot ebben az esetben is a média-szélesség és blikkfang-érték szorzata. Ha nagyot lehet durrantani, akkor nem kell sok helyen „eladni”. Terjedni fog magától. Mert megkommentelik, aztán a kommenteket megvitatják, és a vitatkozókat is le kell hülyézni valahol. Ahogy a minap – nem egyedi jelenségként – a falállítók nagy barátja közölte a falat ellenzővel, hogy „ne beszélj hülyeséget”. Mert ez az az érv, ami mindent visz. Nem kell gondolkodni, nem kell megérteni a másikat. Azt sem, amit mond. Érvelni sem kell. Alkalmasint kár lenne azt hinni, hogy ez a jelenség nem oldalsemleges. Próbálja meg valaki kétségbe vonni valamely csoport városlezárási jogát, és máris megtapasztalhatja, hogy nem kell a szélsőjobbra elmenni egy kis kioktatásért. Simán megkapja, hogy a város mindenkié, mindenki ott vonul, ahol akar. Az éppen aktuális zászlótól függetlenül.

Aztán eljön az a pont, amikor már látszólag mindenki elmondott már mindent. Mindenki elmondta a másikat mindennek, és mindenkinek elege van mindenből. Ekkor lehet meghúzni a nagy dobásokat. Ekkor már milliárdokat vagy akár trilliárdokat lehet szerteteríteni, mert már mindenkinek tele van a hócipője. Ahogy jól lemérhető a netes kommentek alapján, hogy határzár-ügyben is közeledünk ehhez a ponthoz. Mert az istenadta nép elsősorban azt szereti, ha békén hagyják. Ha frusztrálják, belefásul. A hatalmi frusztrációkba is. Az ellenzékiekbe is. A hatalmi szövegekre legyint. Az ellenzéki megmozdulásokat pedig otthon maradással bünteti. Látjuk? Naná! Lassan akár nyilvános kerékbetöréseket is szervezhetnének, és valószínűleg az ellen is tízen mennének el tiltakozni. Amely „tömegből” azonnal három tábor hasadna ki. Az egyik ellenezné a kerékbetörés, míg a másik kettő egyike ellenezné az ellenzőket. A harmadik pedig fórumot tartana arról, hogy melyik csontnál kezdjék a bunkózást. A határzárra lefordítva, jelezze valaki, hogy látott százezres ellenzői tüntetést. Az emberek belefáradtak. Különösen a zseniális hangulati előkészítést követően lehetett ezt az eredményt viszonylag gyorsan elérni. Elég visszalapozni akár fél évre a híreket. Az embercsempészekről rendszeresen jelent meg híradás. A hazai menekült-kezelés viszonyairól meg szinte soha. Az iszlamisták rémtetteiről gyakran, míg az iszlám kultúráról, mint olyanról alig. Mire belengették a nemzeti rasszizmus részletes kérdőívét, addigra a köz tudta meg lett kérem dolgozva.

Sokan készséggel elhiszik, hogy mindenki csak a magyarok munkájáért és az itt tejjel feltöltött Duna, és mézzel csobogó Tisza ügyében érkeznek az emberek. Egyik kezükben gépfegyverrel, a másikban pedig atombombával. Minimum. Aki pedig ellenzi a „mindenkit egy masszába mosunk” szemléletét, az nemzetellenes, hazaáruló, és olykor talán embert is eszik. Az ezzel kapcsolatos, „mindenki nyilatkozza a magáét” mozgalom kibontakozása pedig elvezetett oda, hogy tulajdonképpen mindenki legyint már mindenre. A régi szocreál reflexek mentén, a személyes túléléssel foglalkozik. Ez van, amit akkor is célszerű tudomásul venni, ha nem kötelező szeretni. A jelenlegi kormányzat – ahogy a nagy elődök közül számos – nagyban játszik. Mára akkor is legyintenének a százezrek, ha nem egy ideiglenesnek blablázott  drótfonatról lenne szó, hanem méregfecskendőket célba lövő android hadseregről a határon. A sok kicsi tüntetéskével pedig az utóbbi ellen sem lehetne pár száz embernél többet mozgósítani. Úgy meg különösen nem, hogy egy-egy párt vezetői leülnek, jól megnézik egymás köldökét, majd nyilatkoznak és hazamennek.

A jelenlegi ellenzék, és a jelenlegi ország nyugodtan leülhet. Egyes. A kommunikációt, az idegek csatáját az Orbán-kormány nyerte. A jelenleg lefutóban lévő menetet mindenképpen. Kiütéssel. Alkalmasint azok a tömegek, akiknek ez egyre jobban nem fog tetszeni, akik esetleg nem vándorolnak ki, és akik majd egyszer megtartják a kormányváltó utcai népszavazást, nyugodtan benyújthatják a jelenlegi ellenzéknek is a számlát. Őfelsége ellenzéke gyakorlatilag 2012. októbere óta viselkedik úgy, mintha megtörtént volna a háttéralkú. A választások elvesztésére is. Mert a parlamenti fizetés akkor is jó buli, ha szava sincs valakinek. Mert a hatalom felé vezető úton a második vonalnak is több csurran-cseppen, mint egy nyírségi munkanélkülinek. Mert nyilatkozni jó dolog. Főleg, ha előre tudható, hogy a ködösítésen kívül nincs jelentősége. Holott az igazság valahol ott a ködben van. Ahol semmi sem csak fehér vagy fekete.

Forrás: Gépnarancs

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük