Lázár János a bíróság szerint is benézte

lazar

 

Bizonyára emlékeznek arra a tavalyi botrányra, amelyben Lázár „Lézer” János, fideszes tótumfaktum, Hódmezővásárhely polgármestere, szégyenfalon helyezte el azoknak az embereknek a nevét, akik segélyért folyamodtak, de a segély helyett csak ételutalványokat kaptak, amit nem fogadtak el. A pénz, ugyanis legtöbb esetben a villany és a gázszámláik kifizetésére kellett volna, azt pedig ételutalványban nem fogadják el a szolgáltatók. Ezzel kapcsolatban akkoriban született is egy nyílt levél a miniszterelnöknek, Czöndör Gyula, a Szociális Charta titkára tollából, amelyet a Népszabadság le is közölt.

A levél megírásával egy időben Czöndör, a Charta nevében beadvánnyal fordult Jóri Andráshoz, az adatvédelmi ombudszmanhoz. Akkor Dr. Jóri András eltiltotta a városvezetést a jogsértéstől. Ezt a tiltó határozatot Hódmezővásárhely megyei jogú városa felülvizsgálati kérelemmel támadta meg. Az végre jogerősen is lezárult – az adatvédelemért felelős ombudszman elutasította Hódmezővásárhely keresetét.

Mindeközben a Fővárosi Bíróságon is született egy ítélet, amely egybecseng Dr. Jóri András döntésével. Az ügyben született határozat nyilvános, és az alábbiakban olvasható:

Tisztelt Titkár Úr!

Hozzám írt beadványában Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának (a továbbiakban: Hivatal) adatkezelését kifogásolta. A Hivatal a www.hodmezovasarhely.hu internetes portálján nyilvánosságra hozta azon személyek egyes adatait (mintegy háromszáz polgár neve, születési ideje és a kizárás indoka, valamint egy külön listán a pontos lakcímük), akik „magukat rászorulónak vallva a várostól segélyt, támogatást igényeltek, azonban azt mégsem vették át, vagy a megítélt támogatást, a felajánlott munkát később visszautasították, ezzel több ténylegesen rászoruló polgárt kiszorítottak a támogatási rendszerből”.

Az ügyben vizsgálatot indítottam a személyes adatok nyilvánosságra hozatalával kapcsolatosan, a vizsgálat lezárásaként 2010. augusztus 3-án, az ABI-3241-6/2010/K. ügyszámon állásfoglalást bocsátottam ki, amelyben a törvényes jogalap nélkül nyilvánosságra hozott adatoknak, az önkormányzat internetes portáljáról történő haladéktalan eltávolítására szólítottam fel az adatkezelőt. Állásfoglalásomra a Hivatal arról tájékoztatott, hogy álláspontját továbbra is fenntartja, és a listák a honlapon továbbra is elérhetőek maradtak.

Tekintettel arra, hogy az adatkezelő az állásfoglalásomban írtaknak nem tett eleget, adatkezelési gyakorlatát nem változtatta meg, 2010. október 15-én, ABI-3241-11/2010/K. ügyszámon határozatot bocsátottam ki, amelyben megállapítottam, hogy a Hivatal jogellenes adatkezelést valósított meg a lista közzétételével, és ennek megfelelően a lista megsemmisítését, továbbá az URL-ekről való törlését rendeltem el. Ezen túl a listán szereplő összes érintett személyes adatainak nyilvánosságra hozatalát vagy továbbítását is megtiltottam.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármester Önkormányzata, mint felperes képviseletében, Dr. Lázár János polgármester, a fent említett közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt keresetet nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz. A perben a Fővárosi Bíróság 22.K.35.696/2010/4. számú ítéletével – amelyet elektronikus úton mellékelten megküldök – elutasította felperes keresetét, a felülvizsgálati kérelemmel megtámadott határozatot hatályában fenntartotta. A határozat az adatvédelmi biztos honlapján, az alábbi linkre kattintva érhető el.

A határozat

Személyes adatok védelmét és közérdekű adatok nyilvánosságát érintő ügyben forduljon hozzám továbbra is bizalommal.


Budapest, 2011. szeptember 29.

                                                                        Üdvözlettel:
Dr. Jóri András

 

lazaraudi
Lázár és az elhíresült mondata, ahogy a netezők látják

A határozatból is látszik, hogy Lázár „Mindenkiannyitéramennyijevan” János ezzel most olyan területre evezett, amelyen nem lehet sikeres. Addig nem, amíg a demokrácia és a jogállamiság még megmaradt kis szigetei működnek. Bár a hivatal malmai lassan őröltek, – ehhez a határozathoz is egy év kellett – de legalább megszületett. Amint az ilyen ügyekben (is) elkezdenek a Lázár félék nyerni, akkor aggódhatunk csak igazán a demokráciáért. Nem hiába próbálta és próbálja a Fidesz folyamatosan támadni és gyengíteni az ombudszmanok intézményrendszerét. De örüljünk, mert a hatalmi arroganciával szemben a kis siker is siker.

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük