Légy éber és vegyél ecetet

bastya ET

Plafonig teliraktuk a garázst sóval, olajjal, ecettel és liszttel. Hogy miért pont ezt kell venni vészhelyzetben, arról fogalmam sincs. De megfigyeltem, hogy amikor nagyobb hó esik, vagy néhány napig zárva vannak a boltok, akkor ezt viszi a nép raklap számra. Gondolom, háború előtt is ezeket kell beszerezni. Közbevetőleg kérem a kedves olvasókat, ha valaki tudja, mit lehet ezekből főzni, feltétlenül tudassa velem is. Köszönöm.

Most tehát felkészültem mindenre, tudok írni. Meg olvasni. Ez utóbbit nem kellene, bár talán az előbbit sem. De hátha nem csuknak le. Még.

Tehát az ország háborúban áll. A TEK minapi bravúrjáról nem akartam eredetileg megemlékezni, mert minek. Tiszta sor, Hajdu János főtekes elmondta a tévében, mennyire jól dolgoztak. És tényleg. Már kezdtem megnyugodni, amikor kiderült: nem pontosan úgy történhetett minden, ahogy az elhangzott. Bár lézerkardos egyetemista nem szerepelt a mostani sztoriban, de bombagyár, külföldi kapcsolatok, fegyverek igen.

Másnap (vagy még aznap?) már második világháború iránt rajongó hülyegyerekekről szólt a fáma, némileg kínossá téve az elitegység produkcióját.

Bár én már akkor sem értettem, hogy a televízióban mutogatott csőbomba és porraloltónak álcázott nemtudommicsoda hogy kerül a világháborús gyűjteménybe, de gondoltam: csak kiderül.

Aztán ki is derült, amikor Pintér Sándor sajtótájékoztatta a népet. Mégpedig az derült ki, hogy ugyan valóban voltak fegyvereket az erdőben fémdetektorral keresgélő fiatalok, de ők nem érdekesek.

Ámazonban!

Elfogtak egy csoportot, amely csoport védett politikusok ellen készítettek elő merényt, a TEK-ről pedig lehet lepattanni.

Ezt – mármint a lepattanást – hangsúlyozta Lázár János és Kovács Zoltán kormányszóhurcoló is. Merthogy háborúban állunk és ne szórakozzunk már a tekünkkel, mert megszívjuk és amúgy sem bocsánatos bűn hiteltelenné tenni az eliteket, mert.

Holott nekem például akkor lettek eléggé hiteltelenek (ha nem gondolok a címtévesztés okán véletlenül letepert szomszédra, az altatóval szunyáló nagyi és a fülhallgatóval zenét hallgató unoka ajtaját berúgó keményfiúkra, vagy az egymást kedélyesen lábon lövögető elitesekre), amikor egy terrorellenes egység vezetője késztetést érez arra, hogy szerepeljen a televízióban és elmondja azt, hogy semmit nem mondhat, ellenben sűrűn célozgat.

Ez esetben érzésem szerint nem én vagyok a hülye, amikor bátorkodom kiröhögni a jóembert. Közben szívből sajnálom a beosztottait, mert biztosan teljesen normális, hivatásszerető, felkészült szakemberek. A többség. Vagy néhány. Mit tudom én. 

Arra viszont még én sem számítottam, hogy délutánra kiderül: valóban összeesküvés forog fenn, amennyiben két hatvanvalahány éves férfi magát a miniszterelnök urat szándékozott legyilkolni. 

Lelki szemeim előtt felvillan Bástya elvtárs öntelt mosolya, de ez csak a megerőltető ecetrakodás miatt lehet.

Hogy holnapra mi derül ki, annak csak a fantázia és a kialakulóban lévő hóhelyzet szabhat határt. Vagy az sem. Csak az vígasztal, hogy a köménymag kemény mag már megtekintette az összes elérhető köz(hehe)médiában a hírt, miszerint az illegálisok már itt is robbantani akartak. A cáfolatot ők már nem fogják hallani, mert annak a leközlésére nem fog időt találni sajnos ugyanaz a média. Nyilván arról is értesülnek, hogy jövőnk zálogát, országunk védelmezőjét, Európa megmentőjét bántani akarták. Valakik. 

Ennyi elég is, remélhetőleg egy kiterjedt, non-stop békemenet megálljt parancsol a gazoknak.

Én most nem is írok többet, bár lenne mondandóm.

De most olvastam, hogy 17 embert hallgattak ki és rabosítottak Siófokon azért, mert megosztottak egy Facebook bejegyzést, ami bizonyos korrupciógyanús eseteket feszeget. Hát merek én még írni valamit?

Kell az nekem, hogy a háborús helyzetre való tekintettel megálljon a ház előtt egy fekete autó?

Nem hát! Megyek is megcsodálni a liszt, só, olaj és ecet készleteimet.

A recepteket szeretettel várom!

Addig is: éberség!

Bővebben: Ordítok BLOG

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük