Lehet kampányolni a Fidesz jelöltje mellett a szavazóköröknél a Nemzeti Választási Bizottság szerint

Elutasította a Nemzeti Választási Bizottság a borsodi időközi képviselő-választás eredménye ellen benyújtott fellebbezést.

A választási bizottság eredménymegállapító határozata ellen az Igen Szolidaritás támogatottja, Tóth Ádám (független) jelölt nyújtott be jogorvoslatot. Abban azt állította: a szavazás napján több településről is jelezték neki, hogy csoportosan szállítják a választókat a szavazókörökhöz és a Fidesz jelöltje melletti szavazásra szólítják fel őket, ezért kérte a választás eredményének megsemmisítését.

Az NVB csütörtökön egyhangú döntéssel elutasította a fellebbezést. Az NVB hivatkozott arra, hogy a választási bizottság választási eredményt megállapító döntése ellen csak a szavazatszámláló bizottság szavazóköri eredményt megállapító döntésének törvénysértő voltára vagy a szavazóköri eredmények összesítésére és a választási eredmény megállapítására vonatkozó szabályok megsértésére hivatkozással lehet fellebbezést benyújtani, de Tóth Ádám ezekre nem hivatkozott fellebbezésében, és a fellebbezés bizonyítékot sem tartalmazott ezekről.

Az NVB határozata nem jogerős, ellene három napon belül lehet jogorvoslatot benyújtani a Kúriánál.

Tóth Ádám a Munkások Újságának elmondta, hogy folytatja a küzdelmet, és minden jogorvoslati eszközt ki fog használni.

A harmadik helyen végzett képviselőjelölt szerint az alábbi pontokban sérültek a választási alapelvek:

  • a választás tisztaságának megóvása,
  • önkéntes részvétel a választási eljárásban,
  • esélyegyenlőség a jelöltek és a jelölő szervezetek között,
  • jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás) illetve Btk.-t ez utóbbival bűncselekményt követve el.

A TELJES FELLEBEZÉS LETÖLTHETŐ ITT!

Borsod-Abaúj-Zemplén 6-os számú, a megye délkeleti részét lefedő egyéni választókerületében azért kellett időközi választást tartani október 11-én, mert júliusban motorbalesetben elhunyt a térség 2018-ban megválasztott képviselője, Koncz Ferenc (Fidesz-KDNP).

MTI

  •  
  •  
  •  
  •