Lehet Más az Oktatás

oktatas

Az LMP – mint ökopolitikai mozgalom – a magyar oktatásügyben is egészen más úton járna. Az elmúlt húsz évben a lovak közé dobták a gyeplőt: Mozaik-Magyarországon lábjegyzet: Mozaik-Magyarország felfedezése, avagy az esetlegesség uralma, In: Erőss Gábor, Berkovits Balázs, Berényi Eszter: Iskolarend. Kiváltság és Különbségtétel a közoktatásban. Gondolat, Budapest, pp 27-76. (2008) ) a módosabb önkormányzatok, az ügyesebb iskolák, a felkészültebb szülők szinte azt csinálhattak, amit akartak.

A korai szelekció, a tanulók – már 6-éves korban végrehajtott – szétválogatása a világrekorder egyenlőtlenségekhez vezetett, de úgy, hogy még a középosztálybeliek is rosszul jártak, nem csak a szegények és a munkások gyerekei. Szóval mindenki.

Most a Fidesz államosításba kezdett. Idén a középiskolák zömét, jövőre az általános iskolákat veszik el az önkormányzatoktól. Ha nem mutatták volna ki eddig a foguk fehérjét, ha nem látnánk a 2012-es költségvetést, azt hihetnénk: az esélyteremtés szándékával teszik, mert belátták, hogy igazságtalan, ha a gazdag település, ha a gazdag szülő iskolájának jut több a jóból, ha csak nekik nyílnak a tagozatok és a virágok.


A diagnózis

(lábjegyzet: a „diagnózis” és a „terápia” ügyében nagyrészt a következő szöveget idézem: A fenntartható jövő, a befogadó társadalom és a megújuló demokrácia stratégiája. A Lehet Más a Politika választási programja, 2010)

Azt, hogy az alapkészségek elsajátíttatásában nagyon rosszul teljesít a magyar iskolarendszer, az OECD nemzetközi összehasonlító tesztjeiből tudjuk, amelyek egyrészt az azonos életkorú diákok olvasási-szövegértési, számolási, természettudományos és problémamegoldó készségeit mérik (PISA), másrészt az iskolából kikerült felnőttek szövegértési és számolási készségeit különböző életkorokban (IALS). Az IALS-eredmények azt jelzik, hogy miközben a fiatal, már nem tanuló magyar diplomások átlagos készségeiket tekintve gyakorlatilag egy szinten vannak a nyugati társaikkal, az egyre alacsonyabban iskolázott magyarok készségszintje egyre jobban elmarad a velük elvileg azonos szinten képzett nyugatiakétól. A PISA-tesztek is jókora lemaradást mutatnak a diákjaink alapkészségeiben.

Ennek egyik legfőbb oka, hogy a magyar a fejlett világ egyik legigazságtalanabb iskolarendszere, amely a születéskori társadalmi hátrányokat nem csökkenti, hanem felerősíti. Az OECD tagországai közül 2006-ban Magyarországon határozta meg a legnagyobb mértékben a gyerekek társadalmi-gazdasági helyzete a 15 évesen mért teljesítményüket. És ez a választási programunk megírása után nyilvánosságra hozott következő mérés, a 2009-es adatok alapján sem változott sokat. Bár az igaz, hogy az integrációs politikák hatására egy picit elkezdetek csökkeni az egyenlőtlenségek.

A szülői háttér meghatározó jelenőségének az az oka, hogy nálunk a nagyon nagyok az iskolák közötti minőségi különbségek, és a különböző teljesítményű tanulók elkülönítése, beterelése a radikálisan különböző minőségű iskolákba példátlanul korai életkorban kezdődik. A magyar iskolarendszer a szegények gyerekeinek esélyt sem ad a színvonalas iskolákba való bekerülésre, és a munkások gyerekeivel sem bán sokkal jobban.

Az elkülönítés gyakorlata kiterjed a normál osztályba járókra is, egyáltalán nem korlátozódik a legszegényebbekre , a romákra és/vagy sajátos nevelési igényűvé nyilvánított tanulókra.

A korai (a gyerekek 6-7 éves korában bekövetkező) iskolaválasztási, tagozatválasztási rendszer kirívó, hasonlóval nemigen találkozunk sem Európában, sem máshol. (Tagozatok hivatalosan nincsenek, de alapfokú művészeti oktatás, két tannyelvű képzés formájában, és más formákban de facto léteznek). Máshol az alapképzésnek legalább az első néhány éve egységes. A negyedik és a hatodik osztály után lépnek be a rendszerbe az eleve az elkülönítésre épülő, hat- és nyolcosztályos gimnáziumok, melyeknél a szelekciónak látszólag a tanulók eltérő teljesítményszintje az alapja, azonban ezekben az életkorokban ez gyakorlatilag a szülők státusza szerinti szelekciót jelent. A nyolcosztályos általános iskolákban maradók körében magas az évismétlések és a lemorzsolódás aránya. Ennek egyik intézményi formája a magántanulóvá nyilvánítás lehetőségével való visszaélés, amit az intézmények gyakran a problémás diákoktól való megszabadulás céljára használnak.

 

A terápia

A legfontosabb, hogy az LMP nem elleplezni akarja a bajt, az egyes diákok tanulási nehézségeit. Ellenkezőleg! Az iskola az a társadalmi intézmény, amelyhez a szegények, a kisemberek, a munkások gyerekei habitusuknál fogva nehezebben alkalmazkodnak. Ez, a középosztály normáit és elvárásait közvetítő intézmény – az iskola – szempontjából „probléma”. Amíg nem alakul át radikálisan az iskola (az LMP egyébként az iskolarendszer radikális demokratizálódását tűzi ki hosszú távú céljául!), addig ehhez az elvárás-rendszerhez kell igazodnia minden gyereknek. A struccpolitika nem segít. Ezért, tetszik nem tetszik (persze nem tetszik!) fel kell zárkóztatni a lemaradókat – ahogyan azt a jelenlegi kormány is mondja. De egyáltalán nem úgy, ahogy ők akarják. Hiszen a most beterjesztett köznevelési törvény csak büntet és szegregál, ahelyett, hogy motiválna és segítene.

Az LMP ez utóbbit javasolja.

Mindenekelőtt azt kell megelőzni, hogy egyes gyerekek már az iskolaköteles kor előtt behozhatatlanul lemaradjanak. Ehhez teljes körűvé kell tenni a védőnői hálózatot, elterjeszteni a korai fejlesztés intézményét (Biztos Kezdet Program), bővíteni kell a bölcsődei kapacitást, ösztönözni kell a családi napközik elterjedését. Négy éves kortól mindenki, három éves kortól pedig minden hátrányos helyzetű gyermek számára elérhetővé kell tenni az óvodai ellátást. Ehhez férőhelyhiányos helyeken óvodákat kell építeni (a költségvetési vitában is ezt javasoltuk, forrás is volna rá: az igazságtalan egykulcsos adó átalakítása négykulcsos progresszív adórendszerré), a meglévők kapacitását pedig bővíteni kell. A gyermekjóléti kapacitások fejlesztésével, az óvodáskorú gyerekek teljes körű nyilvántartásával, beszoktatási programok indításával kell bevinni a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket az óvodába. Az óvodai nevelés színvonalának emelése, a személyi, pedagógiai feltételek javítása befektetést igényel, elsősorban éppen ott, ahol sok a hátrányos helyzetű gyerek.

Vissza kell szorítani a beiskolázáskor érvényesülő szociális és etnikai szelekciót. Mi – s ez egy elég radikális javaslat! – megszüntetnénk minden, az iskolai beiratkozásokat megelőző, a gyerekek kompetenciaszintjét vizsgáló iskolaérettségi vizsgálatot, az iskolaérettségre vonatkozó véleményezési lehetőséget, hogy ezek többé ne szolgálhasson a gyerekek közötti válogatás alapjául. Helyette egy minden első osztályost érintő, a beiskolázás és iskolakezdés után (az első négy hónapon belül) elvégzendő egyéni fejlesztési vizsgálatot tervezünk. Ennek eredménye határozná meg, hogy melyik tanuló jogosult egyéni fejlesztési támogatásra, ennek fedezetét a költségvetés közvetlen bérjuttatás formájában biztosítaná a fejlesztést végzőknek.

Szigorúan érvényt kell szerezni az általános iskolai felvételi tilalmának. A nyolcadik osztály végéig teljesen meg kell tiltani teljesítmény alapján történő szelekciót. Elő kell írni, hogy az egy beiskolázási területen működő, állami finanszírozásban részesülő iskoláknak, tehát az alapítványi és egyházi fenntartásúaknak is, azonos arányban kell részt vállalniuk a hátrányos helyzetű diákok tanításából. Az intézményen belüli szegregáció ellen elő kell írni, hogy az egy intézményen belüli párhuzamos osztályokban a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek aránya nem térhet el egymástól. Az előírások megszegését komoly finanszírozási szankciókkal is büntetni kell.

Minden gyereknek, akinek szüksége van rá, biztosítani kell a tényleges hozzáférést a fejlesztő-segítő szolgáltatásokhoz, a korrepetáláshoz, az egyéni fejlesztéshez is. Az ezzel foglalkozók (nevelési tanácsadók, iskolapszichológusok, pedagógiai asszisztensek, utazó gyógypedagógusok, de maguk a pedagógusok is) ehhez minden támogatást meg kell, hogy kapjanak. Cserébe ők felelnek – számon kérhető módon – azért, hogy a lemaradók felzárkózzanak, a lemorzsolódás minimálisra csökkenjen, a magántanulóvá vált tanulók lehetőleg visszatérhessenek az iskolapadba. Az ő munkájuktól várjuk azt is, hogy se a szülőkben, se a tanítókban, tanárokban ne legyen rossz érzés a „problémás” (beleértve a magatartási zavaros) gyerekek miatt, vagyis fokozatosan szűnjön meg a szülői vagy pedagógusi igény ezeknek a tanulóknak az elkülönítésére.

A nyolc- és hatosztályos gimnáziumok általi lefölözés ellen pénzügyi ellenösztönzést vezetnénk be: nagyobb fejkvótát juttatnánk a negyedik, illetve a hatodik osztály után is a körzetes iskolába járó tanulók iskoláinak. Hosszabb távon a legalább nyolcéves komprehenzív alapképzés egységesítésére törekszünk, amit még hosszabb távon a skandináv példák alapján kilenc- vagy tízévessé fejlesztenénk.

A speciális szakiskolákat be kell olvasztani a normál szakképző intézményekbe. Pontos adatfelvételre van szükség a középfokú beiskolázásról és lemorzsolódásról. Az adatokat szabályozott formában nyilvánosságra kell hozni. Jutalmazni kell azokat az általános iskolákat, amelyek átlagon felüli számú halmozottan hátrányos helyzetű gyereket tanítanak, de a volt növendékeik átlagon felüli arányban érettségiznek le.

Egyéni segítségnyújtó szakszolgáltatásokkal kell az iskolában tartani a lemorzsolódás által veszélyeztetett tanulókat, a mégis lemorzsolódók számára pedig létre kell hozni az oktatási rendszer főáramába való visszatérést szolgáló „második esély” típusú iskolákat, a tanulmányok befejezését ösztönző ösztöndíjrendszerrel.

Ebből következik, hogy minden iskolában biztosítani kell a fejlesztő- és gyógypedagógust, valamint szociális munkást. A szociális munkás feladata az együttműködés a problémás gyerekek családjaival, illetve a tanácsadás a pedagógusok részére is.

A területi esélyegyenlőtlenség leküzdésére területi alapú pozitív diszkriminációt javaslunk a finanszírozásban. Ez csírájában, a hátrányos helyzetű kistérségek támogatásában már megjelent. Ezt kell továbbfejleszteni. A válságrégiókban állást vállaló tanárok számára kiemelt fizetést adnánk.

A leghátrányosabb helyzetű kistérségekben már most is létező bérpótlék összegét növelni kell, illetve a kompenzációs rendszert ki kell terjeszteni minden, hátrányos helyzetűeket nagy arányban oktató intézményre, pedagógusra.

 

Lázadás!

Az LMP szerint azzal, hogy a Fidesz-KDNP nemhogy csökkentené, de még erősíti is a korai szelekciót (a kis létszámú fejlesztő osztályok újbóli bevezetésével) és lemond a lemaradókról (Híd-programot vezet be, ahelyett, hogy 0-14 éves korban egyéni fejlesztést biztosítana, tankötelezettséget leszállítja 16 évre), továbbá 40%-kal csökkenti a gimnáziumi férőhelyeket, és borzasztóan leszűkíti a főiskolára, egyetemre bejutók számát, egyúttal bevezeti a röghöz kötést és az önköltségi díjnak nevezett tandíjat – a jövőnket, közös jövőnket éli fel. A felemelkedés esélyét veszi el a mai óvodásoktól, általános és középiskolásoktól. De az országtól is. Az Orbán-kormány mindeközben, hogy a gazdagoknak kedvező egykulcsos adót finanszírozni tudja, folyamatosan vonja ki a pénzt a köz- és felsőoktatásból; az államosítás révén megnyíló lehetőségeket pedig pedagógus-elbocsátásokra és iskolabezárásokra tervezi kihasználni.

Indokolt volna és itt az ideje, hogy az iskolások, a gimnazisták és szüleik fellázadjanak! Ha a szülőket az új munkatörvénykönyvének kizsákmányoló rendszere, a gyerekeiket egy tekintélyelvű, igazságtalan iskola és – ha mégis bejutnak az egyetemre – röghöz kötés várja, akkor igaz lesz a 163 éves mondás: csak láncainkat veszíthetjük!

 

 

Erőss Gábor

szociológus, az MTA SzKI tud. főmunkatársa, az LMP-frakció Igazságosság Kabinetjének szakértője

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük