Leígérték a csillagokat a nyugdíjasoknak

Az ellenzéki pártok többsége eltörölné a Fidesz nyugdíjasokat megnyomorító szigorításait. A legtöbbet az MSZP adná az időseknek.

Befejeződött egy korszak a Csillebérci Szabadidőközpontban, a régi ifjúsági táborban, ahol 60 éven át üdültek általános és középiskolás diákok. Az egykori kisdobosok, úttörők és KISZ tagok közül ma már sokan átlépték a nyugdíj-korhatárt, jelkép erejű, hogy a Nyugdíjasok Országos Szövetsége (NYOSZ) szervezésében rendezett pártelnöki programismertető fórum volt az utolsó komolyabb esemény a központban az oda tervezett fejlesztések előtt.

A meghívott, vagy a rendezvény hírére bejelentkezett pártok sorából hiányzott a Fidesz és a KDNP, de az elnökök többszöri meghívása után két napja mindössze annyi választ kaptak a szervezők egy ismeretlen ügyintéző aláírásával, hogy Kubatov Gábor, a kormánypárt alelnöke nem tud elmenni az eseményre.

Olyan alapkérdésekben a legtöbb pártvezető egyetértett, mint a nyugdíjhoz való jog alaptörvénybe emelése, a járulékplafon és a nyugdíjplafon visszaállítása, a rendvédelmi dolgozóktól elvett pénzek visszaadása, a közszféra nyugdíj melletti munkavállalási lehetőségének újranyitása, a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetősége, az Idősügyi Tanács funkcióinak visszaadása.

Az Együtt elnöke családi okokra hivatkozva kimentette magát, így Juhász Péter helyett a párt választmányának elnöke, a közgazdász Spät Judit ismertette a mostaninál igazságosabb, rugalmasabb és fenntarthatóbb nyugdíjrendszert ígérő programjukat. A párt havi tízezer forintos emelést adna a nyugdíjasoknak, mert az utóbbi tíz évben változatlanul 28 500 forintos nyugdíjminimum számításaik szerint már 30 százalékot vesztett reálértékéből. Önálló ötletük a részmunka-résznyugdíj bevezetése, amit az választhatna, aki a teljes munkaidő helyett már csak 4 órát akar és tud dolgozni, de jogosult a nyugdíjra.

Őt követve az MSZP elnöke, Molnár Gyula megismételte azokat a programpontokat, amelyeket a nyár elején rendezett országos nyugdíjas parlamenten ismertetett Botka László miniszterelnök-jelölt. Meg kell duplázni a nyugdíj-minimumot, fel kell zárkóztatni a 100 ezer forint alatti nyugdíjakat, vissza kell állítani az éves emelések kiszámításánál a svájci indexálást. A szocialista párt visszahozná a 13. havi nyugdíjat, krónikus betegségeknél ingyenessé tenné a felírt gyógyszereket, önálló ombudsmant adna a nyugdíjasoknak.

Minderre reagálva Gyurcsány Ferenc ismertette a Demokratikus Koalíció nyugdíjas programját, amely – mint mondta – egy visszafogottabb terv. A következő parlamenti ciklusban odáig akarnának eljutni, hogy kettéválasztanák a nyugdíjakat. Lenne egy 50 ezer forintos alapnyugdíj, e fölött jönne a munkanyugdíj. Nem értenek egyet a 13. havi nyugdíja visszaállításával, az inflációkövető nyugdíjemelés mellett pedig rendszeressé tennék a nyugdíjprémiumot – sorolta a volt kormányfő.

A Párbeszéd bevezetné az alapjövedelmet, amely a nyugdíjasoknál 90 ezer forint lenne, a felnőtteknél 60 ezer, amit azok is megkapnának, akik idős hozzátartozójukat gondozzák.Karácsony Gergely társelnök szerint a mostaninál minden tekintetben összetartóbb társadalmat kell építeni.

Eközben Bokros Lajos azt hangsúlyozta, hogy a nagyon várt nyugdíjemelés nem lehet az első lépés, azt meg kell előznie egy sor gazdaságpolitikai döntésnek. A MoMa elnöke szerint több beruházás, tartós munkahelyek és stabil járulékfizetés teremtheti meg az alapokat.

Az LMP programja nincs még kész – ismerte el Szél Bernadett társelnök, de abban biztos, hogy 50 ezer forintra kell emelni a nyugdíj-minimumot, ők is bevezetnének egy alapnyugdíjat, ami fölött számítana a munkával szerzett jog, és fix összegben emelnék évente az ellátásokat.

Az alapnyugdíjban gondolkodik a Nyugdíjasok Párta 50+ is – jelentette ki a párt társelnöke. Kabai Tibor havi 40 ezer forinttal számolt, míg a nyugdíj-minimumot legalább 50 ezer forintra emelnék. De a Momentum 40 ezres nyugdíj-minimumot vezetne be első körben, differenciált gyógyszer-támogatást ígér, rendezné a legalacsonyabb nyugdíjakat. Fekete-Győr András elnök elmondása szerint szenior egyetemeket indítanának és iránytaxikkal segítenék az idősek közlekedését.

A sokak szerint kakukktojás, mégis jelen lévő Vona Gábor nyolcpontos tervet ismertetett az idősek helyzetének javítására. A Jobbik is új Idősügyi Tanácsban gondolkodik, a bérszínvonal emelésével teremtené meg a magasabb ellátás alapjait, a nyugdíjas fogyasztói kosárra és a reálbérek alakulására alapozó „magyar indexálást” vezetne be az éves nyugdíj-emeléseknél, a Nők 40 lehetőséget kiterjesztené a férfiakra is, s javítaná az idősgondozást.

 

 

 

 

 

Forrás: http://nepszava.hu/cikk/1139269-nyugdijasok—varhato-voksok-igeretek

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük