Lesz-e kormányváltás 2014-ben?

bocskei

Egyáltalán, mi a baj a kormánnyal? Lesz esélyes kihívója Orbán Viktornak? Ismerjük már a kihívót? Böcskei Balázs politológus, az IDEA igazgatója nem jósolt, csak ésszerűségről és valószínűségről beszélt. Mik ezek?

Félidőben már szoktuk tudni, kik állnak majd egymással szemben a következő választásokon. Most ez igen bizonytalan: a kormánynak legkevésbé az ellenzékétől kell félnie, mely nemhogy a szövetségeket, de még a kerekasztalt sem találja.

Pedig a választási rendszer átalakítása miatt az ellenzéki összefogás indokolt lesz. Politikai munkamegosztásra lesz szükség, hiszen ha az ellenzéki jelöltek egymás vetélytársai lesznek, akkor a közös cél, a kormányváltás aligha érhető el. Ha a politikai bölcsesség nem oldaná meg ezt a kérdést, akkor az erőforrások hiánya megteszi. Az LMP-nek vidéken nincs mély beágyazottsága, az erodálódó MSZP-nek alapszervezetei tűntek el, a Demokratikus Koalíció (DK) pedig még építkezésben van. Csonkolt erőforrású pártoknak ésszerű lesz tehát együttműködni. Más kérdés a megegyezés, ki, hol nem indít majd jelöltet, ebben nem lesz egyszerű megegyezni – mondta lapunknak Böcskei Balázs a DK kaposvári fóruma előtt a minap

Csigó Péter szociológus írta a Milla-fórumon: az LMP lehet az ellenzék vezető ereje, de csak a volt baloldali pártok nélkül. Való igaz, az összefogás nem pusztán matematika: a „több” végül kevesebb lehet. Szavazna-e például LMP-szimpatizáns Jobbik- vagy szocialista jelöltre?

 

A három demokrata párt, az LMP, az MSZP és a DK jelenlegi támogatói soha nem szavaznának a Jobbikra. A fő kérdés az, hogy egy LMP-s szavazna-e a DK-ra vagy az MSZP-re. Ma még erre is kicsi esélyt látok. De ha a kormánnyal szembeni elégedetlenség tartósan ekkora marad 2014-ig, akkor a legfőbb politikai identitássá a kormányváltás igénye léphet elő.

Mi lehetne a közös téma a kereszasztalnál?

Valamiféle egységes véleményt ki kell majd alakítani arról, hogy egy esetleges 2014-es kormányváltás esetén ki, mit gondolna a létrehozandó, új jogállami berendezkedésről. Emellett fontos persze az is, hogy bár az ellenzék kormányváltásra készül, de erre mutatkozó üvöltő hiány csak részlegesen olvasható ki a számokból. A magas számú bizonytalanból nem következtethetünk arra, hogy egy most tartandó választások alkalmával ez egy kormányváltást idézne elő. De a harmadik köztársaság utáni helyzetben létrejött intézményrendszer érdemi korrekciójáról akár már most érdemes lenne viszont párbeszédet folytatni.

Miért húzódoznak a kerekasztaltól az ellenzéki erők?

A kerekasztal az egyes, múltjukban még sáros pártokat, például az MSZP vagy a DK-t elismerő terep lett volna, ettől pedig egyes politikai szereplők okkal vagy ok nélkül tartózkodnának. Emellett kérdéses, hogy egy induló, identitásukban formálódó pártnak szükséges-e belemenni egy határokat elmosó, formális együttműködésbe, akkor amikor még nincs saját, markáns gondolatrendszere sem.

Nem mintha Gyurcsány Ferencnek ne volna kontúrja, markáns gondolatrendszere. Kész politikus, szemben a többiekkel, akik részben amatőrök, annak minden előnyével és hátrányával. Az LMP tartózkodása is érthető.

Az LMP szavazói vélhetően nem szorgalmazzák, hogy a párt üljön egy asztalhoz a baloldallal. 2010-ben éppen a baloldallal szemben határozták meg aktuális politikai krédójukat. Nem az ökopolitika kapott mandátumokat érő támogatottságot, hanem egyik komponensként éppen a nyolc évvel való szembehelyezkedés.

A kormány ellen sokan, mellette még többen tüntettek a közelmúltban. A kormány kommunikációja szerint „magyar érdekeket szolgál”, még mindig jelentős támogatottsággal. Mi akkor a baj vele?

A kemény politikai ügyek között elsősorban az Alaptörvényt említeném, mellyel alapvető gondok vannak. A harmadik köztársaság intézményrendszerének lebontására gondolhatunk, az Alkotmánybíróság ügyére, a magántulajdon biztonságára, a nyilvánosság centralizált átalakítására, az egészségügy- és az oktatási rendszer sajátos államosítására, a felsőoktatás átalakítására. Önálló fejezete az elégedetlenségnek a szuverenitás jegyében folytatott gazdaságpolitika, amely nemcsak megbukott, de a következményei is beláthatatlanok.

Nem is annyira: IMF.
Az IMF-lóra bizony fel kell ülni. A szakpolitikai kérdéseken végigtekintve elmondhatjuk: a kormányzás nem hatékony, nem eredményes. Sem számokban, sem folyamatokban.

Az IMF-fordulat jó példa: támogatói szinte vakon megbíznak a kormányban, bármit is tegyen.

A mintegy másfélmilliós szavazatvesztés azért jelzésértékű. De a számok értékelésével vigyáznék. A Békementből számomra nem következik a kormány támogatottsága, ahogyan a Milla-tüntetésekből sem következik a kormányváltó hangulat. A kérdés az, tud-e konszolidálni Orván Viktor. A négymillió bizonytalanból vissza tud-e hozni elfordultakat táborába.

Akár jóléti politikával is? Arra most nemigen jut…

A magyar lélek ugyan erre rezonál, az IMF-szerződés viszont megszorításokat fog hozni. Mert most már ténylegesen érezhetők a negatív változások. A fal a szociális válság lesz. Két szociális válság közül választhat Orbán, az egyiket az IMF-megállapodás, a másikat az IMF-megállapodás hiánya hozhatja el. Az államcsőd igénye szerintem nem racionális megközelítés: a politika a hatalom megszerzésének és megtartásának a területe, nem pedig az elvesztéséé.

Egy szociális válság milyen hatással lehet a pártpreferenciákra?

Felébresztheti a tömegeket, de nem jelenti, hogy azok becsatornázódnának a pártpolitikába. Szociális „alapon” akit lehetett, azt a Fidesz már elveszítette.

Két nagy ellensége lehet a kormánynak a növekedés elmaradása, és a Jobbik megerősödése.

Nem vagyok abban biztos, hogy a Jobbik már nem maximalizálta a szavazatait. A választásokon a romakérdés körül artikulálta a programját, a választóknak ez jutott eszükbe a pártról, és nem a szociális kérdések. A szociális válságban leginkább érintett rétegek – és ez nem antidemokrata kijelentés – politikailag nem aktívak. A borsodi éhségmenet tagjai és a borsodi Jobbik-szavazók halmaza nem feltétlenül találkozik egymással.

Mivel lehet még megszólítani az embereket?

Az a kérdés, hogy az ellenzéki pártok realista alternatívákat tudnak-e adni. Jövőkép, vízió, márka, logó kell arra, milyen alternatív valóságot képzelnek el a Fidesszel szemben. Nem gondolom, hogy a többségi társadalmat a populizmussal még egyszer meg lehet „etetni”. De ettől a társadalomnak még nem szűnt meg az államfüggősége. Magyarországnak a 2002-2004 körüli jóléti politika nem alternatíva, ahogyan a jelenlegi, eredménytelen gazdaságpolitika sem. Kérdés, lesznek-e realista alternatívák, és azokat szociális válság felé menetelő, populizmusban csalódott, de azért államfüggő társadalom elfogadja-e.

Ma a három nagy demokratikus ellenzéki erő közül egyikről sem a realista alternatíva jut az emberek eszébe.

Hanem egy sajtóközlemény. Ha ebből a sajtóközlemény-politizálásból az egyes pártok nem tudnak kitörni, akkor elmarad a kormányváltás.

Sok kis szerveződés mozgolódik az ellenzéki oldalon. Ismerjük már Orbán Viktor öszszes 2014-es kihívóját?

Két év elég lehet arra, hogy felépítsenek egy jelöltet, de sokkal kevesebb nem. És ne felejtsük el: az utolsó év már a kampány jegyében fog eltelni. Addigra kész kell lennie az ellenzéknek, a jelölteknek.

FORRÁS: SOMOGYONLINE

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük