Levél elvbarátaimhoz és elvtársaimhoz

Szanyi Tibor 2015

Tisztelt Elvtársam! Kedves Barátom! Azért írok Neked, mert szeretném, ha megszabadulnánk a nyavalyáinktól, s így a minket választók erejével elsöpörnénk az orbáni bűnbandát!

Vegyük észre, 2006 óta (azaz kilenc éve) országos szinten nem nyertünk választást. Elbuktunk három önkormányzati, két országgyűlési és két európai parlamenti megmérettetést, meg egy tripla népszavazást! Egy-két üdítő mozzanatot leszámítva igen rossz a trendünk, s bepillantottunk a bűvös tíz százalék alá. Kevés példa akad arra, hogy innen fel lehetne állni. Mégis, próbáljuk meg! Változatlan politikával azonban ez nem fog menni!

Magyarázni, szépíteni én is tudok, ám hagyjuk most ezt! Persze örülök, hogy Újpesten mindenki ellenében győzött az évek óta jól teljesítő jelöltünk, azt sem bántam, hogy Veszprémben egy kiugrott fideszes vitte el a pálmát, de a tapolcai jobbikos győzelem láttán nem az ellenzéki dicsőség érzete öntötte el a lelkemet. Szedjük hát le a szemünkről a hályogot, ne viselkedjünk úgy, mint egy kiérdemesült egykori rock-sztár, aki nem fogja fel, hogy megváltozott a közönség!

Bizony, Barátom, eltévedt a politikánk. Máig azt akarjuk hinni, hogy tulajdonképpen jók vagyunk, csak éppen ez meg az nem stimmel, s a gaz ellenfeleink ordasan lovagolják meg az egyébként bocsánatos hibáinkat. No, meg azzal áltatjuk magunkat, hogy zavaros – és a választópolgárokat amúgy jéghidegen hagyó – szervezeti okoskodásokkal, pl. „központosítással” majd túljutunk a politikai problémáinkon. Hát nem! Nekünk sokkal inkább ott lenne a helyünk, ahol a becsületes emberek bajban vannak! Mondjuk az egészségügyben. Ahol akár a betegekről, akár az őket gyógyítókról, ápolókról szólunk, mindannyian iszonyatos állapotokkal viaskodnak. Szó szerint emberi életekért. 

Tudod, addig hajtogattuk, hogy az orbáni matolcsysta gazdaságpolitika bármelyik percben összeomolhat, hogy az most éppen igen stabil. Annyira stabil, hogy kiagyalói gond nélkül tudnak tíz- és százmilliárdokat rabolni. Szinte meg se kottyan.

Az orbáni recept azonban nem is túl ördögi. Űzd el a leginkább öntudatos embereket, hozzál helyzetbe két millió szavazót, facsard ki a gyengéket, és biztonsági tartalékként adj választójogot pár százezer olyan külhoni magyarnak, akik egyenkénti szavazatáért töredék annyit se kell adni, mint például egy kisemmizett bennszülött szoc-segélye!

Gonosz, de nem igazán ördögi. Az ördögnek ugyanis van ízlése, eleganciája, tudása. Orbánék viszont bugris disznók. Ez a gyenge pontjuk!

Sajnos a mi előnyünk nem tetemes. Hitelességünket tépázza egyes prominenseink kétes

A korai munkásmozgalmak egyik nagy felismerése volt az elnyomottak tudásszintjének emelésében rejlő erő. Erről még a doktriner pályára lépő kommunisták sem feledkeztek meg.

Ehhez képest sem érdemi műhelyeink, iskoláink, akadémiáink, nyári táboraink nincsenek, de még pártlapunk sincs! Gyenge az a hivatkozás, hogy időnként rámutatunk valami hasonló csírára, s azt mondjuk, hogy hát dehogynem, íme! Egyes alrendszereink valaha jól működtek (lásd tagozatok, platformok), de pártunk ezeket sem tudja ma már hatékonyan, rendszerszerűen becsatornázni.

Ha nem is lapot alapítani, de valamit mégis szeretnék tenni. Ezért tájékoztatlak, hogy az utolsó oknyomozó „mohikán” Ferenczi Krisztina tiszteletére egy programot hozok létre, amely – egyebek között – brüsszeli mikrokurzusokat szervez fiatal, az igazságért tenni akaró fiataloknak, hogy pár falat erejéig belekóstolhassanak a szabad nagyvilágba. A baloldali épülésnek ilyen mozzanataira is szükség van.

Szellemi lerongyolódásunknál is nagyobb bűn volt azonban, hogy tudati képviseletünket két évtizeddel ezelőtt átengedtük liberális szövetségeseinknek, akik élve a lehetőséggel a mai napig is a liberalizmust forgalmazzák baloldali címkével. Összességében – számunkra is! – kudarcosan. Nem tagadva a liberalizmus értékeit, azt azonban világosan látnunk kell, hogy a közösségiségben gyökerező és abból táplálkozó baloldaliság alapjáraton „tűz és víz” viszonyban áll az individualista, szabadversenyes kapitalizmus megalkotójaként és üzemeltetőjeként működő liberalizmussal.

Feladatunk ma sem más, mint hogy hihető perspektívát adjunk a magyar népnek. Ez nem lehet valami százalék-összeadogatós koalíciós egyveleg, mert a hatalmi pragmatizmus nem érdekli a népet, különösen nem a fiatalokat. Bátran támaszkodjunk inkább az eddigi „utolsó” baloldali világképre, amit Kocsis András összefoglalója nyomán Medgyessy Péter tárt elénk: létbiztonság, közbiztonság, jogbiztonság, s mindez a szolidaritás köteleivel egymáshoz erősítve.

Ha a baloldal megfeledkezik a bérharcról, az számára könnyen a vég lehet. Ez motivált Gúr Nándor elvtársammal és barátommal együtt, hogy felvázoljuk a magyar bérek terén bejárható pályát. (A mai 600 forintos óránkénti bruttó minimálbérhez képest még az 1.400 forintossal is meg tudnánk őrizni a magyar versenyképesség mai szintjét. Hogy hol a különbség? Erről sokat tud a hazai és nemzetközi burzsoázia.)

Tudod, Barátom, szégyenpír ül az arcomon, ahogy azt sem vesszük észre, amint az Orbán-rezsim egyik legnagyobb hátterének tekintett katolikus egyház feje, Ferenc pápa a legmarkánsabb baloldali gondolkodókat is kispadra ültetve forradalmi beszédeket mondott az elmúlt hónapokban! Szó szerint „népi mozgalmakat” buzdít a „kirekesztettek súlyosan igazságtalan helyzetének” orvoslására, „földért, lakhatásért és munkáért” kiált, élesen elítéli a „tőke bálvánnyá válását”, s nem utolsó sorban a környezetünk szennyezését a „gonosz ürülékéhez” hasonlítja. Magukat baloldalinak álcázó pártvezetők sora ezenközben idehaza meg félhülyeként hüppög, ha bárki is meg meri karcolni a tőkés kizsákmányolás „szent” tűzzománcát!

Evidenciák? Inkább baloldali „ábécé”!

A parlamenti dimenzióban is eredményesebbnek gondolom, ha felhagynánk az ablakon kihajított részletek porába hamvadó módosító indítványainkkal! Minden törvény esetében komplett alternatívát mutassunk fel! Ha ezt megtennénk, bármikor meg tudnánk lobogtatni, mi is az általunk kínált alternatíva, pontosan mi is lesz a törvény, ha minket választanak!

Érdemes tehát azt is számba venni, mire alkalmas az EU és mire nem? Sokan csak „Brüsszel” néven emlegetik az EU-t, ami a legnagyobb porhintések világába vezető megközelítés. Brüsszelben ugyanis nagyjából ugyanaz történik, mint egész Európában, vagyis a tagállamok kormányai intézik a dolgaikat. Ezzel az erővel a kormányfők akár rendszeres telekonferenciákat is tarthatnának. Brüsszel ugyanis nem több egy földrajzi platformnál, ahol a tagországok eltérő vagy közös akaratainak következményei koncentráltan megjelennek. Az EU szuverén államok közössége, amelynek közös takarója pont addig ér, ameddig a tagországok akarják. Ha a tagországok elfogadnak közös szabályokat, amelyeket egymással be is akarnak tartatni, az nem Isten csapása egy Brüsszel nevű városból, hanem a megállapodások felett őrködő közös titkárság (Európai Bizottság) alapfeladata.

Azért írom le ezeked Neked, kedves Elvtársam, hogy mérlegelésre bírhasd a környezetedet ebben a felheccelt hangulatban. Nem népvándorlás zajlik, hanem a menekültek hullámai Európáig érnek. Európa pusztán töredékét érzi meg a távolabbi valós problémáknak, s őszintén szólva nem is csupán teherviselőként, hanem bizony haszonélvezőként is. A menekültek döntő hányada ugyanis a legszorgosabb és legolcsóbb munkaerőt jelenti! Prüszkölhet a befogadó lakosság egy leszerelhető része, a tőke érdekei ezeket simán felülírják. Csak illusztrációként mondom, hogy Európa szinte összes nehéz munkáját ezek az emberek látják el. Európa ennivalójának, ruháinak, fogyasztási cikkeinek javát a feldolgozás fázisában „európai kéz” szinte nem is érinti. Az más kérdés, hogy jelenleg a menekültek elsőbbséget élveznek a bevándorlókhoz képest.

Nos, a fentieket figyelembe véve az a helyzet, hogy amíg kapitalizmus van, addig bevándorlás is lesz. Nem csak a tőke mozdul az olcsó munkaerő felé, hanem az olcsó munkaerő is áramlik a tőke irányába. A tehetősek kulcsszava a szervezettség! Ebben az összefüggésben kerítéseknek és más látványos marhaságoknak csak a cirkuszi kellékek szerepe jut, s egyedül a balkáni embercsempész bandák árainak felsrófolására alkalmasak. A kérdés maga természetesen komoly határőrizeti, idegenrendészeti és humanitárius kihívás, ám ezeket simán lehetne a mindennapok szintjén, a többi szomszédos országgal, valamint EU-tagállammal együttműködve, okos kormányzati cselekedetekkel kezelni, s alaphelyzetben nem tartoznak a nemzeti sorskérdések közé.

A nemzeti sorskérdés sokkal inkább az, hogy meddig hagyjuk ezt az orbáni testi-lelki bűnbandát a magyar nép nyakán? Hová töpörödik a magyar ész, a magyar lélek? Mi lesz a magyar kitaszítottakkal, a szegényekkel, köztük igen sok cigányemberrel? Mi lesz a gyermekeinkkel, a jövő generációival? Mi lesz a földjeinkkel, a folyóinkkal, a tavainkkal, a városainkkal és a falvainkkal? Mi lesz az egészségünkkel? Mi lesz a munkahelyeinkkel, a nyugdíjunkkal? Ezekben az ügyekben kellene koherens politikai válaszokat adnunk, s ha marad időnk, akkor foglalkozzunk pilótajátékok veszteseivel, bizniszpártok primadonnáival, avagy reinkarnálódni vágyó avatárokkal.

A lehető leghamarabb állítsuk hát elő azokat a törvény-tervezeteinket, amelyek világosan tartalmazzák az Orbán-rendszer jogrendi felszámolását, s az eltulajdonított közjavak, főként termőföldek minél szélesebb körű visszavételét, továbbá az Orbán-rezsim felelőseinek és strómanjainak az Alkotmány eltörlését követően keletkezett, s közpénzekre visszavezethető vagyonának teljes elkobzását, ideértve a külföldről való hazahozatalt! 

Vállaljuk fel, hogy 21 éves koráig mindenki részese lehet a számára ingyenes oktatásnak és közétkeztetésnek!

Tegyünk egyenlőséget a magán-, a szövetkezeti és az állami tulajdon közé!

A szociális rendszert úgy alkossuk meg, hogy senki ne legyen kitéve a nettó átlagbér felét alulmúló jövedelemnek!

Az egészségügy terén nem lehet helye több hónapos, sőt éves várólistáknak. Vizsgálatoknál egy hét, rutin jellegű műtéteknél legfeljebb egy hónap a megengedhető.

A családi életet tegyük a legszentebb magánüggyé, beleértve a szabad párválasztás jogát!

Kevés törvény legyen, ám az mind napnál világosabb! A sok és átláthatatlan törvény a korrupció melegágya, de legjobb esetben is csak az „értő elit” eszköze.

Napi teendőkre lefordítva az MSZP-nek a bérharc szervezésével lenne érdemes foglalkoznia. A gyenge szakszervezeti mozgalom fellendítésével. Tíz vasárnapi nyitvatartásos siralmunkra jó ha egy olyan hang jut, amiben a minimálbért követelnénk a közmunkásoknak. Vagy az egészségügyi dolgozóknak – az egyébként szégyenteljes – átlagnyugdíjat meghaladó bérezést. Tíz hazavárós lufiparádénkra jó, ha egyetlen olyan nyilatkozatunk jut, amelyben a hazai bérszínvonal növelését követelnénk. És még a fordítottja is kevés lenne annak fényében, hogy szinte minden megszólalásunk a kormányt nógatja erre vagy arra, mintha tőle várnánk a politikánk megvalósítását. Fejezzük hát be a félmondatok puffogtatását, s az általunk kínált alternatívák bemutatására fordítsuk az energiáinkat! Legyen saját mondanivalónk, legyen saját sztorink! 

Fentebb tucatnyi sarokpontra, cölöpre, cövekre teszek javaslatot. Az európai baloldali szóhasználatban ezeket nevezzük „vörös vonalaknak”, ami alá nem megyünk, kompromisszumként sem. Hasonlókat szoktunk gondolni „baloldali minimumok” megjelöléssel, ám bármi is legyen a gyerek neve, az a fontos, hogy megszülessen!

Bővebben: Kapcsolat.hu

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük