Matolcsy megint vett egy festményt negyedmilliárd forintnyi közpénzért

Walter Crane, Európa elrablása című festményét vásárolta meg a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank egy magánszemélytől, nettó 240 millió forintért, derült ki a közbeszerzési közlönyből.

Walter Crane, Európa elrablása című festménye 70,5 x 160,5 centiméteres, olajjal vászonra készült 1881-ben. Az eladó Szánthó András, akivel november 23-án kötött szerződést az MNB Ingatlan.

Mint a Napi.hu megírta, legutóbb, december elején az MNB-Ingatlan Kft. négy Reigl Judit képet vásárolt, nettó 178 millió forintért. A jegybank idei képvásárlása ezzel már 1 milliárd 575 millió forintot tett ki.

A mostani vásárlással együtt pedig műtárgyakra már több mint 1,8 milliárd forintot költött a jegybank.

A Kulturális Javak Bizottsága 2008-ban védetté nyilvánította Walter Crane (1845-1915) Európa elrablása című 1881-ben festett olajképét, az angol műalkotások magyarországi ritkaságára tekintettel. Crane, a századforduló neves angol festője és iparművésze 1900-ban önálló kiállításon mutatkozott be Budapesten az Iparművészeti Múzeumban, ahová barátja, Zsolnay Vilmos ajánlotta be. Több magyar városba, valamint Erdélybe, Kolozsvárra és Kalotaszegre is ellátogatott.

Napi.hu

  •  
  •  
  •  
  •