Mellébeszél az ellenzék (Bekiáltás Blog)

Hallgatom Elek Istvánt – az 1980-as években a József Attila Kör vezetőségi tagját, több vidéki lap szerkesztőjét, a Magyar Demokrata Fórum alapító tagját, előbb e párt, majd a Fidesz országgyűlési képviselőjét, 2002 és 2004 között a Heti Válasz főszerkesztőjét, 2009-ben a Lehet Más a Politika egyik alapítóját – a Reggeli Gyorsban. (Klubrádió, 2021.04.13. 9:35–9:50), Nem először adja elő, hogy

amennyiben győz a következő parlamenti választáson az ellenzék, akkor rendszerváltást hajt végre. Nos, ez porhintés.

Amiben anno, MDF-esként ő is részt vett, az valóban rendszerváltozás volt. Hiszen az addig az állam által kezelt nemzeti vagyon viszonylag kevés magánszemély, illetve magánszemélyek által tulajdonolt tőkés társaság birtokába került. Ezzel megkapták a jogot arra is, hogy ennek a vagyonnak a hasznát, a profitot saját belátásuk szerint használják fel. Ha kedvük úgy tartja, akkor gyakorlatilag teljes egészében személyes céljaikra. Természetesen bizonyos állami, de a lényeget, vagyis a tulajdonlási módot nem érintő rendelkezések, törvények keretei között.

Fiatalabbaknak mondom: miként fentebb jeleztem, 1989-ig ez nem így történt. Az állami vagyon hasznának nagy részét a közösség egészének javára váló fejlesztésekre fordították. A mindenki által megtermelt új érték a társadalom többé-kevésbé minden tagjának jólétét, szociális, egészségügyi, oktatási stb. szükségleteinek kielégítését szolgálta. Természetesen, tévedésekkel, hibás döntésekkel is terhelve, de közben a magyar társadalom teljes modernizációját végrehajtva oly módon, hogy a hetvenes években a lakosság egészének életszínvonala az ország történetében a legközelebb állt a nyugatihoz. Azóta ugyanis, beleértve a rendszerváltozás utáni három évtizedet, lemaradásunk fokozatosan nő.

Ezzel együtt, abban az időszakban is voltak rétegek, illetve személyek, akiknek valamivel több jutott a közösből, de a maihoz képest szinte elhanyagolható különbségekkel. Az is igaz, hogy az 1980-as évektől az elosztás egyenetlenségei gyorsuló ütemben nőttek, viszont tény, hogy még a társadalmi igazságtalanságokat kiküszöbölni igyekvő, az esélyegyenlőtlenségek következményeit tompítani akaró államszocializmus keretei között. Ha viszont rendszerváltás, akkor az Elek István, és a sokak által emlegetett, 2022-re jósolt fordulatot ehhez kellene mérni. Minthogy sem ő, sem más nem beszél arról, hogy meg akarná változtatni a termelővagyon birtoklásának viszonyait, és a létrehozott javaknak a társadalmi osztályok közötti jelenlegi elosztási arányait, csak porhintés a rendszerváltozás ígérete. Ha úgy tetszik, választási fogás.

A mai kapitalista rendszer kedvezményezettjeinek, akik között ott vannak valamennyi parlamenti párt magyar országgyűlési és európai parlamenti képviselői, eszük ágában sincs lemondani a végső soron a jelenlegi tulajdonviszonyokban gyökerező privilégiumaikról.

A történelem arra tanít, hogy ez csak az alapokat érintő változásokkal lenne lehetséges, azaz forradalommal. Ennek azonban a nyugati társadalmakban, így a félnyugatos–félgyarmati Magyarországon nincsenek meg a feltételei. Az ok egyszerű. A (globális, transznacionális) tőketulajdonosok az elmúlt századokban megtanulták, hogy amikor a tömegek elégedetlensége elér egy bizonyos szintet, akkor kisebb anyagi engedményekkel, a jólét viszonylagos növelésével érjék el, hogy a dolgozó osztályok ne lázadjanak a társadalom gazdagjai és szegényebbjei közötti szakadék mélyülése miatt. Ha az olyan lerakat-országokban, mint Magyarország is, erről megfeledkeznek a politikai hatalom gyakorlói, akkor útilaput kötnek a talpuk alá.

Minden jel szerint ennek ideje érkezőben van a mai Magyarországon. Erre érzett rá a jelenlegi parlamenti ellenzék. Vagy tán szóltak is nekik, amire az is utal, hogy megnőtt a tőkés hatalmi centrumokból finanszírozott vagy részben finanszírozott médiumok, újságírók, illetve az úgynevezett civil szervezetek száma, aktivitása. De bele ne élje már magát valaki abba, hogy az a feladatuk: menjenek szembe az őket pénzelők akaratával, és aláássák a tőkés viszonyokat! Elek István is csupán a kapitalizmuson belüli hatalomgyakorlási mód (általa) remélt változásáról beszél, amit önkényesen rendszerváltozásnak nevez.

Ugyanúgy mint a parlamenti ellenzék tagjai. Azzal ámítanak: ha megígérik, hogy ők kevesebbet lopnak a közösből, akkor a nép is boldog lesz, és sokan, az irigységi tényező miatt, ezért adják majd rájuk a szavazatukat. Persze, valójában csupán arra gondolnak, hogy a társadalom által létrehozott értékek hasznából az uralkodó külföldi tőkés csoportok által az országban hagyott töredékpénzeket egyenletesebben osztják majd el az eliten belül, mint a mohó orbánisták. Ám erre a nép csak pár év múlva jön rá, s aki időt nyer, életet nyer.

Jelen esetben a kapitalizmus mostani működési módját hosszabbítja meg a következő választásig, amikor ismét elhúzzák a választók előtt a mézesmadzagot.

A parlamenti ellenzék azt is hirdeti, hogy korlátozni fogja az autoriter hatalomgyakorlásnak az orbáni viszonyok között már-már fékezhetetlen gyakorlatát. Ezt is díjazná a nemzetközi tőke. Ugyanis az erős központosítottság egyre nagyobb tévedésekkel jár együtt, ami működési zavarokkal jár. Következésképp a társadalmi feszültség növekedését hozza magával, ami nem tesz jót az üzletmenetnek. Tán még csodálkoznak is azon, hogy Orbán Viktor, akinek kiképzésébe, hatalomba segítésére, hatalomban tartására annyi pénzt fordított a nemzetközi pénzvilág, miért nem értette meg, hogy nem az a feladata, hogy bomlassza, hanem hogy erősítse a kapitalista rendszert.

Az írás teljes terjedelmében a BEKIÁLTÁS BLOGON olvasható: KLIKK

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •