Mélyrepülés

Nehéz volt eldönteni, mi legyen ennek az írásnak a címe. Nehéz újat írni a megtestesült ostobaság és szervilizmus azon termékéről, amelyet az ország tudósainak testülete bocsátott ki egy ostoba törvény megalkotóinak megrendelésére. A “lista” széles körben keltett felzúdulást, nem csupán tartalma, de indoklási módja miatt is. Ebben nehéz újat írni, legfeljebb néhány “gyöngyszemet” lehet kiemelni. Igazán azonban az a sajnálatos mindebben, hogy az ország tudományos elitje – néhány kivétellel – eddig legalább intézményesen meg tudta őrizni távolságát a politikai kurzusoktól. Azzal, hogy ezt a “listát” felvállalta, mint intézmény süllyedt le a többi “elit” színvonalára. Róna Péter korábban elmarasztalta a tudományos élet vezetőit azért, mert a rendszerváltás kedvező pillanatában elmulasztották kiharcolni, hogy függetlenek lehessenek a politika kanyarjaitól. Az eredmény itt van, és talán az alábbi cím fejezi ki legjobban, ami történt.

Mélyrepülés

Magyarország elitje immár teljes egészében azonos szinten van, megnyugodhatunk. Már amennyire ez „elit” – de hát kis országnak ilyenre tellett. A szellemi és morális lezüllést a politikai elit kezdte meg, szinte a rendszerváltás másnapján (de voltak „élmunkások” – bár ez a szó sem javasolt – akik már előtte is).

A gazdasági elit velük karöltve süllyedt, tudományos vita tárgya lehetne, hogy melyik húzta lefelé a másikat, ha az MTA állásfoglalása után hihetnék abban, hogy van itt tudomány… Nem sokat késlekedett a kulturális- és média-elit sem, főleg az utóbbi, amelynek számos ismert alakja  teljesen amnéziásnak tartva a „magyar embereket” már a kilencvenes évek elején képesek voltak homlokegyenest az ellenkezőjét mondani, mint 2-3 évvel azelőtt. A tudományos elitet – néhány kivétellel – akkor még többé-kevésbé érintetlenül hagyta a dolog, de a néhány fertőző góc szép lassan továbbterjedt. Hülyeségeket írtak-mondtak eleget – például „kommunizmusnak” minősítve azt a rendszert, amely még szocializmusnak is csak egy mentegető jelzővel merte magát nevezni – de legalább volt valami egyensúly, amely tartotta a reményt, hogy valamikor helyükre kerülnek a dolgok.

Sajnos, balliberális kurzusaink ebben az ügyben tehetetlennek és sunyi cinkosnak bizonyultak, nem így a jobboldali kurzusok: már az első parlament sikerrel összehozta az „önkényuralmi jelképek” tilalmáról szóló ostobaságot, amelyet lassan, de biztosan utolért a sorsa Strasbourgban. Mindamellett akkoriban ez a felbuzdulás viszonylag mederben maradt – bár Boross Péter később igyekezett felkorbácsolni az indulatokat – a szobrokat például a szoborparkban gyűjtötték össze.

Az első Orbán-kormány sem volt tétlen, hozzájuk fűződik az állami történelemhamisító intézmény (terrorpláza) létrehozása. A jelenlegi kurzus pedig minden eddigit felülmúl, nem függetlenül a főváros élére került megtestesült műveletlenségtől… Érdekes lenne tudni, hogy mi lehet az oka ennek a megszállott antikommunista kampánynak, éppenséggel lehetne logikus magyarázata is, de az események egyre inkább arra kezdenek mutatni, hogy meghatározó módon csupán a sötét, Reagan-nívójú primitív antikommunista gyűlölet van mögötte, amely közvetlen rokonságot mutat a hazai nácik gondolkodásmódjával.

Ennek lett páratlan terméke az a törvény, amely megtiltja bizonyos nevek használatát még cégek, tehát  magánintézmények számára is – vagyis a mindentudó „elit” által önkényuralminak minősített neveket akár egy talponálló sem vehetné fel…

Az világosan jelzi politikai elitünk nívóját, hogy önkényuralminak kizárólag a nyilas időszakot (esetleg a német megszállás azt megelőző hónapjaival együtt), valamint az 1945-öt követő időszakot tekinti, különösebben nem fárasztva magukat a népi demokratikus átmenet, a sztálinista diktatúra, majd a Kádár-korszak különböző fázisainak megkülönböztetésével. Ez nyilván meghaladja intellektuális színvonalukat, bár ebben nem sokkal maradnak el egyes neokonzervatív-neoliberális közírótól sem… Ennek fényében szinte meglepő az a szerénység, amellyel a nevekről való döntést a Magyar Tudományos Akadémiára bízták. Ez utóbbi is mutatta ugyan a morális süllyedés jeleit az utóbbi időben – első helyen említenénk, hogy két akadémiai elnök hitelesítette jelenlétével Demján Sándor reformmaffiájának költségcsökkentő javaslatait 2009-ben, amelyeket aztán Bajnai Gordon, majd a Fidesz kormánya váltott valóra. Ez – egyebek mellett – százezrek életszínvonalának súlyos csökkentésével, a rokkantak elleni undorító hadjárattal, a munkavállalók jogainak korlátozásával járt,  miközben az akadémikusok privilégiumai változatlanok maradtak. Ami azonban az „önkényuralmi nevek” elbírálásával kapcsolatban történt, az minden elképzelést alulmúl. Nehéz eldönteni, hogy a tudós testület, vagy a kérdéseket feltevő helyhatóságok szellemi sötétsége ijesztőbb-e, ha a kérdéses neveket és a róluk adott értékeléseket végigolvassuk. Európa egyre messzebb van…

Egy valamelyest normális országban a helyi akadémia egy ilyen felkérést udvariasan azzal hárítana el,  hogy a törvény politikai döntést tartalmaz, amelyért a törvényhozó felelős, és ennek semmiféle elemét nem háríthatja el magáról. De hát ez nem normális ország, amelyről a megkérdőjelezett szavak mindennél jobban árulkodnak…

A sötét butaság eme írásos bizonyítéka több liberális lapot is reagálásra késztetett (Magyar Narancs, hvg.hu), bár az ő nézőpontjuknak  is vannak sajátságos vonásai. A számukra legbotrányosabb a „szabadság” szó megkérdőjelezése volt, amelyet a rangos testület természetesen használhatónak ítélt, véleményéhez egy középcsoportos óvodás szellemi nívójának megfelelő indoklást csatolva. Persze lehet, hogy ismerik a jelenlegi helyhatóságok embereit…

Van azért számos egyéb gyöngyszem. Hogy az MTA szerint használhatókkal kezdjük: Alkotmány (!!!), Béke (!!!), Győzelem (talán a Sieg Heilre gondoltak, akik ezt megkérdezték?), Haladás (!!!), Köztársaság (!!!), Mártírok, Munkás, Terv, Újvilág. Ezek olvastán a „zemberek” némi rettegéssel gondolhatnak arra, hogy az ügyeikben döntésre jogosult helyhatóságaink elöljárói között olyanok vannak, akik fejében egyáltalán felmerül, ilyen elnevezések problémát okozhatnak… Sajnos azonban a „fogalmi” sor végigolvasása meggyőz arról, hogy a tudós testület sem üt meg magasabb mércét. Nem javasolja például a Felszabadulás, Ifjúmunkás, Kisdobos, Népfront, Partizán, Tanács, Úttörő elnevezéseket – ráadásul „alapos” indoklással, melynek lényege, hogy egyik név sem kapcsolódik ugyan önkényuralomhoz, de a „kommunista” rendszer használta őket és jelentésük azzal kapcsolódott össze… Az akadémiai bizottság tagjai itt már nem az óvodai középcsoport, hanem a Pampers-fogyasztók szellemi színvonalát célozták meg – és bele is találtak…

Ennél is alacsonyabb színvonalra süllyedt a bizottság a konkrét személyekről szóló indoklások esetén. A Károlyi Mihályról, Lukács Györgyről vagy Gorkijról szóló elutasító indoklások kirívóan szánalmasak: miközben az akadémikus urak kétségbeesetten próbálják igazolni, hogy elismerik az érintettek tudományos vagy más kvalitásait, de az „önkényuralmi rendszer” kiépítésében játszott „közvetett” szerepük miatt mégsem javasolják, hogy közterületeket elnevezzenek róluk… Hasonló szánalmas ostobaságokkal indokolják Fürst Sándor, Hámán Kató, Ságvári Endre és mások esetét is, akiknek egyetlen bűnük, hogy kommunisták voltak – sőt, esetleg a sajnálatosan csekély magyar antifasiszta ellenállás vértanúi is…

Közröhej tárgya lehetne a Stromfeld Aurél és Karikás Frigyes közötti különbségtétel. Bár kiemelik, hogy Stromfeld szerepet játszott „önkényuralmi rendszer fenntartásában”, mint a magyar határokat védő Vörös Hadsereg vezérkari főnöke (miközben a jelenlegi kurzus kedvencei az antant vendégszeretetét élvezve destruáltak…), de teljesítménye nemzeti érdekeket szolgált – ugyanezen  bizottság szerint Karikás Frigyes a 39-es dandár élén már nem vállalható… Vagy talán az az „érdem”, hogy Stromfeld özvegyének a fasiszta Gömbös Gyula kegydíjat folyósíttatott, miközben Karikást a sztálini represszió tette el láb alól?!

Némi következetlenséggel megtarthatónak ítélték Frankel Leót, és félig még Marx Károlyt is (bár aggályos!), azzal, hogy tanaiból közvetlenül nem vezethető le önkényuralmi rendszer. A jelek szerint a bizottság tagjai nem olvasták el a Kommunista Kiáltványt (vagy nem érik el a középszintű érettségi színvonalát szövegértésből), melynek a végén ez található: „A kommunisták nem titkolják nézeteiket és szándékaikat. Nyíltan kijelentik, hogy céljaik csakis minden eddigi társadalmi rend erőszakos megdöntésével érhetők el. Reszkessenek az uralkodó osztályok egy kommunista forradalomtól.” Ezek a sorok a törvényt megszavazók szerint bizony többszörösen ki kell, hogy merítsék az elnevezésre való alkalmatlanság bizonyítékát.  József Attila valószínűleg azért menekült meg, mert kínos lett volna az egyik legnagyobb magyar költőt tilossá tenni, kommunista megnyilatkozásait azzal intézték el, hogy  afféle eltévelyedésként interpretálták. Ha pedig Makarenko „használhatóságát” próbáljuk megérteni, talán kormányfői útmutatás alapján  a makarenkói „saller”-ra gondolt – a jobb sorsra (?) érdemes bizottság…

A lista hosszan folytatható lenne, de kár a karakterekért. Ha egy átlagos magyar állampolgár arra keres bizonyítékot, hogy az MTA idiótákkal van tele, akkor ez a dokumentum világos bizonyíték lenne rá. Az érintettek egymásra mutogatnak, a bizottság egyik megkérdezett tagja szerint „rossz kérdésre nem lehet jó választ adni”: (http://index.hu/belfold/2013/04/25/a_politika_a_tudosokra_haritja_a_felelosseget/). Ez bizonyára igaz, és az is, hogy „egy végiggondolatlan, politikailag motivált törvény alapján kellett döntést hozniuk”. Az a kérdés azonban feltehető, hogy miért nem lehet megtagadni a rossz kérdésre a választ, ha már az alapjául szolgáló törvény ostobaságát nem merik kétségbe vonni? Miféle rendszer az, amelyben a tudósok képtelenek nemet mondani az ilyen „felkérésekre”? Milyen pressziót éreztek, amikor hajlandók voltak ebbe belemenni? Mennyiben megalapozottak azok az indokok, amelyeket ilyen helyzetben felvonultattak? Arról nem is szólva, hogy a nyilatkozat szerint a bizottság eredeti javaslatát sem teljesen tükrözi az MTA állásfoglalása – kik és milyen alapon bírálták felül a „szakértőket”? Folytathatnánk a kérdéseket, de felesleges. A mocskos mentalitású magyar jobboldal saját undorító hadjáratának ódiumait tudósokra hárította, akik egzisztenciális okokból, vagy „felsőbb utasításra” nem mertek nemet mondani. Sikerült előállítaniuk a magyar demokrácia nemlétezéséről árulkodó újabb bizonyítékot.

A hátteret jól megvilágítja a hvg.hu-ban megjelent vélemény: A történész szerint az MTA-nak „bizony van miért restelkednie”, de „ennek mérlegeléséhez is legalább két dolgot fontos megemlíteni”. Az egyik az, hogy az MTA „hagyományosan az éves állami költségvetés lélegeztető gépén végzi a tudomány világában kiemelkedően fontos, értékes tevékenységét. Ennek meglehetősen szoros kapcsolata van az inkriminált (részemről is természetesen mély averzióval kísért) listával”. „Miközben a felsőoktatás tudatos, célorientált ledúlása zajlik, addig az MTA költségvetése meglehetősen stabil. Ennek ára van. És az árut az MTA vezetése leszállította. Közben pedig nagyon sok értékes embernek megmenti az állását, kutatási lehetőségeit” – mondta Pritz Pál. A történész szerint másik szempont, hogy az MTA „nagyon bonyolult képződmény: van egy nemzetközileg is magasan teljesítő kutatóhálózata, valamint működik egy hallatlan szellemi tudást jelentő testületi rendszere”. Ezt az állásfoglalást a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete, „annak is egy háromtagú bizottsága készítette. Az egyes nevek melletti iktatószám ezt pontosan tükrözi. Ám nem kérdeztetett meg a szakmailag illetékes testület, a II. Osztály. A Filozófiai és Történettudományi Osztály”.

Befejezésül azért nem mennénk el szó nélkül a neoliberális kritikák mellett sem. A Magyar Narancsnak még úgy is sikerült egy aprót kommunistáznia, hogy a „szabadság” szó értelmezése kapcsán írt egy oldalnyi semmit: (http://m.magyarnarancs.hu/narancsblog/a-hasznalhato-szabadsag-84523). Gerő András fő baja, hogy miért nem tiltják a Horthy-éra neveinek a használatát (tényleg nem jött rá, vagy csak eljátssza?!). Van aztán olyan írás is, amely evidenciaként kezeli, hogy Leninről nem lehet közterületet elnevezni – ezt számos demokratikus nyugati ország példája cáfolja – nem is csupán a korábban jelentős kommunista pártokkal rendelkező Franciaországban és Olaszországban, de Finnországban, Angliában, vagy a harmadik világ több országában is. Mivel a kérdéses nevek többsége magyar, hasonló nemzetközi összevetést nem érdemes végezni, de Marx, Engels, Gramsci, vagy a nemzetközi munkásmozgalom más ismert személyiségei azonban problémamentes „névadói” közterületeknek. Franciaország egyébként egész jól tűri a saját „önkényuralmi” neveit Robespierre-től Marat-ig, sőt, még Babeuf-nek is jutnak utcák (akit érdekel, elég a Google-ba beütni). A kollaboráló Pétain marsall megmaradt utcái közül pedig az utolsót éppen most szüntették meg egy kisvárosban – a javasolt új nevek egyike Stéphane Hessel, az ellenállás egyik legendás alakja, az „Indignez-vous” szerzője, aki nemrégen hunyt el (Rena Dourou róla szóló cikkét lásd: http://transform.hu/index.php/hirek/kulfold/112-stephane-hessel-halala-rena-dourou-irasa

A bizottság által „használhatónak” minősített fogalmakat épeszű ember sehol nem hozná kapcsolatba „önkényuralmi” rendszerekkel.  

Röviden összefoglalva, az MTA politikai megrendelésre szállított indokokat egy alapvetően gyűlöletkeltő, ostoba jobboldali kampányhoz, színvonaltalan javaslatokkal és indokokkal. Immár a hazai „elit” utolsó csoportja is lesüllyedt a többiek színvonalára – bár a „megrendelők felelőssége vitathatatlan, de a tudós testület szégyene is az ! Az antikommunizmust és antifasizmust afféle kétfrontos harcként űző liberálisok pedig – ha akarták, ha nem – cinkossá váltak ebben a több mint két évtizedes játszmában, hiába produkálnak most egyébként jogos szörnyülködő kritikákat. A globális tőkét kiszolgáló politikájuk következtében – amelynek az általuk „szélsőnek” tartott, és a nácizmussal rokonított baloldal a természetes ellenfele – a szélsőjobboldal immár rájuk nézve is közvetlen veszéllyé vált – és nem csupán Magyarországon.

Az MTA által produkált „javaslat” részletesen:

http://mta.hu/data/cikk/13/13/63/cikk_131363/Onkenyuralmi_nevek_egyesitett_tabla.pdf

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük