Mennyi? 30

30-speed-limit-round-sign

Mi harminc? Kilométer. Ennyi volt ugyanis számomra a “Munkát, kenyeret” menet utolsó, Gödöllőtől az Alkotmány utcáig tartó szakasza. Hivatalosan csak 28 km, ám kora reggel a buszra kutyagolva, illetve Gödöllőn a csapat szálláshelyét keresve rátettem még egy kettest. Két dolog azonban bebizonyosodott számomra. Az első, hogy a borsodi melósokat tényleg acélból gyúrták! Mit acélból…króm-vanádium ötvözetből! A másik, hogy most már hivatalosan is “városbéli nyavalyás puhány” vagyok, hiszen csak ezt az utolsó távot vállaltam be, most mégis az összes lábizmom sajog. Együtt és külön-külön is.

De térjünk is rá a lényegre, a menetre. Gödöllőről, az MSZP választási irodájától indultunk, mintegy harmincan, ahol a csapat szállást kapott éjszakára. A menetelőket a Societas maroknyi fiatalja várta az indulásnál, majd egy rövid készülődés után nekivágtunk. Ekkor már pirkadt. Az út első része a gödöllői munkaügyi kirendeltség elé vezetett, ahol bevártuk a többi csatlakozót, így a menet nagyjából ötven fősre hízott. Gémesi polgármester úr volt annyira bölcs, hogy nem jött ki szezonális közmunkát ajánlani számunkra. Mikor mindenki odaért, Tóth Imre, mint egy karmester kiadta a jelet az indulásra és nekivágtunk a Gödöllő környéki domboknak a 3-as úton. Menet közben immár személyesen is azt tapasztaltam, amit a korábbi híradások már ismertettek, azaz a szembe jövő és a mögülünk érkező autók közül nagyon sokan dudáltak, integettek, vagy bátorító szavakat kiabáltak ki az ablakon. Persze sokan sokfélék vagyunk, így az ellenvélemény is megnyilvánult olykor, de elenyésző kisebbségben maradt. Úgy méricskéltem, hogy átlag tíz autóból nyolc-kilenc támogatóan lépett fel, kettő volt ellenséges. De velünk nem törődtünk, nekik is integettünk, köszöntünk. A menet az első dombtetőn tartott egy rövid evés-ivás, wc a természet hűs, de lágy ölén jellegű szünetet, majd haladtunk tovább.

Kerepesen újra megálltunk, ahol a helyi Nosztalgia vendéglőben a tulajdonos úr jóvoltából kaptunk forró, citromos (alkoholmentes) teát és egy kiváló, kellemesen csípős gulyást. Itt újabb kb kéttucatnyian csatlakoztak, magánszemélyek, helyi MSZP szimpatizánsok és a Szolidaritás tagjai, illetve itt jelentek meg elsőnek a sajtó képviselői, akik tették a dolgukat, riportokat, felvételeket készítettek a menetelőkről. Nagy kedvencem volt a menet “nótafája” – mentségemre legyen mondva a nevét nem jegyeztem meg, de aki ott volt tudja kire gondolok – aki  fergeteges kormány és rendszerkritikus népdalszerűségeket költött a hallgatóság örömére.

Az evésszünet után várt ránk a menet egyik legkritikusabb szakasza, az utolsó etap vége. Amire számítottam, be is következett, azaz ahogy haladtunk Budapest felé, egyre többen és többen csatlakoztak, főleg a Szolidaritás mozgalom tagjai, de sok civil is. Ugyanígy a Budapest tábla után csatlakoztak a médiumok nagyobb számban. Az egyik menetelőnek eközben tönkrement a bakancsa, a talpa egyszerűen leesett, de nem volt hajlandó kocsiba ülni, ő így akarta végiggyalogolni a távot. Reméljük nem lesz ebből komoly egészségügyi baja! A menet ekkor már cirka 150 főt számlált, és amikor beértünk a “civilizációba” – azaz a XVI. kerületbe, – a menet hangja is megjött. Először csak saját hangjukon skandálták, hogy “Munkát, kenyeret, tisztességes béreket, nyugdíjasnak meleget (a kormánynak meg menhelyet)”, de utána előkerültek a “bömbik”, amik közül az egyik megbokrosodott és ebből volt is egy kis csetepaté a Civil Mozgalom egy aktivistája, és a kísérő rendőrök közt. De végül békésen oldódott meg az ügy. Ahogy egyre több járókelővel találkoztunk, sokan biztosítottak minket szimpátiájukról, testközelből is. Nem egy helyen pogácsával, aprósüteménnyel, vagy itallal kedveskedtek, amit utólag is köszönök a menet nevében is. Amikor beértünk a városba, egyre többször tereltek fel minket a szűk járdákra, ami nem annyira nyerte el a személyes tetszésemet. Ha Orbán fizetett statisztáinak lehetett menetelni az Andrássy úton teljes szélességben, akkor nekünk is lehetett volna egy sávon.

228229
A menet eleje már a Bajcsyra kanyarodik, a vége még a zsinagógánál tart

Hamarosan az Örs vezér terére értünk, ahol már egy 200-250 fős csapat fogadott. A két bevásárlóközpontot összekötő gyaloghíd tömve volt tapsoló emberekkel, és az Örs túlsó sarkán is rengetegen üdvözölték a menetelőket. Immáron ők is becsatlakoztam és így meneteltünk befelé a városba. A Stadionoknál tartottunk egy fél órás pihenőt, ahol újabb csoportok csatlakoztak, majd a pihenő után végigvonultunk a Kerepesi úton, a Keleti pályaudvar mellett, majd a Rákóczi úton, a Deák téren, onnan az Bajcsy-Zsilinszky úton. A haladás itt egy kicsit lelassult, mert menet közben elbeszélgettünk emberekkel és csatlakozásra buzdítottuk őket. Ennek legnagyobb meglepetésünkre többen eleget is tettek, és így az Alkotmány utcába felállított színpadhoz érve, már kb 1000-1500 fősre duzzadt a menet, s a színpadnál is legalább 4-500 fő várt az érkezést. Na meg gondolom mi is, mert nekem pl majd elszakadt a lábam, és gondolom a Miskolctól menetelők is eléggé ki voltak már. De vitte őket a lelkesedés és a szeretet.

Az nyílt titok volt, hogy a menet logisztikai hátterét elsősorban az MSZP adta, így várható volt, hogy az MSZP prominensei is szólni fognak az emberekhez. Ám most kivételesen meg kell dicsérnem a szocialistákat, mert végre egy kicsit jobb ütem és arányérzékkel álltak a kérdéshez. Először is, hogy a menet emblematikus alakjai, mint Tóth Imre, Tóth László, Komjáthi Imre, Vécsi úr, Ricse polgármestere, és Megyaszai Sándor (ő volt aki “alkoholbotrányba” keveredett Mezőkövesden) – a teljesség igénye nélkül, elnézést, ha valakit kihagytam – beszéltek elsősorban, és csak a végén kaptak szót az MSZP-s politikusok, és közülük is csak azok, akik mentek a menettel, illetve végre nem a legelső vonalból valók voltak (vagy ha onnan is, nem a legismertebbek, legjobban elhasznált arcok). Így az ő szájukból legalább egy kicsikét hitelesebben hangzott az MSZP váratlan “munkás öntudatra ébredése”, amivel csak egy kicsit késtek el.

A beszédek rövidek és lelkesítőek, kifejezetten a “proli” célközönségnek szóltak és úgy érzem, hogy értő fülekre is találtak! A rendezvényen közösen (és szerintem kifejezetten szépen) elénekeltük a Himnuszt és elhangzott József Attila: Tömeg című verse, amit az 1930-as hasonló menet ihletett. A beszédében – illetve a második felvonásában Tóth Imre olvasztár elmondta, hogy az akció folytatódik, nem fogják hagyni, hogy feledésbe merüljön, és ez is csak egy legyen az eredménytelen demonstráció közt, hanem három hét haladékot adott a kormánynak (mégse 72 órát, elvégre egy borsodi olvasztár mindig nagyvonalú úriember) arra, hogy észbe kapjon, Arra az esetre, ha ezt mégsem tenné, azt vizionálta Tóth, hogy akkor már nem csak egy maréknyi borsodi melós, hanem egész megyék szegény proletárjai fognak nekiindulni, és azt az áradatot, már nem állítja meg semmi. Sajnos azonban nem tudtunk kedvére tenni a tüntetés színes hajú bohócának, aki folyamatosan a Parlament felgyújtását követelte. Elvégre a Parlament olyan gyönyörű épület, és a borsodi emberek is rendelkeznek szépérzékkel. Viszont a türelmük fogytán…

UI: Külön kiemelt elismerés illeti meg a Szolidaritás minden a meneten és a demonstráción részt vett és megjelent helyi csoportját! Akiket én láttam, az a Szolidaritás-Eger, Szolidaritás-Gyöngyös, Szolidaritás-Csepel sziget, Szolidaritás-Ifjúság, Szolidaritás-X. kerület, Szolidaritás-XVI. kerület és a Szolidaritás-XVIII. kerület. Természetesen, ha valakit kihagytam volna, de ott volt, azoktól elnézést kérek, és gondolja magát is nyugodtan oda. Csak így tovább! Mutassunk példát a szolidaritásból, az együttműködésből!

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük