Mennyivel tartozik nekünk Németország és Ausztria?

szamlas

A választási győzelemre esélyes görög radikális baloldaliak egyik fontos választási programpontja az, hogy a második világháború alatt Németországba vitt görög javakat vagy azok ellenértékét visszaszerezzék Európa legerősebb országától. Nem véletlen a németellenesség a balkáni országban. Berlin évek óta embertelen megszorításokat szorgalmaz, úgy, hogy mindeközben Görögországot ellepték a német éredekeltségű bolt- és bevásárló hálózatok. Ne csodálkozzunk hát azon, hogy évtizedek múltán előkerültek olyan követelések, amelyekkel korábban egyik fél sem kívánt foglalkozni.

Az ügy Magyarország szempontjából azért lehet érdekes, mert ha az új görög kormány benyújtja a számlát Berlin irányába, akkor az ügymenet Budapest számára is precendens értékű lehet. Hazánk egészen 1945-ig Németország csatlósa volt, az utolsó háborús években Hitler már csak a nyilvánvalóan értéktelen birodalmi márkában fizetett Horthynak a magyar búzáért, élelmiszerért, kőolajért és iparcikkekért, azonban még így is jelentős összegű tartozás maradt fenn Magyarország irányába. Ettől a követelésünktől a világháborút követően el kellett tekintenünk, mert a sorba elénk helyezték a győztes országok igényeit. A helyzet pikantériája, hogy Magyarország ugyanakkor kifizette azt a néhány százezer dollárnyi tartozását, amellyel tartozott Németországnak, mivel a Szovjetunió a tartozást is magáévá tette jóvátétel gyanánt és azt rajtunk behajtotta.

Mennyivel tartozott nekünk Németország? 1945-ben 104 millió márkával, korabeli értéken 26 millió dollárnyi mínusszal zártuk a pénzügyeinket Hitler birodalmával. Ez a dollár árfolyamváltozásait figyelembe véve mai értéken elérheti a 150 millió dollárt, azaz körülbelül 37,5 milliárd forintos tartozás nem került kiegyenlítésre 1945 óta, kamatok nélkül. Ráadásul ez csak a kisebbik tételt jelentheti egy követelési listán, mivel a valóban nagy kárt az elhurcolt és vissza sohasem juttatott javak jelentették. Németországba így 140 millió dollárnyi, Ausztriába 70 millió dollárnyi magyar vagyon került. Ezek kapcsán voltak ugyan alkudozások a háború után, de miután a hidegháborús viszonyok kialakultak, nem volt reális esélye a javak hazajuttatásának. Ausztria nemes egyszerűséggel például 19 millió dollárnyi, mai értéken 28 milliárd forintot egyszerűen saját célra felhasznált és ezt dokumentálták is.

A gyors számolást követően láthatjuk, hogy mai értéken összesen 315 milliárd forintnyi vagyon került Németországba és Ausztriába Magyarországról a világháború alatt és mi ennek töredékét sem kaptuk vissza, lévén csatlós országként voltunk jelen a háborúban. Ebből csak Ausztria része 100 milliárd forint.

Ha folytatni akarnánk a sok sok „ha”-ból álló cikkünket, akkor írnánk arról, hogy a német hadvezetés által Magyarországnak szándékosan okozott kár a fenti számok többszörösét is kiteszik, gondoljunk csak arra, hogy szinte az összes folyami hidunkat újra fel kellett építeni. Kárpótlást ezek után sem kaptunk.

Sokan azt gondolhatják, hogy veszett fejsze nyelét szorongatjuk, azonban nem teljesen van igazuk, sőt Magyarország nyerő helyzetben is lehetne, mivel ezen kérdéskörben nem született semmiféle megállapodás az elmúlt évtizedekben. A mindkét világháborúból „győztes” országként kikerülő Ausztria még a hatvanas években kitaposta belőlünk, hogy kárpótlást kapjon a két világháború közti, a világháború után állami kézbe került osztrák javak után, de elzárkóztak már akkor is attól, hogy az elhurcolt magyar javak után bármiféle kártérítést fizessenek. A szocialista Magyarország akkor inkább fizetett és nem bonyolódott diplomáciai háborúba. Hasonló helyzetbe kerültünk a Német Szövetségi Köztársasággal is. A Magyarországról elhurcolt javak kilencven százaléka ugyanis ide és nem az NDK-ba került. Először napirendre az ügy a hetvenes években került, a magyar kormány ügyelve az NSZK-val kialakult jó viszonyra, inkább kért, mint követelt. Az ajánlatunk lényege az volt, hogy lemondunk a követelésekről abban az esetben, ha az NSZK ad nekünk 1 milliárd márkás hosszú lejáratú, kedvező kamatozású hitelt. A németek a hitel nyújtásától nem, de a kártérítéstől kerek-perec elzárkóztak. Pár hónap múlva az is nyilvánvalóvá vált, hogy a hitelnyújtást sem gondolták komolyan. Ez volt az egyetlen bátortalan próbálkozásunk arra, hogy kártérítési igénnyel lépjünk fel elhurcolt javainkkal és a ki nem fizetett tartozással kapcsolatban. NSZK egyedül a náci haláltáborok túlélőinek fizetett, de ott is csak kíméletlen alkudozások után lett meghatározva egy 100 millió márkás keretösszeg, amely az eredetileg becsült reális igénynek a negyede sem volt. Ha csak azt az összeget kapták volna meg a túlélők, mint francia társaik, akkor valóban 400 millió márkát kellett volna kapjanak. Az akkori NSZK utólag sem méltányolható módon negyedét fizette a szocialista országokban élő holokauszt túlélőknek, mint nyugati sorstársaik kaptak.

Miért kussolunk akkor és kussolunk azóta is? A válasz egyszerű. Magyarország abban az időben már egyértelműen Nyugat-Európa irányába kacsingatott, így szinte fel sem merült a komolyabb küzdelem egykori javainkért. A helyzet a rendszerváltás után sem változott, sőt gazdaságilag kiszolgáltatott, alárendelt helyzetbe kerültünk. Valószínűleg nincs ma olyan politikai erő, amely zászlajára merné tűzni a meg nem fizetett adósság és az elhurcolt javaink miatti kártérítés igényét. Az csak mellékinformáció, de a külhoni partnerek komolyságát mutatja, hogy az egykori Szovjetunió adósságát öröklő Oroszország a rendszerváltás után egymilliárd dollárnál is nagyobb tartozást fizetett vissza Magyarországnak viszonylag simán.

A görögök kártérítési igénye talán csak választási fogás, de ha mégis sorba állnak majd a berlini pénztárnál, akkor talán nekünk is fel kellene tenni a kezünket. No nem úgy, mint Horthy egykor, hanem úgy, mint a görög baloldali radikálisok vezetője Ciprasz, aki most készül benyújtani a számlát Merkel asszonynak.

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük