20 évvel ezelőtt politikai üstökös tűnt fel a baloldal egén.
Gyurcsány Ferenc.
Tehetséges, gazdag, szuggesztív fiatal politikus.
A szocialisták többsége akkor unalmas, szürke apparátcsik karakter volt. Zseniális húzásnak tűnt a váltás, a kiöregedő káderek dinamikus ifjakra való cserélése.
Akkor a szocik mélyponton voltak.
Alig volt kétmillió szavazójuk, alig volt az országban 100-150 általuk irányított önkormányzat, köztük tucatnyi nagyváros. Mégis elhitték, hogy ez a vég kezdete, mert ez az eredmény katasztrofális volt ahhoz képest, amit az MSZP elért Horn Gyula elnöksége idején.
Úgy tűnt egy “milliárdos” a baloldalon majd csodát tesz.
Aztán jött is varázslás, kommunikációs trükkök és újrázás 2006-ban. Úgy tűnt Tony Blair és Gerhard Schröder receptje idehaza is működik.
Aztán egyik pillanatról a másikra minden összeomlott, mert lehullt a lepel.
Gyurcsány beismerte, hogy minden sikerét hazugságok hosszú sorának köszönheti. Véletlenül mindez a “titkos” beismerés alig néhány nappal az önkormányzati választások előtt történt. El is bukott az MSZP temérdek olyan helyet, amit stabilan a kezében tartott addig. Megyéket és nagyvárosokat. Helyeket, ahol olyan emberek dolgoztak ciklusok óta, akik egyéni teljesítményüknek és nem a gyurcsányi hókuszpókuszoknak köszönhették pozíciójukat. Fletó és az őszödi beszéd egyetlen mozdulattal lefejezte a szocialista pártelitet, és ami ezután jött az a zuhanás minősített esetelett. Nem volt megállás, a szavazók jelentős része nem tudta megbocsátani sem az őszödi beszédet, sem a vizitdíjat és főleg nem kért a neoliberális népnevelésből.
Gyurcsány kapott 5 évet és nem lehetett ráismerni a baloldalra. Az MSZP kiszorult az önkormányzatokból, országos támogatottsága a harmadára esett vissza és felderengett a veszélye annak, hogy Orbán nem csak nyerhet 2010-ben, de alkotmányozó túlhatalomra is szert tehet.
Mit tett ebben a rendkívüli helyzetben az önmagát néhány évvel korábban messiásnak kikiáltó milliárdos politikus?
Bedobta a gyeplőt és elvonult ”kibaszott jó könyveket írni a baloldalról”.
Nos, ezekből a könyvekből nem lett semmi, ellenben az MSZP a hátán bevitte magával a parlamentbe őt is és több társát is, akik aztán hálából létre is hozták a Demokratikus Koalíciót, amely azóta is a hazai politikai paletta legnagyobb hiénája. Kereshetnénk a szervezetre jobb jelzőt, de kifejezőbbet nem találnánk.
Lassan 15 éve élünk a NER-ben. Ezen időszak alatt volt számtalan ígéretes kísérlet arra, hogy megingassuk Orbán Viktor rendszerét. Jöttek lelkes civilek, legtöbbjük nevére sem emlékszik már az ország. Jöttek és elbuktak új pártok, új politikusok, egy ember azonban ott maradt megkerülhetetlenül, átugorhatatlanul, Gyurcsány. Ha már nagyon unta az ország a nettó hülyeséget, akkor előtérbe tolta az asszonyt, esetleg eljátszotta, hogy visszavonul, aztán minden maradt a régiben.
És maradt Orbán is és azért maradt, mert az ellenzéki paletta képtelen volt elzavarni, leváltani Gyurcsányt. Éppen emiatt is tudott átütő sikert elérni a semmiből érkező Magyar Péter minden botránya, hülyesége ellenére is. Valaki egyszerűen azt mondta, hogy nem kér az elmúlt 20 év ellenzéki bénázásából, főleg nem kér Gyurcsányból. Rögtön le is nullázta a komplett ellenzéket.
Nos ebben a helyzetben eltűnt a politikai túlélés utolsó esélye is azon ellenzékiek számára, akik ilyen-olyan összefogásoknak köszönhetően őrizték meg politikai és azzal együtt járó politikai egzisztenciájukat az elmúlt évtizedekben.
Jelen állás szerint nem lesz olyan jelenlegi MSZP-s, DK-s, LMP-s, Jobbikos ellenzéki, aki bejut a következő országgyűlésbe.
Nem lesz több Fletónak köszönhető listás hely.
Egy se.
Nem kellene végre elgondolkozni azon, hogy a maradék időt, erőforrást miként kell beosztani ahhoz, hogy legalább minimális esély maradjon a baloldal túlélésre?
Sokan azt gondolják, hogy majd újra lesz valamiféle “összefogás”, ami befogadja a maradék szocikat. A rút igazság azonban az, hogy ha lesz is összefogás, az Magyar Péterrel lesz és abban nem lesz helye olyanoknak, akiknek nincs valós politikai támogatottsága. Elég csak megnézni a legutóbbi önkormányzati választást, a helyi szintű összefogásokból kiebrudalt szocik egyedül maradva nagyon gyenge eredményt tudtak csak elérni. Sikeresen csak azok szerepeltek, akik már évekkel ezelőtt helyi szinteken, például a XIII. kerületben vagy Szegeden saját politikai karakterük köré építettek egy új, az MSZP-től lényegében független brand-et.
Az MSZP-t az elmúlt évtizedekben (neo)liberálisra mázolták, így nehéz azt mondani, hogy ez a magyar baloldal utolsó bástyája volna. Azonban az tény, hogy az utolsó komolyabbnak mondható hazai politikai szervezet, amely nyomokban még tartalmaz baloldaliságot és olyan embereket, akik magukat így vagy úgy, de baloldalinak vallják.
Ha valamire, akkor erre lehet és kell építeni.
Arculatában és tartalmában vissza lehet térni a vörös, marxista, azaz osztályharcos alapokon nyugvó valóban szocialista identitáshoz.
Ha valaminek, hát ennek lehet még annyi társadalmi tartaléka, hogy a parlamenti bejutáshoz szükséges támogatottságot elérje általa ez a politikai közösség. Mert igenis a társadalom alsó kétharmada évtizedek óta politikai képviselet nélkül van. Az “új többség” pedig nem lózungokra, balhékra és nagyottmondásokra vágyik, hanem olyan politikai programra, amely biztosítja a dolgozók gyarapodását, a nyugodt és nyomorgástól mentes időskort, a minőségi oktatási és egészségügyi rendszereket.
A lehetőség még adott a szocialista feltámadásra, ott van még az esély, de a sors már kegyetlenül vágja a centit és közeleg a totális megsemmisülés órája.
Merjetek újra szocialisták lenni!
B-verzió nincs.
Kalmár Szilárd
Munkások Újsága
