Merjünk demokraták lenni – gondolatok a Szolidaritásról

vote-now

Pár nappal ezelőtt még bíztam abban, hogy a Szolidaritás Mozgalom gyorsan és közéleti villongásoktól mentesen megoldja az Árok Kornél nevéhez köthető „leváltási botrányt”. Nem sikerült. Ma már a szekértáborok élvezettel csámcsognak azon, hogy kinek milyen parlamenti belépője van vagy kinek vannak a rokonságában szélsőjobboldali személyek. Ez kiábrándító és a mozgalom hitelességét alapjaiban megrengető tény. A bizalmat visszaszerezni ilyen helyzetben óriási feladat. Szorítok azoknak, akik ezt megpróbálják, mégis két lépést hátraléptem, mert a működés demokratikus deficitjével nem tudok egyetérteni.

Sem Roosevelt, sem Churchill nem vezetett be diktatúrát a saját országában arra hivatkozva, hogy egy bajszos bajor piktor rávetette magát a világra. A demokrácia fáradtságos, körülményes, nehezen működtethető rendszer. Adja magát, hogy a döntéshozatalból másokat kirekesztve tartósan garantáljuk magunk és haverjaink problémáktól mentes hatalomgyakorlását adott közösségen belül. Nem mellesleg jegyzem meg, hogy Orbán Viktor sarkalatos intézkedéseinek többsége is ebben a szellemiségben lett keresztülverve.

Mi a helyzet a Szolidaritásban? Az, hogy van egy tíz, talán ma már csak kilenc alapítóból álló szinte anonim csapat, amely megbízta a négy, ma már csak három társelnököt azzal, hogy irányítsák a szervezetet, de elméletileg minden hatalmat magánál tartott. Zászlóbontás idején ez még egy elfogadható működési mód, azonban akkor, amikor már több ezren csatlakoznak valahova, akkor muszáj demokratikusan nyitni a tagok irányába, mert egyszerűen megalázzuk mozgalmár társainkat azzal, hogy a magunk akaratának végrehajtójává degradáljuk őket, de a döntéshozatalra még csak rálátást sem engedélyezünk. Márpedig a Szolidaritás Mozgalom az elmúlt hónapokban így működött. Felülről érkeztek az utasítások, azokat kinevezett, de semmiféle jogkörrel nem rendelkező koordinátorok közvetítettek a tagok irányába és vagy lett valami vagy nem. A szervezetépítési munka emiatt érdemben el sem tudott indulni, mert egy-egy helyi közösség jogi helyzete tisztázatlan volt. Legfeljebb a bizonytalan státuszt jelentő helyi csoport elnevezést lehetett használni, amelynek vezetője egy kinevezett, tehát nem a tagság által választott ember volt. Emiatt természetesen érezhető feszültségek is adódtak, de szerencsére a közös cél érdekében ezeket mindenki hajlandó volt a szőnyeg alá söpörni.

demografikaHa valakit a demokrácia hiánya miatt támadunk, akkor az a minimum, hogy magunk kínosan ügyelünk a demokratikus minimumok, de inkább maximumok betartására. Ez nincs meg. Elfogadtam, hogy a kezdeti időszakban indokolt lehet a hatékony szervezés érdekében a kézivezérelt modell, de négy hónappal az alapítás után, több ezer fős „tagság” mellett ez már nem méltányolható. Ezt az álláspontomat több helyen is nyilvánvalóvá tettem, semmiféle reakciót nem kaptam, holott vázoltam a „demokratizálódási” folyamat általam helyesnek vélt útját.

A másik fontos igény egy ellenzéki szervezettel kapcsolatban ma Magyarországon az, hogy kiutat mutasson a veszekedő, megosztott, egymástól elhatárolódó szervezetek ördögi köréből. A Szolidaritás ennek sokáig meg is felelt, éppen ezért is tűnt alkalmasnak arra, hogy vezetője legyen a demokratikus szervezetek választási koordinációjának. A belső ellentétek feltűnése, érezhetővé válása, majd kiderülése és legvégül az egész sárdobálással való befejezése ezt a morális tőkét zúzta apró darabokra. A szimpatizánsok azért pártoltak a Szolidaritáshoz, mert ebből nem kértek korábban, így logikus, hogy tömegesen távolodnak el a szervezettől ezekben a napokban.

Kifejezetten zavart és zavar, hogy olyan vezetők állnak az élen, akik óvodás módjára háborúsdit játszanak egymással és a többiek örömmel szaladnak ebbe a homokozóba, napokon át közösségi oldalakon vitatkozva a nagy semmiről ahelyett, hogy Orbán rendszerét bomlasztanák ugyanezen hevülettel. Ez a jelenség arról győzött meg, hogy vezetőim nem alkalmasak arra, hogy megszervezzenek és működtessenek egy országos hálózattal bíró ellenzéki erőt. Én biztos vagyok abban, hogy csak egy alulról szerveződő – a szerveződéseket felülről segítő, nem csupán irányító – mozgalom képes új rendszer alapjait lerakni. A pár fős gittegyletek, bármekkora holdudvarral is rendelkezzenek erre nem alkalmasak. A hatékony működéshez a feladatokat delegálni, a partneri viszonyhoz a jogokat megosztani kell. (És ami még legalább ilyen fontos, az elvárt feladatokhoz a szükséges feltételek legalább minimumát biztosítani illenék – szerk)

Ebben a helyzetben nem is tehettem mást, mint lemondtam középvezetői szintnek számító koordinátori tisztségemről, mert nyilvánvaló, hogy a szervezet vezetőit nem érdekli az a demokratikus út, amit én egyedüli alternatívként elfogadni tudok. Lemondtam, ezzel lényegében lerombolva mindazt, amit lakhelyemen az elmúlt hónapokban felépítettem. Intenzív szervezői munkába kezdtem és feltűntem a helyi közéletben is. Nagyjából azt csináltam, amit mindenhol csinálni kellene a számtalan pótcselekvés helyett. Meg kellene szervezni az ellenzéket mindenhol, de kiemelten azokon a területeken, ahol 2014-ben biztosan legyőzhető a Fidesz. Ezeken a helyeken az ellenzék lényegében nincs jelen. Megfáradt szocialisták, alig szervezett Lmp-sek és önmagukat kereső DK-sokat találunk. A helyi tömegeket megszólító emberek és szerveződések alig-alig vannak. Helyi ellenzéki sajtót már említeni sem merem. Ennek megszervezését is több alkalommal sürgettem, de nem történt lényegében semmi.

Ma a Szolidaritást újra kell gondolni. Ebben a formában sem nem demokratikus, sem nem hatékony. Ha valóban le akarjuk győzni Orbánt, akkor szervezett demokratákra van szükség és nem szervezetlen, egymással is szembenálló antidemokratikus szekértáborokra.

Az átalakuláshoz szükséges lépéseket meg lehet spórolni és menetelni egy zsákutcában előre, de így borítékolni lehet a szervezet elhiteltelenedését és marginalizálódását.

Mindezt azért írom itt le, mert:

1. A nyilvánosság senkinek nem lehet ellensége

2. Az itt felvetett gondolatokat több helyen is megosztottam, de egyetlen telefonhíváson kívül több reakciót nem kaptam.

Kalmár Szilárd
MÚ főszerkesztő
a Szolidaritás tagja (?)

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük