Mi, Óbuda

Lehet, hogy ez csak valami szokásos lokálpatriotizmus, de mi már iskolás korunkban tudtuk, hogy Óbuda más, mint Budapest többi része. Buda az úri, az elit, Pest a progresszív, az izgalmas, Óbuda egyik sem. Óbuda nem csupán egy városrész, hanem városalapító. Óbuda önmagában létező, a Kerület, autonóm, ókori, Aquincum.

Óbuda régi, régi Buda, de egyszerre új is, hiszen Óbuda az panel-Buda. Olyan, mint a római domborművek és szarkofágok beton replikái a Flórián téri aluljáróban. Persze már azok is régiek, ahogyan a tízemeletes panelházak a Vörösvári út mentén. A faluházat felújították, újak a nyílászárók, napelemek sorakoznak a tetőn, de tudjuk, hogy ez is újra régi lesz.

A panelek előtt még létezett a régi-Óbuda, a Krúdy féle Óbuda, kisvendéglőkkel, túros csuszával. Mi mégsem gondolhatunk úgy a régi Óbudára, mint egy méltatlanul elpusztított világra. Igen-igen, szép lenne, ha nem lennének itt a tízemeletes szörnyek, ha felújították volna a komfort nélküli kis házakat. Csak szemlesütve hallgathatjuk az érvelést, hogy a Tabán mellett a városrendezés másik áldozata Óbuda lenne. Mi ugyanis nem férnénk el abban a régi Óbudában.

Nekünk a panel adott teret, nélkülük nem lennénk itt, és sokan talán a világon sem. Többségünk első generációs budapesti, megélhetési bevándorló. Tudjuk, prolik vagyunk, hiszen panelben lakunk, de mégsem olyan igazi proletárok. Gyökér nélküli proliság ez, nincs benne annyi romantika és balos hagyomány, mint Csepelen, Angyalföldön vagy Kőbányán. Ezért is volt olyan sok szkinhed Óbudán (a Mos-OI! éppen a Meggyfa utcában adta első koncertjét ’83-ban).

Most mindenki tanulja a hagyományt. Fel kell fedezni a régi szokásokat. A fogyasztás kritikája a hagyományos (prémium) termékek fetisizálásában ölt testet. A felső-középosztály folyamatosan keresi az eredetiség forrását, ezért veszi el a sört vagy a hamburgert, alakítja át, teszi megfizethetetlenné, kézművessé. Szerencsére a panel sosem lesz menő. Vizsgafilmekhez díszletnek még jók lehetnek a házgyári párhuzamosok, vagy egy pálmafás poszter-tapéta a szűk lakásban. Turistáskodás mások nappalijában.

Óbudát nem ismeri a kortárs hazai progresszív baloldali ifjúság, már ha nem számítjuk ide a Szigeten eltöltött estéket. Talán éppen azért, mert nem menő, nincsen nyugati előképe. Tudja valaki, hol van Marzahn? A nem ismerés vagy a mellőzés azonban mégiscsak jobb, mint a lenézés, kinevetés. A magyar képzőművészek és a ’80-as évek újhullámának érzékenységét is jól szemléltetik az A.E. Bizottság sorai: „Tipikus mai munkaerő vagyok / A békásmegyeri rabszolgatelepen lakok.”

Az élményeitől megfosztott, nem látványos és nem konvertibilis életformáknak ma sem kulturális-vizuális, sem politikai reprezentációja nincsen a kritikai baloldalon. De Óbuda lesz, a tízemeletes házak még állni fognak a Flórián téren 50 év múlva is. Nélkületek is.

Forrás: Dinamó BLOG

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük