Mi történik Szíriában?

syria02

Más országokban lezajlott „arab tavasz” példáját követő, helyi tüntetésekkel kezdődött elégedetlenségi hullám másfél év alatt külső hatalmak által támogatott véres polgárháborúvá vált. A harcok miatt, mintegy kétszázezren menekültek a szomszédos országokba. A 22,5 millió lakosú ország lakosságát súlyos etnikai és vallási feszültségek osztják meg, amit 1971 óta hatalmon lévő Aszad-klánnak hosszú ideig sikerült a felszín alatt tartania. A rendszer fő támaszát a lakosság 12 százalékát kitevő alaviták, az iszlám síita ágából kiszakadt, liberális vallási irányzatú áramlat tagjai jelentik. A népesség tíz százalékát számláló keresztények valamint, az üzleti életben meggazdagodott szunnita csoportok is a Baath- párti kormányzat hívei közé tartoznak. Ide sorolható a viszonylagos aultonómiát élvező kurd és a drúz kisebbség is, akiknek a népességen belüli aránya kilenc illetve három százalék. Súlyos feszültségforrást jelent, hogy a lakosság háromnegyede harminc alatti, akiknek a többsége a munkaerőpiacon nem talál helyet.

Az ország stratégiai fontosságát mutatja, hogy Izraellel, Törökországgal, Iránnal, Libanonnal és Jordániával határos. Szíria a nagyhatalmak vetélkedési terepévé vált. Oroszország és Kína a jelenlegi vezetést, a regionális egyensúly megőrzését támogatja. Az USA, nyugat-európai szövetségesei és a társadalmi változásoktól rettegő arab monarchiák a lázadók segítésével az erőviszonyok megváltozását és Irán elszigetelését szeretnék elérni. Szíriát, Iránt és Algériát leszámítva, az arab világ meghatározó országaiban Washington dominanciája érvényesül. Líbiai befolyása elvesztése után, Moszkva nem akar újabb pozíciót feladni.

A konfliktus hátterében, a NATO-tag Törökországnak, az ultrakonzervatív Szaúdi Arábiának és az atomklubba tartó Iránnak a regionális befolyásáért folytatott küzdelme is jól érzékelhető. Törökország hozzájárult menekülttáborok létesítéséhez és bázisokat valamint fegyvereket biztosít a szunnita többségű, úgynevezett „Szabad Szír Hadsereg” részére. Az ankarai kormány aggódik egy országára is átterjedő vallási jellegű polgárháború kitörésétől és a „kurd kártyának” szíriai részről történő kijátszásától. Az országban élő 12-15 milliós kurd kisebbség autonómia törekvéseit, a török vezetés erőszakkal elnyomja. Szíriában és Irakban viszont a kurdok széleskörű önállóságot vívtak ki maguknak. Ankara helyzetét nehezíti, hogy az országban élő 15-20 milliós alevita közösség vezetői már többször jelezték, hogy szolidárisak szíriai testvéreikkel.

Aszad elnök fontos szövetségese, az USA-val és több EU tagállammal feszült viszonyban lévő Irán. Szíria esetleges „átállítása” megnehezítené Teherán kapcsolatát a libanoni Hezbollah és az Izrael biztonságát fenyegető, a Gázai övezetet uraló Hamasz szélsőséges mozgalmakkal. Szíriához tartozó Golan-fennsíkot 1967 óta megszállva tartó Izrael nem érdekelt a már „kitapasztalt’ Basar al-Aszad rendszerének a megbuktatásában, mert ez ellenőrizhetetlen folyamatokat és a radikális iszlám erők megerősödését okozhatná a térségben. Szíria legnyugodtabb határa, jelenleg az izraeli.

Az orosz és a kínai vétó miatt, Szíriában nem alkalmazható a „repüléstilalmi övezet” létesítésére vonatkozó „líbiai forgatókönyv”, aminek meghatározó szerepe volt Kadhafi megbuktatásában A lázadóknak eddig nem sikerült egyetlen nagyobb várost sem elfoglalniuk, ahol a líbiai Bengázihoz hasonlóan ellenkormányt tudtak volna alakítani. Aleppoért folytatott elkeseredett harcoknak is ez a magyarázata. A halottak száma eléri a húszezer főt, amit a szembenálló felek csak járulékos veszteségnek tekintenek. A kormányerőkre és a felkelőkre egyaránt jellemző, a hadifoglyokkal való kegyetlen bánásmód. A személyi és anyagi veszteségeket jelentősen növeli a dezertált katonákkal, külföldi zsoldosakkal valamint a terrorista Al Kaida „önkénteseivel” kibővült lázadók taktikája, akik elsősorban a nagyvárosok lakónegyedeiben létesítenek bázisokat, ahonnan a hadsereg nehézfegyverekkel és légierővel próbálja kiűzni őket. A felkelés támogatottságában a lakosság megosztott. A szembenállást növeli, hogy a szunnita szélsőséges csoportok (dzsihadisták, szalafisták stb.) az általuk elfoglalt területeken bevezették az iszlám törvénykezést, a sariát, ami a „puha” iszlámista rendszerben korábban elképzelhetetlen volt.

syria01Párizsban megjelenő Le Monde Diplomatique augusztusi száma részletesen ismerteti az arab baloldali mozgalmaknak a szíriai eseményekkel kapcsolatos eltérő nézeteit. A cikkíró megállapítja, hogy a tunéziai és egyiptomi megmozdulások egységes támogatottságával szemben, Szíria esetében a vélemények megoszlanak. Jellemző, hogy egyetlen szervezet sem támogatja feltétel nélkül az Aszad-rendszert, viszont a felkelés hívei kisebbségben vannak. A helyzet tárgyilagos megítélését nehezíti, hogy a népi megmozdulásba gyorsan bekapcsolódtak az egykori gyarmatosító hatalmak és a szélsőséges arab erők. A baloldali pártok túlnyomó többsége autoriternek és elnyomónak tartja a szír rendszert, de elítélik a lakosságot is sújtó nemzetközi szankciókat, a konfliktus internacionalizálását. A marokkói, tunéziai és egyiptomi tapasztalatok azt mutatják, hogy mindenütt megerősödött a Muzulmán Testvériség szervezet, amelyik feltétel nélkül támogatja a szíriai lázadókat. Az „arab tavasz” utat nyitott az iszlám hegemónizmus előtt. A szíriai helyzet megítélése, az egyes baloldali pártoknak a politikai iszlámizmushoz való viszonyát is tükrözi.

Számbeli és fegyverzeti fölényük ellenére, a kormányerők egyelőre csak helyi sikereket értek el, és a mérsékelt lakossági támogatást élvező felkelést nem tudták leverni. A lázadók jelentős támogatást kapnak több NATO országtól, Szaúdi Arábiától és az öböl-menti arab monarchiáktól, ami pénzt, fegyvereket, katonai tanácsadást valamint felderítést jelent. A londoni The Economist szerint, egyes nyugati titkosszolgálatok azon dolgoznak, hogy magas beosztású személyek „átállításával” gyengítsék a szíriai katonai és polgári vezetést.

Az USA és az Európai Unió egy demokratikus rendszert szeretne megvalósítani Szíriában, de ez az utópisztikus terv Irakban is megbukott. Az országban nincsenek demokratikus hagyományok, a gazdaság fejletlen és a polgári szerveződések túl gyengék. A lázadók győzelme viszont a szaúdiak által támogatott szélsőséges iszlámisták megjelenését jelentheti, akik Szíriában előnyösebb helyzetben vannak, mint a szomszédos országokban. Egyes nyugat-európai megfigyelők szerint, Aszad esetleges bukása után, nem a stabilitás és a szabadság, hanem a káosz következik Szíriában. Nem véletlen, hogy Washington óvatos magatartást tanúsít a konfliktus kezelésében.

A társadalom meghatározó csoportjai között korábban létrejött, közös érdekeken alapuló együttműködést az elhúzódó polgárháború meggyengítette és régi formájában tovább már nem működhet. A fegyvernyugvás és a külföldi beavatkozás megszűnése után, a válságból való kiutat csak a különböző etnikumok, felekezetek és meghatározó társadalmi csoportok hiteles képviselői közötti párbeszéd, jelenheti, amelyhez új szereplők kellenek. Egyelőre csak remélni lehet, hogy az ENSZ új szíriai különmegbízottja, a veterán algériai diplomata Lakhdar Barahimi legalább a harcok közeli befejezését el tudja érni.

FORRÁS: AMI 4/35

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük