Mi történt Nyirő József hamvaival?

nyiroujratemetes

Gusztustalan színjátéknak lehettünk tanúi a hétvégén. Abból, ami egy visszfogott szertartás kellett volna legyen, Nyirő József itthoni újratemetése, Szász Jenő egy visszataszító színjátékot szervezett,— Haladjunk lépésről lépésre.

Nem tudom, ki volt megbízva, hogy az újratemetést megszervezze, de a főnőkének azt javasolom, hogy azonnal bocsássa el (a főnőke fönökének pedig azt, hogy az előbbit rúgja ki nagy ívben).

Ha valaki a magyar államapparátussal a háta mögött nem tud megszervezni másfél év alatt egy ilyen eseményt, az nemcsak önmagát, de a szervezésbe bevont intézményeket is lejáratja, lejáratta (Magyar Országgyűlés, a magyar külügy, ennek itteni képviselői, itteni szervezőpartnerük, a Magyar Polgári Párt stb.). Fél év szervezési munka után olyan cselekhez folyamodtak, hogy nem koporsóban hozták az író földi maradványait, hanem elhamvasztották, mert a hamvak szállításához kevesebb engedély kell? Ez a tisztelet, amivel Nyirő Józsefnek a magyar állam adózott: engedélyspórlás okán elhamvasztották. Én értem, hogy gazdasági válság van, de ilyen dolgokban elvárható lenne, hogy komolyabban viselkedjenek, mint egy kétalkalmazottas kft ha tényleg van bennük minimális nemzeti elkötelezettség. (Habár a kft.-k megspórolják, ha lehet, az engedélyeket, de sokkal komolyabban viselkednek, mint azok az emberek, akik ezt az újratemetést megszervezték.) Aztán, másfél éve dolgoznak az író hamvainak hazahozatalán, és végül az esemény előestéjén mennek be először engedélyt kérni a helyi hivatalhoz? Ez a Magyarországon megszokott hivatali pontosság, szervezettség? Remélem, nem!

Most következnek az igazán aggasztó kérdések. Ha visszapörgetjük az eseményeket, akkor rájövünk, hogy az egész újratemetésről nem volt igazi hivatalos kommunikáció. Csak pletykák, találgatások voltak, ami teljesen méltatlan bárki újratemetéséhez, még ha nem is volt ő híres ember. Nos, a pletykaszintű információk szerint kedden elhozták a hamvakat. Akkor ki volt abban a koporsóban, aki előtt szerdán Budapesten tiszteletüket tették az emberek? És ha urnában voltak a hamvak, akkor miért volt ott koporsó kiállítva?

Ha akkor még ott volt az urna, akkor itt kit akartak felravatalozni, tekintve, hogy nem voltak meg az engedélyek? És lehet azzal vádolni a román hatóságokat (akiknek viszketegségi vágya abszolút visszataszító volt egyébként), hogy keresztbe tettek, de ha minden papír rendben lett volna, akkor a hamvak útvonala ismert kellett volna legyen. Az egész esemény átláthatóan, a nyilvánosság előtt kellett volna történjen, és nem kvázi kalandos, üres urnás marháskodással fűszerezve.

A legsúlyosabb kédés az, hogy mi tőrtént Nyirő hamvaival? Ha igaz, hogy elhozták Romániába, de el nem temették, az urnában nem volt, akkor mi történt a hamvakkal? Lehet, hogy Szász Jenőék rendőrségi ellenőrzéstől félve beszórták a sáncba, azt gondolva, hogy ez is székely anyaföld, megteszi ez is Nyirőnek? 

Ami a hétvégén Nyirő József földi maradványaival történt, az a kegyeletsértés minden ismérvét kimeríti. A magyarországi hatóságoknak kötelessége lenne előállítani a tetteseket, és a megfelelő büntetéseket alkalmazni. Azok, akik itt kézen-közön Erdélyben elszórakoztak az író hamvaival, azoknak is felelniük kellene cselekedeteikért. A törvény előtt az író emlékének megyalázása miatt, a választók előtt pedig azért, hogy ebből az egészből aljas kampányrendezvényt produkáltak. Amikor Nyirő azt kérte, hogy székely földben nyugodhasson, akkor biztosan nem arra gondolt, hogy gátlástalan politikusok hihetetlen cinizmussal csúfot űznek majd belőle.

 

Forrás: Hargita Népe

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük