Mi veszélyezteti leginkább az euroatlanti kultúrát?

tilalom

A migránsok? Aligha!

Az alábbiakban egy hosszabb, az Európai Unió alapproblémáit és az európaiságunkat fenyegető legnagyobb veszélyt elemző hosszabb tanulmány egyik fejezete olvasható, amely Magyarországgal foglalkozik…

Mióta elkezdődött a migránshisztéria, azóta a teljes magyar ellenzék megdöbbentő (?) tematizálásképtelenségről tett tanúbizonyságot – ez pedig egyet jelent azzal, hogy bizonyította: nem lenne alkalmas az ország vezetésére! A teljes magyar ellenzék simán belement egy olyan politizálásba, amelynek végső soron nem sok köze van azokhoz a dolgokhoz, amelyek az ország igazi, megoldandó problémái. A magyar politikusok csak politikusok: mert a politikust az államférfitól az különbözteti meg, hogy az utóbbi nem hagyja magát tranziens jelenségek által leterelni a stratégiai célokhoz vezető útról.

Mi veszélyezteti leginkább és alapjaiban Európát, az Európai uniót és általánosságban az euroatlanti kultúrát?

A migránsok?

Ha most valakinek feltesszük ezt a kérdést a bevándorlóellenes kampánytól hangos Magyarországon, akkor nagy rá az esély, hogy az Ázsiából és Afrikából Európába özönlő migránsokat fogják talán a legtöbben említeni – íme, így tesz vakká a populista propaganda.

Ha megnézzük a migránsokkal kapcsolatban a számokat, akkor a helyzet úgy áll, hogy ötszázmillió „ős-európai” lakos áll szemben a potenciálisan is legfeljebb néhány milliónyi „friss migránssal” – hiszen a kibocsátó=elüldöző államokból ennyien érkezhetnek. Ez a nagyjából a teljes európai lakosság mindössze egy százalékát kitevő csoport jelentene „végveszélyt” az európaiságra?

Aligha!

A bevándorlók ekképpen, már csupán csak az össz-európai lakosság számához képest elenyésző számarányukra való tekintettel sem alakíthatják-alakíthatnák át az európai társadalmakat, azok mentalitását és az európai alkotmányos berendezkedést. Hiszen még a legelrugaszkodottabb, a bevándorlók népszaporulati rátájára vonatkozó becslések szerint is évszázadokig eltarthatna, mire „túlszülik” az ős-európaiakat és így alkotmányozó-tematizáló többségbe kerülhetnének. Egy fegyveres lázadást, azaz egy „Európai Iszlám Államot” pedig az európai biztonsági szervek még csírájában elfojtanának, így egy erőszakos kisebbség sem lehetne képes átalakítani az európaiság intézményes és mentalitásbeli fundamentumait.

Ami viszont lehetséges forgatókönyv az európai fundamentumok (azaz a liberális demokrácia, az alkotmányos jogállamiság és a piacgazdaság) átalakítására, az nem más, mint az országonkénti, belső, „ős-európaiakból” álló politikai erők általi erodálás: vagyis az, ami a magyar „illiberális hatalomban” is testet ölt.

Ez az a folyamat, amelynek során az egyes, a mainstream nyugatisággal történeti és/vagy egyéni okokból hadilábon álló periféria-társadalmakban olyan populista-autoriter kormányokat szavaz a nép hatalomba, amelyek aztán leterelik az országot az euroatlantiság útjáról és a keleti autoriter államok-társadalmak familiáris viszonyai szerint rendezik be/át/vissza ezeket a társadalmakat. A jelenség és a hatás szempontjából mindegy, hogy ezek az új hatalmak éppen szélsőbalosok, avagy (szélső-)jobboldali-tekintélyelvűek-e: mivel ezek egyként szemben állnak az euroatlanti eredményeket megalapozó és folyamatosa újratermelő társadalmi stratégiával.

Feltehető a kérdés: miért járhatatlan az illiberális út?

A keleti „illiberális államok” vékonyka elitje legfeljebb bevásárlóturista lehet nyugaton: mivel a nyugati javakra ugyan nagyonis vágynak, ám az azok előállításához szükséges „társadalmi tudással” nem rendelkeznek. Hiszen ne feledjük: egy iPhone, vagy egy Audi előállításához nem csupán technológiai tudás szükséges, hanem az a mentalitás is, amely ezek kigondolásához, majd pedig szervezett, teljes termékpályákban való megtervezéséhez-legyártásához elengedetlenül szükséges! Viszont ez a mentalitás nem korlátozódik csupán a javak előállítására, hanem magától értetődően terjed ki a termelést körülvevő társadalom – és abban a magán- és közélet – dolgaira is.

Ebből pedig követezik az, hogy miért célszerű megmaradnunk az euroatlanti úton?

Nem csak holmi elvi és megszokásbeli okaink vannak az európaiságunkat jelentő társadalmi (valamint gazdasági és hatalmi-politikai) rendszerünk megvédelmezésére, hanem nagyon hétköznapi, gyakorlati okunk is van erre. Ez nem más, mint hogy ezen kívül nem létezik még egy társadalmi rendszer, amely a benne élők többségének hosszabb távon is képes jólétet és biztonságot garantálni.

Hiába beszélnek, ígérnek bármit az euroatlanti (tulajdonképpen és eredetében északnyugat-európai) társadalmi, gazdasági és politikai struktúra kritikusak, akár balról, akár (szélső-)jobbról: e kritikusok és „alternatíva-hirdetők” egyike sem volt képes sohasem egy valóban jobban működő modellt megvalósítani. Hasonlattal élve: hiába hirdeti meg valaki, hogy lehetséges kiváló minőségű, korszerű, tartós és üzemanyag-takarékos autót gyártani gondos, előre kalkuláló tervezés, megfelelő anyagi alapok, magas szintű munkakultúra, hatékony szervezés és munkafolyamatok, valamint komoly és folyamatos minőségfejlesztés- és ellenőrzés nélkül is, mert az eredmény legfeljebb egy Trabant lehet… Hiába mondja azt valaki – akár Orbán, akár a Syriza, akár a Podemos -, hogy lehetséges a gazdasági siker és a társadalmi jólét valódi versenyalapú gazdaság és polgáriság nélkül, az „eredmény” csak egy vékony „udvari oligarcha”-elitből és a társadalom harmadát kitevő szegényekből álló Magyarország-, vagy egy, a stagnálás hosszú és sötét alagútjába épp most behúzó Görögország-szerű képződmény lehet.

A következő időszak magyar közéletében a politikai osztóvonal egyik oldalán azok fognak állni, akik tudják, hogy a mi legnagyobb problémánk az orbáni rendszer és gondolkodásmód, a másikon pedig azok, akik (nyilván valami szubjektív ok, szükséget következtében) hagyják magukat úgy tematizálni, ahogy épp Orbánék akarják – jelen esetben épp a migránshisztivel. De hogy mennyire nem képes ez a migránstéma-erőltetés megmozdítani a magyar társadalom egészséges többségét, azt jól mutatja, hogy bár már hónapok óta keményen nyomja ezt a kormány, a Fidesz támogatottsága mégsem nőtt meg.

Éppen ezért jó apropó ez a „Mi a mi legnagyobb bajunk?”- kérdés arra, hogy egy új, markáns politikai paradigma köztérbe való belépőjéül szolgáljon és ezzel áttematizáljuk a magyar politikát!

Forrás: Progresszív blog

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük