Mindennapi kenyerünk

Az ember sok más egyében kívül azért dolgozik, hogy megkeresse a „mindennapi betevőre” valót. A létfenntartás egyik alapvető eleme a megfelelő mennyiségű és a lehető legjobb minőségű élelmiszerhez való hozzájutás. A történelem során eleinte az emberek kapcsolata sokkal közvetlenebb volt az élelmiszerrel, hiszen a városiasodás előtt jelentősebb számú embertársunk termelte meg a saját ellátásához szükséges terményeket, ám az életforma változásával eltávolodtunk ettől és ma már leginkább, csak a rávalót keressük meg, és ezt fordítjuk élelmiszerre.

A tiszta víz és tiszta levegő mellett a táplálék a harmadik, amely bármely ember életéből kihagyhatatlan szükséglet. Most azonban ennek a szükségletnek a megfelelő kielégítése kerül lassan, de biztosan veszélybe, és nem csak a szegény, fejlődő országokban, hanem sajnos a technikailag fejlett nyugaton is.

„Mikor az ember kivágta az utolsó fát, megmérgezte az utolsó folyót, és kifogta az utolsó halat, akkor rádöbben, hogy az arany nem ehető…” – indián közmondás.

Az olajos összefüggés

Minden mindennel összefügg. A modern, nyugati mintájú jóléti társadalom a szénhidrogének által kínált „olcsó” energiabőségen alapszik. Az emberiség lélekszáma akkortól ugrott meg drasztikusan, amikortól beindult a motorizáció. Ezen az alapon nyugszik a közlekedésünk, az áruszállításunk, és sajnos – ami a legveszélyesebb a jövőre nézve – a mezőgazdaságunk is. Egyrészt a mezőgazdaság és az élelmiszer feldolgozóipar gépesítése miatt, másrészt maga a termelési folyamat miatt is, hiszen a műtrágya, amely segítségével vagyunk csak képesek ekkora termésátlagokat elérni, a kőolajon alapszik. Ha a kitermelt kőolaj, és a belőle finomított üzemanyagok, és készített műtrágyák mennyisége csökken, akkor ez kihatással lesz az élet minden területére, így természetesen az erre érzékeny mezőgazdaságra is.

Jelenleg, amikor néhány éve már úgy tűnik, hogy az olajkitermelés elérte a csúcsot (peak oil), tehát a jelenleg létező olajkutakból nem tudnak többet kitermelni, mint amennyivel az igények nőnek, az új, olcsón és könnyen kitermelhető olajmezők felfedezése, pedig lelassult, akkor a helyzet, ezen összefüggés miatt aggodalomra adhat okot a jövőre nézve. Az olajkitermelés várhatóan már nem fog ugrásszerűen megnőni, – sőt félő, hogy csökkenni fognak a hozamok – viszont az igények évről-évre dinamikusan nőnek. Ennek oka az olyan óriási lakosságszámmal rendelkező országok, mint India és Kína egyre fokozódó fejlődése. Mivel a kínálat stagnál (majd csökkenni fog), a kereslet viszont egyre csak nő, az olaj ára folyamatosan magasan marad, sőt félő, hogy nem csak marad de tovább is fog emelkedni. A magas olajárak, pedig a gazdasági összefüggés miatt kihatással lesznek nem csak az behozott élelmiszerekre a szállítási költségek növekedése miatt, de a helyben termeltekre is, a műtrágyázás költségeinek növekedése végett. Abban az esetben pedig, ha a felhagynak a műtrágyázással, akkor a termésátlagok drasztikusan csökkenni fognak. Egyes becslések szerint akár egy harmadára, pesszimistábbak szerint egy ötödére eshetnek vissza az egy hektárra vetített termésátlagok. Ha nincs elég gabona, nincs elég takarmánynövény, akkor ez továbbgyűrűzik az állattenyésztésre is, érintve tehát az élelmiszertermelés minden részét. A Föld lakossága növekszik, az élelmiszerek iránti kereslet szintén, így felléphet akár élelmiszerhiány is, ami pedig a kapitalizmus ördögi logikája szerint még tovább drágítja majd az élelmiszerek árát. Démoni, öngerjesztő folyamat ez!

Az élelmiszerek árának megfizethetetlen magasságokba emelkedése, majd pedig maga a valódi hiány, olyan folyamatokat indíthatnak meg a világban, amelyek semmi jót nem ígérnek. Előző számunkból tudhatják a kedves olvasók, hogy az észak-afrikai forradalmi folyamatok egyik kiváltó oka a magas élelmiszerár volt. És ha a hiány miatt az árak tovább növekednek, akkor a folyamatok megállíthatatlanná válnak, amelyek először menekültáradathoz, sőt később akár háborús szituációhoz is vezethetnek! Ne feledjük, az élet fenntartásához elengedhetetlen a táplálék, és háborúkat már ennél kisebb jelentőségű ügyek miatt is indítottak! Ezek talán rémképeknek tűnhetnek nekünk, itt Európa szívében, ahol a piacok dugig vannak terményekkel, de ne higgyük azt, hogy a világgazdaság folyamatait, akár Orbán Viktor, vagy bárki más képes lesz megállítani Hegyeshalomnál, Röszkénél, Komáromnál vagy Záhonynál.

A vizes összefüggés

Napjaink egyik aktuális problémája a környezetszennyezés, benne kiemelt helyen a édesvízkészlet minőségi kérdései. Rettentő fontos terület, hiszen ahogy korábban említettem, az élethez egyik alapvetően szükséges anyagról van szó. A tiszta édesvíz nem csak az ivás miatt lényeges, hanem a mezőgazdasági termelésben is nélkülözhetetlen. Mivel ezzel kapcsolatban is egyre több probléma merül fel világszerte, így óhatatlanul kihatással lesz az élelmiszerek árára. Ha a használható vízforrások apadnak, elszennyeződnek, akkor az öntözés nehézkessé, drágábbá válik, így ezek is be fognak épülni az élelmiszerek árába. A víz ráadásul kettős fegyver. A mezőgazdaság szempontjából az sem jó, ha túl kevés van belőle, de az sem kívánatos, ha túl sok. Leszámítva persze a halgazdaságokat. Sok területen általános sivatagosodás tapasztalható, ám itthon például minden évben komoly károkat okoz a mezőgazdaságnak a belvíz. Ezek a jelenségek természetesen léteztek korábban is, ám a mára már kimutatható éghajlatváltozás miatt egyre erősödnek, gyorsulnak.

Mi emberek sem vagyunk túl takarékosak a vízzel, sem szabad formájában, sem pedig az élelmiszerekbe kötött formában. A kapitalizmus által generált torz világszerkezetben itt is kettősség áll fenn. Vannak a bolygónak olyan területei, ahol egy maréknyi rizs jelenti a napi élelmiszeradagot, és örülnek, ha ehhez is gond nélkül hozzájuthatnak, a világ „fejlett” részén viszont az élelmiszerekre is vonatkozik a túlfogyasztás, sőt egyenesen a pazarlás. Több millió tonnányi élelmiszer végzi felhasználás nélkül a szemétben, így az ennek előállításához szükséges édesvizet is tulajdonképpen kihajítjuk. Nagy Britanniában, a WWF (Worldwide Fund of Nature – Természetvédelmi Világalap) egy kormányzati program (Warp) keretében kiszámolta, hogy a kidobott élelmiszerekkel családonként, évente 6,2 köbméter édesvizet pazarolnak el. Ez összességében az ország éves édesvíz felhasználásának 6%-a. Feltehetően a nyugati, kapitalista országokban máshol sincs ez másként. Ez már önmagában is problémát jelentene, de a helyzetet csak rontja, hogy az áruk közül sok a behozott áru, amely olyan országból érkezik, ahol már eleve problémák vannak az édesvízzel, így tehát a fejlett nyugati országok tulajdonképpen mások vizét pazarolják el a beteges gazdasági szemlélet miatt. Ám ha ezt a pazarlást, és környezetterhelési faktort beépítik az élelmiszerek árába, akkor már nem csak a fejlődő országokban lesz problémás azok megfizetése, hanem a nyugati országok szegényebb rétegei is könnyen bajba kerülhetnek. És mindez a kapitalista gazdaság hiánylogikára épülő szerkezete miatt!

Az életkori összefüggés

Talán egyeseknek meglepő lehet, de a mezőgazdaságban dolgozó emberek életkori összetétele is kihatással lehet az élelmiszerek árára. Nyilvánvalóan nem ez lesz a legjelentősebb árnövelő tétel, de mint minden hiányjelenség ez is kimutatható hatással bír, főleg hosszú távon. A XX. században a városiasodás folyamata minden eddiginél gyorsabban és nagyobb mértékben zajlott. A fiatalok a jobb munka, a több fizetés reményében vidékről, a hagyományosan mezőgazdasággal, állattenyésztéssel foglalkozó vidékről a városokban költöztek. Emiatt a mezőgazdaságban dolgozók átlagos életkora folyamatosan növekedni kezdett. Bár a gépesítés sok mindent megoldott a mezőgazdaságban (ahogyan ugyanez a gépesítés sok munkahelyet meg is semmisített), de az ember helyét mégsem tudta teljesen átvenni. A kevésbé fejlett országokban, ahol még ma is hagyományosan, emberközeli módon termelnek ez nem olyan jelentős probléma, hiszen a gépesítés is kevésbé jellemző, és a városiasodás sem volt olyan drasztikus, mint nyugaton, ám például az Európai Unióban ez komoly gond lehet. Egy nem régiben a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) által a témában rendezett konferencián kiderült, hogy az Unióban a gazdák mindössze 6%-a 35 év alatti fiatal, ám közel 40%-uk 65 feletti, nyugdíj előtt álló, láthatóan elöregedő munkás réteg. Nagy problémát jelent a fiatalok tőkéhez és termőföldhöz való juttatása is, hiszen a termőföld egyre inkább válik a rablókapitalista spekuláció tárgyává. Ha pedig a kieső termelést megpróbálnánk fejlett gépesítéssel, hatékonyság és terméshozam növeléssel (műtrágyázás) pótolni, akkor ismét csak magunk alatt vágnánk a fát, hiszen ezzel az olajfelhasználást növelnék, amely már így is elképesztő méreteket öltött.

A spekulációs összefüggés

Természetesen a tőkések is érzékelik a világ ilyen változásait, és reagálnak is rá, csak a többség érdekét nézve minden esetben negatívan. Egy ideje megfigyelhető tendencia, hogy a korábban jellemzően spekulációra használt dolgok – mint az ingatlan, olaj, nyersanyagok, arany – irányából a tőkések elkezdtek a termőföld és az élelmiszerek felé fordulni. Természetesen korábban is létezett (termény) árutőzsde, de a folyamat erősödik, hiszen a tőkés logika diktálja, hogy ha valamiből hiány van, azon lehet a legtöbbet keresni. Persze ez akár lehetne az olaj is, hiszen az is fogytán van, ám ha civilizációs szempontból nehezen is, de olajfelhasználás nélkül lehet élni. Ám élelmiszer nélkül lehetetlen. A többségi társadalomnak alapvető érdeke lenne, hogy a termőföld és az élelmiszer ne váljon a kaszinókapitalizmus játékszerévé akként, hogy a tőzsdei spekulációk által még feljebb nyomják az árát. Ha ez lesz a tőkeszegény emberek, nem juthatnak termőföldhöz, az átlagember, a munkavállaló a bérének egyre nagyobb hányadát költi majd élelmiszerre, ám az is csökkenő mennyiségű és minőségű lesz. A mesterségesen felnyomott árak miatt, ugyan aki eladja a birtokában lévő termőföldet az, ugyan rövidtávon jól jár, de hosszú távon semmiképpen. Az így közvetlenül vagy közvetett módon magánkézbe került nagybirtokok tulajdonosai, pedig szinte korlátlan uraivá válhatnak a többieknek, az élelmiszertermelésre gyakorolt monopóliummal. A hiány miatt magas élelmiszerára továbbá az inflációt is őrületes mértékben gerjesztik, amely infláció szintén a kapitalista tőkelogika terméke.

Joggal mondhatja a kedves olvasó, hogy a írásomban hatékonyan játszottam el a „vészmadár” szerepét, és csak a problémákat jelenítem meg, megoldási javaslatokat nem teszek. Ez így van, és ezzel szeretnék adós maradni a következő számig, amikor majd a lehetséges megoldásokról is tervezek szót ejteni. Addig is takarékoskodjunk a vízzel, bánjunk tisztességesen, beosztással, az élelmiszerrel, hiszen a legtisztább energia (mivel a víz és élelmiszer is az, közvetve) az el nem fogyasztott energia. Ha pedig mégis fogyasztanunk kell, akkor tegyük ezt belátással.

Ajánlott kisfilm: