Minimálbér és munkahelyek: válasz Barát Endrének

debate

Néhány nappal korbban a Munkások Újsága cikket közölt Barát Endre tollából, “Haza és Haladás: csomagban eladni a 31.317 Ft-os minimálbért” címen. A cikkre válasz érkezett a nevezett szervezet javaslatcsomagjának egyik szakmai közreműködőjétől, kérve, hogy tegyük közzé. Mivel elfogadjuk a “hallgattasék meg a másik fél is” elvet, ezért természetesen az alábbiakban közöljük Váradi Balázs válaszlevelét teljes terjedelmében. Továbbá a levél végén, Kalmár Szilárd, a Munkások Újságának főszerkesztőjétől származó, reagáló sorokat is közzé tesszük. Döntsön az olvasó! Íme:

“Barát Endre cikke a Tárki és a Budapest intézet Haza és Haladás Alapítvány számára készült javaslatcsomagját egy politikai koncepció alapján kritizálja: be kívánja mutatni, hogy Bajnaiéknak dolgozó szerzők rosszat akarnak a szegényeknek. Ez a szociálpolitikai és munkagazdaságtani kérdésekkel a szegénység enyhítése iránti elkötelezettségből, szakmai alázattal foglalkozó szerzőkkel szemben igazságtalan támadás, benne közkeletű tévedésekkel („a mai keresők közül mintegy egymillió fő dolgozik minimálbérért”), de mindezt szerencsére megítélheti az Olvasó maga, mert a javaslatok, a háttértanulmányok, és az azokat bemutató előadások videói is fent vannak a neten.

Azt azért kiemelném, hogy a munkanélkülieket munkakeresésben segítő, egyben őket arra ösztökélő intézmények fejlesztését ‐ sok más lépés mellett ‒ pont azért javasoljuk, mert így nem a segélyek kegyetlen csökkentésével kell munkavállalásra ösztönözni őket. Csakhogy ‐ jön a válasz ‐, úgy is lehet a munkát vonzóbbá tenni, hogy többet fizetnek érte: a kulcs az, mekkora bér jár a munkáért.

Az ezzel kapcsolatos makacs tévképzetek eloszlatása a másik cél, ami miatt billentyűzetet ragadtam.

A minél magasabb minimálbér ugyanis Barát Endre cikkében is, az európai baloldali közgondolkozásban is mint a szegénység elleni harc remek eszköze szerepel, és megfordítva: csökkentése számára, úgy tűnik, a főfő mumus. Kritikája ezért javaslatunk azon eleme ellen irányul, mely szerint a legkevesebb munkahelyet kínáló, legmagasabb tartós munkanélküliséggel sújtott kistérségekben (pl. Bodrogköz vagy Encs) a minimálbért lefele eltérítenénk. Ezt részletesebben ebben a tanulmányban fejtjük ki.

El akarjuk vétetni az állammal azt a keveset is, amit most keresnek azok, akik dolgoznak, mert ki akarunk babrálni a szegényemberekkel? Dehogy. Nem a célban, az eszközben van vitánk. Szerintünk a minimálbér egy szint fölött a társadalmi
igazságosság érvényesítésének rossz eszköze, és a legszegényebb vidékeken a mai szint már ilyen. Az olvasó intelligenciáját sértené, ha azt gondolnánk, nem érti meg: a minimálbér emelése egyrészt ugyan a legkiszolgáltatottabb alkalmazottakat védi, másrészt viszont kevésbé teszi vonzóvá a munkaadónak, hogy a (szinte mindig az iskolarendszer, nem a saját hibájából) képzetlen alkalmazottat vegyen fel. Ha ahhoz képest, ami hasznot termel, túl drága a munkás, nem alkalmazza, nem bővít, sőt bezárja az üzemet. Nem lesz vitánk abban, hogy a legjobb szegénységenyhítés, ha több munkahely van. A kérdés, hol van a minimálbérnek az a szintje, ahol ez a negatív hatás már erős. Ez nem abszolút szint, és sajnos nem attól függ, mit gondolunk mi emberhez méltó megélhetésnek, hanem relatív és az érintettek képzettsége és a helyi munkaerőpiac viszonyai határozzák meg. Számításaink szerint, ahol a minimálbér az átlagbér 70 százaléka, és ahol a regisztrált munkanélküliek a dolgozni képes korúak 18 százalékát teszik ki, mint például a Baktalórántházai kistérségben, ott a minimálbér csökkentése több hasznot hozna azáltal, hogy többen, többeket foglalkoztatnának, mint amennyivel csökkentené azok jólétét, akik már ma is dolgoznak, és akiknek bérét a munkaadók esetleg lecsökkentenék.

Minderről az olvasó bővebben a 2012-es Munkaerőpiaci Tükör 153-159 oldalán is olvashat.

Lehet vitatkozni azzal a megközelítéssel, ami reformokkal, a piacgazdaság keretei között, és nem forradalommal keresi a javítások útját. Lehet vitatkozni ezzel a közgazdasági számításokon nyugvó javaslatunkkal és a többivel is. Nincs zsebünkben a bölcsek köve. De úgy tenni, mintha javaslataink, melyek nemzetközi tapasztalatok alapján, explicite plusz költségvetési forrásokkal igyekeznek elérni, hogy több szegénynek legyen valódi munkája, a szegényekkel szembeni támadás lenne, méltatlan. A szegények méltó megélhetéséhez itt és most kevesebb lózung kell, és több higgadt elemzés.

Váradi Balázs (Budapest Intézet; a javaslatcsomag egyik társszerzője)

A levélre pedig álljon itt Kalmár Szilárd, főszerkesztő válasza:

“Tisztelt Váradi Balázs!

A cikket természetesen hozzuk, – így kívánja a fair play – de néhány állítással vitatkoznék baloldali szociális szakemberként.
Történelmi tények sora bizonyítja, hogy gazdasági konjunktúra nélkül nincs megoldás a foglalkoztatási problémákra. Még a gyakran hivatkozott new deal sem kivétel ebből a szempontból, mert ott az igazi felhajtóerőt a háborús készülődés jelentette. Észak-kelet Magyarországon az államszocialista rendszer korszaka alatt volt csupán teljes foglalkoztatás, azonban akkor is csak a városi ipar fejlesztése és a több százezres “ingázás” miatt. A városokban a szolgáltató szektornak köszönhetően még vannak munkahelyek, erről a vidékről pedig a gazdasági válságig jelentős volt az ingázók aránya még az ezredforduló után is.

A válság miatt azonban visszaesett a szolgáltatóipar és a nagyvárosi építőipar is, így állt elő ismét egy olyan helyzet, hogy csupán az állami segélyezés maradt. A Fidesz újítása ezen a területen a korábi szocialista “segély helyett munkát” elv megcsavarása, a “segélyért munkát” lett, ezzel a közmunka lényegében egy büntető funkciót kapott.

Az Önök neoliberális javaslata csak látszólag jelent gyógyírt a problémára. A hazai szinten eltérő nagyságú minimálbér bevezetése katasztrófát idézhet elő, mert a csökkentett összegre vinné le a jelenlegi foglalkoztatottak bérét is. Márpedig erre egzisztenciálisan ezek az emberek nem lehetnek felkészülve. Azt sem szabadna elfelednie Önöknek, hogy a mostani minimálbér nagyjából akkora, mint a létminimum, azaz aki ennél kevesebbet akar adni a munkavállalónak az rabszolgasági elveknél is rosszabb elveket hirdet, mert arra épít, hogy a munkavállaló kizsákmányolva önmagát kevesebbért is elmegy dolgozni, mint amennyiből képes megújítani saját munkaerejét. Az ekkora összegű bér nem veszi figyelembe, hogy a munkavállalónak szüksége van saját és meleg otthonra, normális étkezésre, gyermekei nevelési költségeiről már nem is beszélve.

Ha javasolhatok Önöknek, akkor azt ösztönözném, hogy a kontraproduktív neoliberális felületi kezelés helyett a strukturális gondok feltárásán és kezelésén munkálkodjanak. A csökkentett minimálbér, a feketegazdasági bérek legalizálása nem old meg semmit általános gazdasági fellendülés nélkül. Amin el kell még gondolkozni, az a mezőgazdaság átfogó reformja.

Tisztán látható, hogy a hazai foglalkoztatási szint rendszerváltás utáni csökkenésének harmada ezen szektorból érkezett az inaktívak táborába és akkor még szót sem ejtettünk az agráriumhoz kapcsolódó feldolgozóipar szétverése miatti foglalkoztatási szint csökkenésről. Ezen a területen van szükség igazi változásra, akár úgy is, hogy a tulajdoni viszonyokat radikálisan átalakítjuk és fentről ösztönözzük a foglalkoztatási szint növelését ezen a területen.

Végezetül csak annyit javasolnék, hogy nem csupán a dolgozók béréből lehet faragni, ha mindenáron reformerkedni akarunk. Lemondhat ideiglenesen az állam is például a bért terhelő adókról és a járadékok, járulékok egy jelentős részéről is, a forgalmi adónak és a jövedéki bevételeknek köszönhetően úgyis megcsapolja a munkavállaló fizetését, tehát még az sem biztos, hogy rosszul jár.”

Kalmár Szilárd


  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük