Munkáspárt, balra át – Corbyn jelenti a reményt

Jeremy Corbyn eyes victory 2015

2015. szeptember 12-én Jeremy Corbyn földcsuszamlás szerű győzelmet aratott a brit Munkáspárt elnökválasztásán. Elődje, a májusi parlamenti választások után lemondott Edward Miliband ─ egyes brit elemzők véleménye szerint ─ túlzottan balos volt, ezért nyerhetett a választásokon David Cameron pártja. Az aktivisták azonban ezt máshogy látják. Corbyn személyében a Munkáspárt tagsága egy kevésbé visszafogott utódot választott. Jeremy Corbyn „Őfelsége ellenzékének”, a Munkáspártnak a leghaladóbb szárnyát képviseli. Megválasztását egy ─ baloldali körökben már nem is remélt ─ erős tömegmozgalomnak köszönheti. A Munkáspárt parlamenti képviselői és a párt alkalmazottai azonban előre láthatóan nem könnyítik meg a feladatát…

A média előtt szinte ismeretlen, a parlamenti kollégái által margóra tett, és a jelentéktelenség homályába szorított elnökjelölt csak a suttogó propagandának köszönheti, hogy a szavazatok 59,5 százalékával már az első fordulóban megnyerte a választást. A második legsikeresebb jelölt negyven százalékkal kevesebbet, a nevetséges 19 százalékot kapta. A győzelem sosem látott mértékű Nagy-Britannia politikai történetében.

Corbyn hívei között minden korosztály és minden társadalmi csoport képviselője megtalálható, de három csoport jelentősen kiemelkedik. Az egyik a szakmailag képzett, de a gazdasági válság és a neoliberális gazdaságpolitika következtében szakmai karrierjétől megfosztott, magas lakbérekre ítélt fiatalok köre. Nem véletlen hogy Jeremy Corbyn tipikus híve többnyire fiatal, rózsás arcú, magasan iskolázott alkalmazott a vendéglátó szektorban. (E korosztály politikai aktivitásának kezdete az egyetemi tandíjak megháromszorozódása idejére, 2012-re tehető. Az akkori szervezkedés korosztályi jellegű, és radikálisabb volt a korábbiaknál.)

A második támogató csoportot a háborúellenes mozgalom tagjai képviselik. Jeremy Corbyn az elnöke a Stop the war (Állítsd meg a háborút) összefogásnak. A mozgalom tagjai arról ismertek, hogy kétmilliós tüntetést szervezték Irak lerohanása ellen 2003-ban. Ez volt Nagy-Britannia történelmének legnagyobb tömegtüntetése. Corbyn többször is felszólalt az akkori tüntetéseken, és a palesztinok ügyétől kezdve a pszichiátriai ellátásig több konfliktusos területre is felhívta a figyelmet. Lindsey German asszony, a szervezkedés egyik koordinátora szerint az akkori mozgalom tagjait ismét összehozta a Corbyn érdekében szerveződött kampány: „Rengeteg ember utálta, amit a háború idején a Munkáspárt tett, és nem támogatták Tony Blairt. Éppen ezért sok idősebb párttag hagyta ott a pártot, de ők most mind visszajöttek.” Corbyn tehát sokak szimpátiájára számíthatott, amikor bejelentette, hogy indul a választásokon. A brit média persze mélyen hallgatott erről…

A támogatók harmadik csoportja a szakszervezetiek köréből kerül ki, amiben nincs semmi meglepő. A közszférában (ahol a szakszervezeteknek még van némi erejük) a béreket évek óta befagyasztották és sok szolgáltatást leállítottak, kiszerveztek, vagy privatizáltak. Elsősorban ezek hatására vált több szakszervezeti vezető markánsan baloldalivá. A Munkáspárt hagyományos elitje nem figyelt fel erre a változásra, és nagyon meglepődtek, amikor a tagság nyomására a két legfontosabb szakszervezet ─ a Unite és a Unison ─ Corbyn támogatására szólított fel.

A kérdés most az, hogy ez a lelkesedés kitart-e? Vajon sikerül-e ellenállniuk a várható ellenséges támadásoknak? Nem túl meglepő módon máris megjelentek a hivatalos körökből érkező barátságtalan üzenetek, hiszen Jeremy Corbyn véleménye nagyon sok kérdésben eltér a brit állam hivatalos álláspontjától. Corbyn azt mondja például, hogy nem tud olyan körülményeket elképzelni, amelyek a hadsereg bevetését igazolnák. Vagy azt, hogy ellenzi Szíria bombázását. Nem támogatja, hogy a Királyság kifejlesszen egy újgenerációs nukleáris rakétát, a Trident-et. Nagyon kritikus a NATO szerepével szemben, és ellenzi beavatkozási zónájának kiterjesztését.

Komoly változások mellett érvel gazdasági szempontból is. Azt ígéri, hogy szembeszáll a londoni City által képviselt pénziparral, helyreállítaná a politikai ellenőrzést a központi bank felett, elsöpörné a thatcheri ortodoxiát, és újraállamosítaná a vasutat, ezzel együtt több közszolgáltatást. Anélkül, hogy nyíltan az uniós kilépés, a Brexit mellett tenné le a voksot, helyette egy „szociális Európa” kiépítéséről beszél. Erőteljesen kritizálja a Görögországgal szembeni eljárást, és a transzatlanti szabadkereskedelmi szerződést (TTIP-t), amiről most egyezkedik Brüsszel és Washington.

Az a tény, hogy a megszorításokat ellenző mozgalom egy olyan pártban kovácsolódott ki mint a nagymúltú brit Munkáspárt, sok előnyt, de komoly hátrányokat is magában hordoz. Maga a párt nem arra épült ki, hogy szembeszálljon az állammal. Nem egy olyan szervezet, amely dacol a fennálló renddel, mint azt a Sziriza tette. Ahhoz, hogy sikeres lehessen, Jeremy Corbynnak át kell alakítania a Munkáspártot egy aktív, militáns erővé. Csak ilyen párt képes fenntartani azt a hihetetlen közös lendületet, amely pártvezetővé emelte Corbynt. Ha az utóbbi hónapok lelkesedése képes átterjedni a lakosság már rétegire, és ha ez a lendület kiteljesedik, akkor Jeremy Corbynnak minden esélye meglesz. Ha a mozgalom leül, és a megújulás embere a régi hatalmi centrumokra támaszkodik, akkor az alkalom elvész.

Bővebben: Le Monde Diplomatique

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük