Nagy gázzal költi a közpénzt a kormány

Tekintélyes, több mint kétszáz autóból álló flotta szolgálja közpénzből a legmagasabb szintű állami vezetőket. A járműpark méretéről sokat elárul, hogy csak a kocsik tankolása elvitt öt és fél hónap alatt majdnem 100 millió forintot – többek között ez is kiderült abból a „válaszcsomagból”, amelyet a kormányzat állított össze két szocialista országgyűlési képviselő, Mesterházy Attila és Legény Zsolt írásbeli kérdései nyomán.

Az Országgyűlés honlapján közzétett adatok alapján összegezhető: a szavakban takarékos államot preferáló kabinet csak a miniszterek, államtitkárok, helyettes-államtitkárok, miniszteri biztosok és tárca nélküli miniszterek számára egy legalább 204 autóból álló járműflottát lát indokoltnak. (A pontos szám azért nem ismert, mert a Honvédelmi Minisztériumban nem adták meg, hány kocsit használnak, csak a típusokat sorolták fel.) A flotta mérete mellett a járműpark összeállítása is figyelemreméltó: a legnépszerűbb modell a Skoda zászlóshajója, a Superb, ebből 140 darabot használnak – a legtöbbet, 31 darabot az Emberi Erőforrások Minisztériuma tart fenn. Ennek a típusnak a listaára, alapfelszereltségtől függően, extrák nélkül 7,8 és 13 millió forint közötti. Ezeket az autókat márpedig tankolni és szervizelni is kell, mindez újabb százmilliós tétel az adófizetőknek – akár csak néhány hónapra.

Az írásbeli kérdésekre adott válaszokból kiderült, ekkora állami vezetői járműparknál a fenntartási költségek is óriásiak: üzemanyagra több mint mint 95 millió forintot költöttek az idén január elseje és június közepe között, miután összesen mintegy 3,5 millió kilométert tettek a kocsikba. A szervizköltségek is sokat elvittek: majd 60 milliót költöttek erre.
Az autókhoz kapcsolódó legnagyobb kiadásai a Miniszterelnökségnek voltak, hiszen az adatok szerint 706 ezer kilométert tettek a kancellária autóiba: a kutakon 17,9 millió adóforintot hagytak, javításra pedig egy közepesen felszerelt Skoda Superb árát, 9,2 milliót fordítottak.

De nem csak az állami autózás került sokba. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) 2017. január 1. és június 15. között például 410 millió forintot költött 1518 repülőjegyre. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma külföldi kiküldetésre összesen 84 millió forintot használt fel. A Nemzetgazdasági Minisztérium összesen 1085 darab repülőjegy vásárlására és „egyéb közlekedési szolgáltatásra” 214 milliót, szállásra 106 milliót, napidíjra 47 milliót fizettek ki az év első öt és fél hónapjában. A Földművelésügyi Minisztérium 503 db repülőjegyet vásárolt, a Miniszterelnöki kabinetiroda pedig 24 millió forintot költött külföldi kiküldetésekre.

Mesterházy Attila és Legény Zsolt mintegy hatvan kérdéssel sorozta meg a minisztériumokat. A szocialista országgyűlési képviselők többek között az államapparátus működésére voltak kíváncsiak, de érdeklődtek például arról is, hogy mennyit költöttek a tárcák külföldi reprezentációra és kommunikációs tanácsadásra.

 

 

Forrás: http://nepszava.hu/cikk/1135662-nagy-gazzal-kolti-a-kozpenzt-a-kormany

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük