Negyedik oldalra várva, avagy miként váltható le Orbán

Bőven választási félidőben vagyunk, a kormány pofátlanabb, mint bármikor, az ellenzéke pedig bénább, mint bármikor. Ma mégis azt lehet érezni, hogy semmi sem fog változni 2018-ban annak ellenére sem, hogy Orbánékkal, teljesítményükkel az ország többsége kifejezetten elégedetlen az egymást érő botrányok miatt. A jelenlegi helyzet kilátástalanságát nem enyhíti a civilek mozgolódása sem. Az egészségügyiek és a pedagógusok is kifulladni látszanak, mások pedig nem lépnek a helyükre. A kispártok sem igazán tudnak sikereket felmutatni, a polgári radikálisnak tekinthető Együtt és a szociálisan elkötelezettebb Párbeszéd Magyarországért stabil két éves médiában való jelenlétet követően sem képesek mérhető támogatottsági szintet elérni. A stagnálás igaz arra az LMP-re is, amelynek egyetlen ismert politikusa, Schiffer András nemrég mondott le minden tisztségéről. A parlamenten kívüli baloldal pedig sajnos harmatgyenge. Thürmer továbbra is jobbról előzi a szélsőjobbot, a kisebb formációk, mint az Európai Baloldal – MMP2006 vagy a Balpárt pedig külön-külön nem találják az utat a szélesebb nyilvánossághoz egyébként vállalható és képviselhető programjukkal.

Halkan ugyan, de most is hallani összefogás sürgetését, de ezt igazából senki sem gondolja komolyan, mert az ellenzék még akkor sem lenne képes lenyomni Orbánt, ha támogatóik számát összeadnánk. Ebben a helyzetben be lehet állni az esélytelen nagyok mögé, de azzal mást nem lehet elérni, csak azt, hogy azok maradnak kizárólag ellenzéki pozícióban, akik garantálják Orbán hatalomban maradását.

Mi, radikális baloldaliak csak elveink feladásával csatlakozhatunk bármilyen összefogósdihoz. Ráadásul úgy várják el ezt tőlünk, hogy a politikai fordulatra esély sincs. Új utakat kell keresni, össze kell hozni a hasonlóan gondolkodó, de ma még külön-külön próbálkozó közösségeinket és egy olyan politikai formációt kell segítenünk, amelyben leginkább hinni tudunk. Nem az elvekről való lemondás, hanem épp ellenkezőleg, a kiállás ideje jön el mindenki számára. Egy egészséges verseny, amely valódi választási lehetőséget biztosít Magyarországon is. Ebben a helyzetben az alternatív, radikális baloldalnak képesnek kell lennie arra, hogy megmutassa magát. Önálló arculat, támogatható szociális és demokratikus megújulást mutató program és természetesen politikusi karakterek kellenek. Összefogásra azokkal van szükség, akik hozzánk hasonlóan látják a világot, azaz szociálisan igazságos társadalmi rendben gondolkodnak, illetve elutasítják a gyűlöletmozgalmakat, a szélsőjobboldal minden formáját. A 2018-as választásig bő másfél év van még vissza. Ennyi idő alatt meg kell találni a közös választási indulás formáját, a legalább negyven egyéni jelöltet és szinte a nulláról kell felépíteni egy jól beazonosítható, markáns politikai formációt. A mi feladatunk az, hogy a számtalan kudarc ellenére, ismét nekiszaladjunk annak a kísérletnek, hogy a hazai politikai viszonyokat felborító pártot hozzunk létre. A Nemzeti Együttműködés rendszerének egyik alapja az, hogy lényegében három oldal van. A szélsőjobb két formációja, a Fidesz és a Jobbik és mellettük az önmagát demokratikusnak nevező oldal, melybe az MSZP, a DK, az Együtt és a PM sorolható. Utóbbi csoport ebben a leosztásban képtelen arra, hogy többséget szerezzen Orbánnal és Vonával szemben. Változást csak az jelenthet, ha teret nyer egy negyedik oldal, a radikális baloldal is, amely felborítja a jelenlegi erőviszonyokat.

Miért a radikális baloldal? Részben azért, mert a jelenlegi súlyos szociális válságra csak ez az oldal tud valódi megoldási lehetőségeket kínálni, részben pedig azért, mert csak a radikális baloldal az, amelynek elvi alapjai kizárják a szélsőjobboldali és neoliberális megszorító politikák támogatását. Hogy mit kell képviselnie egy ilyen rendszerkritikus baloldali pártnak? Legtermészetesebb módon olyan jóléti, szociális ügyeket, amelyek ma az ország többségét jobban zavarják, mint Habony Árpád ügyei vagy a felcsúti kisvasút. Zászlóra kell tűzni jelentős bérnövekedést a munkások többsége számára, a feltétel nélkül járó szociális minimumjövedelmet a jelenlegi segélyek helyett. Már rövid távú célként meg kell határozni a munkások jogainak és jogosultságainak kérdését, el kell takarítani a munka világából az olyan torz, a munkásokon élősködő szervezeteket és formációkat, mint a munkáskölcsönzők vagy a közmunka. Az egészségügy és az oktatás válsága is megoldásra vár, miként a minimálnyugdíj és a nyugdíjkorhatár rendezése is kiemelkedő feladat.

Az említett feladatok sürgetőek egy súlyos szociális válság sújtotta országba, a radikális baloldal nem áll meg a romeltakarítás után, hanem antikapitalista, a szocializmus vízióját sem kizáró újjáépítésbe kezd. Gazdasági téren a magánérdek elé helyezi a közösségi érdekeket és tulajdonformákat.

Egy radikális baloldali párt ma Magyarországon legtöbb embert a bizonytalanok közül tudna megszólítani, nyilván venne el valamennyi szavazatot a magukat baloldalinak mondó pártoktól, de legkomolyabb veszteséget annak a Jobbiknak tudna okozni, amely több százezer dühös, a gyűlöletpolitikát egyébként elutasító választót tart maga mellett. A baloldali rendszerkritika felvállalása és képviselete már rövidtávon is tíz százalék alá nyomná vissza a szélsőjobbot Európa azon országaiban, ahol a radikális baloldal erős, a szélsőjobb marginális helyzetben van. Ha a negyedik oldal megerősödik, akkor felborul a Nemzeti Együttműködés Rendszere és Orbán nem csak a kétharmadot, hanem az egyszerű többséget is elfelejtheti, azaz még Vonával együtt sem lesz képes a hatalomban maradni.

Kalmár Szilárd, Balpárt

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük