Nem hagyja nyugodni Orbánt a pártok milliárdos “zsebpénzze”

piggy

 

 Ha nincsen párttámogatásod,
jó ha vannak fizető oligarcháid.

Ismét napirendre került Orbán Viktor májusi ötlete a pártok állami támogatásának megvonásáról, és a Fidesz elnökségében az is felmerült, hogy az állami zsebpénzt ne csak két évre, hanem végleg elvegyék tőlük. A kampányfinanszírozás új szabályaival is piszmog a Fidesz elnöksége. Egy ötletük szerint elképzelhető, hogy csak az a jelölt kapna a kampányához állami támogatást utólag, aki megnyerte a választást. A miniszterelnök a költségvetés rossz helyzetére hivatkozva a Fidesz május közepi választmányi ülésén vetette fel, hogy a gazdasági válság legyűréséből a pártok is vállaljanak áldozatot, és 2013-ban és 2014-re függesszék fel az államtól kapott támogatásukat.

A jövő évi költségvetés egy hónappal később, júniusban benyújtott tervezetéből ugyanakkor úgy tűnt, hogy a kormányfő javaslata lekerült a napirendről, a tervezetben ugyanis a 2012-essel megegyező összeg szerepelt a párttámogatások sorában, és ebben a formában, vagyis egy fillér csonkítás nélkül fogadták el az gazdasági tárca előterjesztését a büdzsé fő számait rögzítő júliusi szavazáson is. (A párttámogatások mértékéről és Orbán Viktor ötletének korábbi fogadtatásáról lásd keretes írásunkat.)

A támogatások felfüggesztésének lehetősége információink szerint az Európai Bizottság Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárásával összefüggésben került elő ismét, a miniszterelnök környezetében ugyanis úgy számolnak, hogy a Matolcsy György által pénteken bejelentett kiigazító csomaggal Brüsszel nem lesz megelégedve, és további lépéseket vár majd a magyar kormánytól annak igazolására, hogy tudja tartani a kitűzött – amúgy épp a pénteki bejelentéssel megemelt – hiánycélt.

Politikai fegyver lenne

Bár a pártalapítványokkal együtt összesen mindössze 3,8 milliárd forintos tétel aprópénz ahhoz képest, hogy a bejelentett csomag hatása az [origo] becslései szerint 100 milliárddal lehet kevesebb annál, mint ami a bizottság és a hitelmegállapodásért cserébe ugyancsak további megszorításokat váró IMF szerint szükséges, a kormányfő azért dobná be ismét az ötletet, hogy a kormány pozitív hozzáállását demonstrálja vele.

FORRÁS: Origo

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük