A kormány emberei és a hatósági ársapka megszüntetését lelkesen támogató (neo)liberális megmondóemberek és politikusok napok óta magyarázzák, hogy miért is volt szükséges megszüntetni a hazai szociális válságvédelem egyetlen komolyabb eszközét, a 480 forintos üzemanyagot. A legfőbb érv természetesen az, hogy ez a fajta szabályozás már a szocializmus idején is megbukott.
Azt kapjuk Orbántól és az ellenzékétől is, hogy a szabadversenyes kapitalizmusban élni a lehető legjobb alternatíva, össze nem hasonlítható azzal az időszakkal, amikor az állam mondta meg, hogy mennyibe kerülhetnek a dolgok. Ma, harminc évnyi antikommunista agymosás után mindez logikusnak is hangzik és el is hihetik azok, akik nem éltek az 1989 előtti Magyarországon, de akik éltek bizony csóválják a fejüket. A probléma ugyanis az, hogy abban az időszakban a hazai szocializmusra egyáltalán nem volt jellemző a hiánygazdaság, sőt szinte minden területen az árubőség volt jellemző. Az ötszáz lelkes faluban, ahol gyermekkoromban éltem, a vegyesboltban kapható volt lényegében minden, amire helyben szükség volt. A szomszéd faluban, ami nem volt sokkal nagyobb, a boltban műszaki cikkek is vásárolhatóak voltak, például mosógép vagy bojler is. A tíz kilométerre lévő megyeszékhelyen pedig minden más kapható volt, autó és motor is. Várni mondjuk a Zsigulira kellett, akinek megfelelt a Zaporozsec vagy a Moszkvics, az várólista nélkül is vihetett haza autót. Mindezekhez pedig olcsó hitelt is adott az OTP azoknak, akik úgy akartak drágább műszaki cikket vagy gépjárművet vásárolni. Aki pedig építkezett, az szintén simán vásárolta meg az alapanyagokat, mert várakozni legfeljebb speciális igények esetén kellett.
Ehhez képest ma, az ideálisnak mondott kapitalista világban hónapokat kell várni az építőanyagokra, tudom nyáron cserepet vettem és kiröhögtek a tüzépen, amikor meglepődtem a három havi szállítási határidőn, de ugyanez a helyzet az autóknál is.
Lehet démonizálni Kádár idejének Magyarországát, de ott nem volt üzemanyaghiány, nem volt luxuscikk a kenyér és a hús. Sőt, annak is volt realitása, hogy az ember lakást kapjon, igaz várólisták voltak, de volt esélye annak, hogy valaki biztos lakhatáshoz jusson tízmilliós magánvagyon, szülői dotáció nélkül. Vidéken ebben az időszakban az volt az általános, hogy az iskolát befejező, sorkatonaságot letudó fiatalok összeházasodtak és néhány éven belül munka mellett saját házat építettek. Mindehhez ott volt a kedvezményes OTP hitel, melynek “piacosítása” a rendszerváltás utáni szociális gazemberségek közül az egyik legdurvább volt.
Magyarországon 30 éve szenvedjük el a politikai és gazdasági elit népnyúzó társadalompolitikájának következményeit. Az egykor jól működő oktatási rendszerünk romokban, az egykor jól működő egészségügyi rendszerünk szintén romokban. A Bokros csomag, devizahitel és egyéb hasonló rémtettek miatt elmenekült az országból minden tizedik ember, megbecsülni is nehéz, hogy hányan pusztultak bele abba, hogy egy jóléti rendszert porig romboltak Magyarországon azzal az ígérettel, hogy majd az európai integráció megoldja az összes problémánkat. Nem oldotta meg. Orbán Viktor immár 12 éve van hatalmon, a töketlen ellenzéke miatt három kétharmad után sodródunk újkori történelmünk legnagyobb szociális válságának irányába. A nemzetközi kapitalista világ válságban van, mutogatnak a covidra, mutogatnak a háborúra, de teljesen egyértelmű, hogy a bajok valódi forrása az, hogy bajba került a kizsákmányolásra épülő világrend és mi a modern munkásosztály csak vesztesek lehetünk ebben a helyzetben. Napjainkban országonként más és más módon próbálják a jogosan dühös tömegeket elcsendesíteni. Sok helyen lecsökkentették az üzemanyagok, energiahordozók után fizetendő adókat, volt ahol konkrétan pénzt adtak az embereknek vagy tettek azért, hogy a jövedelmek legalább részben kövessék az inflációt. Magyarországon Orbán Viktor nem tett ilyen lépést, ehelyett kaptunk ársapkákat. Ezek közül lett a legkomolyabb a benzin hatósági ára, amelyet aztán pánikszerűen szüntettek meg, amikor valakik valahonnan manipulációk sorával elérték, hogy üzemanyaghiány alakuljon ki. A végén még volt pofájuk azt állítani, hogy mindezt azért teszik, hogy nekünk jó legyen, mert találtak pár hülyét, akiket nem érdekelt a benzinár, csak az, hogy tele legyen a tankjuk és ezért hajlandóak voltak kamerák előtt is hőbörögni.
Kádár idején ilyen nem volt, nem volt hetekig hiánycikk sem a cukor, sem az üzemanyag. Nem bíztak mindent a piacra, tervgazdaság volt, amit fogyasztottunk, azt javarészt megtermeltük maguknak úgy, hogy jutott mindenkinek normális áron. Orbán idején már lassan semmit se termelünk meg magunknak, az oktatási rendszer lerohasztása miatt tudatlanságban tartott tömegek heti nyolcvan órában rohadnak a dél-koreai gyártósorok mellett, hogy aztán a fizetésükből gáz és villanyszámlát fizessenek és a maradékból pedig maximum hatósági áras csirkefarhát jut családi ebédnek. És még örülhetünk, hogy azt talán nem piacosítja vissza hazánk nagy szabadságharcos államférfija.
Kádár rendszerét Orbán rendszeréhez hasonlítani? Vicc…
Kalmár Szilárd
Munkások Újsága
fotó: MTI
