Nem összefogás kell, hanem különállás

KSZ005

És ez lesz a Balpárt egyik legfontosabb alapelve a jövőben. A német Balpárt, azaz a Die Linke már évekkel ezelőtt meghatározott magának „vörös vonalakat”, amelyeket nem lehet átlépni semmiféle koalíciós kokettálás kedvéért. Az elvtelen kompromisszumokat csak akkor lehet elkerülni, ha markáns és következetes baloldali politikát képviselünk.

A mi vörös vonalainkon túl van a rasszista miskolci polgármesterjelölt, túl a veszprémi szélsőséges neoliberális országgyűlési képviselőjelölt és túl van az is, hogy megszavazzuk katonáink küldését eleve kudarcra ítélt háborús konfliktusba.

A polgári pártok, azaz az MSZP és a DK megalázó tapolcai veresége után Lendvai Ildikó arról értekezett a facebookon, hogy mostantól a baloldalon a „háziverseny” öngyilkos projekt, ami pusztulásba ránthatja az egész „demokratikus” oldalt.

Lendvai Ildikó gyenge konkurencia mellett az egyik meghatározó teoretikusa az MSZP-nek. A párt ideológiai igénytelensége, az elvtelen kompromisszumok hosszú sora vezetett oda, hogy egy szélsőséges piacpártiság, a neoliberalizmus vált a meghatározó fundamentummá a párt számára. A kiürült baloldali klissék mögött már nyomát sem találni baloldali értékeknek, ezért baloldali együttműködés szempontjából nincs is miről tárgyalni az MSZP-vel.

Lendvai Ildikó arról is értekezik, hogy az MSZP kétfrontos harcot vív mostantól. A Fidesz és a Jobbik ellen egyaránt küzdenek. Ez jól hangzik, de a valósághoz semmi köze. Az MSZP az elmúlt évtizedekben nem ellenfele volt a Fidesznek és a Jobbiknak, hanem amolyan titkos szövetségese. Sem Orbán, sem Vona nem tudott volna megerősödni, ha nem lett volna egy az ellenzékiséget, a baloldaliságot oly hiteltelenül képviselő MSZP. Gyurcsány Ferenc feltűnése óta az MSZP halott, egy temetetlen halott a magyar politikai életben. Ezt legjobban azoknak, így Lendvai Ildikónak kell tudnia, akik meghatározó politikusai voltak az elmúlt évtizedben ennek a formációnak. Egy szélsőséges politikus eluralt egy masszív középpártot, amelyet azóta sikerült egy gyenge harmadikká silányítania egy jóindulattal négyszereplős mezőnyben. Az MSZP-ben voltak ugyan próbálkozások arra 2008-tól napjainkig, hogy megszabaduljanak a baloldalt kényszerpályára, majd szakadékba vivő Gyurcsánytól, azonban minden ilyen próbálkozás megbukott. Az MSZP-n úgy maradt rajta „Fletó”, mint szamáron a füle.

Természetesen demokráciában ezzel nem volna semmi baj, mindenki ott és azt csesz el, amit akar. Azonban van itt még egy kényes kérdés, amiről illene beszélni. Az MSZP miközben a Fidesszel és a Jobbikkal szemben lévő frontvonalakon frázisokat puffogtatott maximum, egy harmadik, titkos frontvonalon nagyon is aktív volt. Azon kezdeményezésekkel szembeni frontvonalon, amely kezdeményezések a diktatúra ellen szerveződtek, de az MSZP-től is próbálták távol tartani magukat. Az MSZP egyébként jóindulattal középszerű politikusai nagyon jól tudták, hogy hiteles ellenzéki alternatíva esetén szavazóbázisuk, mely nagyon hosszú ideje csak sírva szavaz rájuk, azonnal elfordul az új alternatíva irányába. És az MSZP aknamunkában és zárt ajtók mögötti ügyeskedésben profi szakértői és politikusai gondoskodtak is ezen kezdeményezések kiheréléséről. Mivé lett a Milla? Mivé lett a Szolidaritás? Hová tűnt a Tiszta Kezek? Akit lehetett korrumpáltak azzal, hogy maguk mellé vették őket, nézzük meg Juhászt vagy Kónyát, másokat nemes egyszerűséggel kiszorítottak az ellenzéki térfélről. Az különösen elszomorító, hogy a baloldal megújulásában reményteljesnek tűnő, az LMP-ből kiváló fiatal, szociálisan elkötelezett liberálisok is azokkal borultak össze 2014-ben, akiket kerülni kellett már akkor is, mint a leprásokat.

Talán ha ezen a titkos frontvonalon nem lett volna olyan aktív az MSZP és a polgári liberális közéleti elit, akkor most nem egy tenyérnyi területre lenne visszaszorulva az önmagát demokratikusnak mondó politikai oldal. És ez nem csak az MSZP felelőssége, hanem mindazoké, akik az elmúlt években meghatározó politikusok és közszereplők lehettek azon az oldalon. Orbán és Vona erősödése nem elképzelhető az ATV, a Klubrádió, a Népszava véleményvezérei nélkül. Ezekben a szellemi műhelyekben főzték ki azt a méregkeveréket, amely blokkolta és blokkolja a baloldal erősödését. Ezen közegben álmodták meg az „összefogás” oly semmitmondó ideológiáját. Azt feltételezték, hogy a liberálisok és baloldaliak összegyúrása egy politikai közeggé majd annyi támogatót hoz, amennyiben külön-külön voltak. A valóságban azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy az MSZP-nek, a DK-nak, az Együttnek, a Liberálisoknak és a PM-nek ma összesen körülbelül akkora támogatottsága van, mint a közepesen jó napjait élő egykori SZDSZ-nek. Azaz a választói tömegek nem egyesültek, hanem a kisebbik fél támogatottsági szintjére estek vissza.

Hát, ez az „összefogás” eredménye. És ilyen katasztrofális eredmények után is azt üzeni nekünk Lendvai Ildikó, hogy öngyilkosság kívül maradni. Önnön jövendő kudarcaiért előre azokat kárhoztatja, akik mernek kívül maradi. Tudja nagyon jól, hogy képtelenek lesznek majd a szélsőjobbot is ellensúlyozni tudó kormányváltó többséget maguk mögé állítani, tudja nagyon jól, hogy még olyan helyeken is nehéz lesz győzniük, ahol egyébként a baloldalnak mindenkoron többsége szokott lenni, így már előre azokat hibáztatja, akik potenciálisan képesek megszerezni legalább néhány száz szavazatot.

A Balpárt 2018-ban egy olyan politikai szervezet lesz, amely meg fogja magát méretni a választáson. Minden bizonnyal sokkal több szavazatunk lesz majd, mint amennyit ma feltételeznek. Valószínűleg olyan emberek fognak mellénk állni, akik soha, hangsúlyozom, soha nem volnának hajlandóak még egyszer az MSZP-re szavazni. A legnagyobb valószínűséggel azok a baloldaliak fognak ránk szavazni, akik kényszerből ma még a Jobbik-ra vagy az LMP-re voksolnak. Bizonyára lesznek olyan helyek, ahol majd ránk lehet kenni a kudarcot. Legyünk nyugodtak, bármiféle különállást is hangsúlyozunk, ez meg fog történni. Az „összefogás ideológiája” nem csak a külön utat, de még a külön gondolatot se tudja elfogadni. Akik kívül vannak, azokról egy darabig hallgatnak, ha nem segít, akkor megbélyegzik és minden létező eszközzel taszítják át a másik oldalra. A mi egyik legfontosabb feladatunk, hogy minden ilyen igyekezet ellenére a helyünkön maradjunk.

A Balpárt az MSZP és minden szatelitszervezete irányába meg kell húzza a maga vörös vonalát. Nincs és nem is lehet közös utunk. Nekik nem hoz, minket garantáltan megöl bármiféle kooperáció velük. A mi egyetlen lehetséges stratégiánk a deklarált különállás. Nem kérünk sem a Nemzeti Együttműködés, sem az „Antiorbánista Összefogás” rendszeréből. És ezzel mi nem a politikai periféria irányába lépünk, hanem a politikai többség irányába. Mert az ország többsége szeretne túllépni az elmúlt negyedszázad minden zsákutcás kísérletén. A Jobbik éppen annak köszönheti „előretörését”, hogy egyre többen vannak azok, akik bárkire hajlandóak lennének voksolni, csak az ne az MSZP és ne a Fidesz legyen.

Nem vagyunk könnyű helyzetben, mert ma a baloldalt a nulláról kell felépíteni. Nincsenek milliárdjaink, nincs megvásárolt sajtó, csak egy maroknyi elszánt ember van. Nem azért akarjuk leváltani Orbánt, mert a haverokat akarjuk bársonyszékekbe és luxusautókba ültetni, hanem azért, mert Magyarország ma egy rossz hely, ahonnan joggal menekül mindenki, aki megteheti. A rendszerváltás után negyedszázaddal a pusztítás majdnem olyan mértékű, mint egy-egy világháború után volt. Az ország demokratikus és szociális újjáépítése csak egy új többség által támogatva, a jelenlegi közéleti és politikai elitet leváltva és elszámoltatva valósítható meg. Az önsorsrontó „demokratikus összefogás” lassan de biztosan elpusztul, jönnie kell azon külön utat járó szerveződéseknek, amelyek megszólítják és megszervezik ezt az új többséget. Én hiszek abban, hogy a Balpárt lehet az egyik fontos szereplője ennek a nehéz, de szép munkának.

Kalmár Szilárd, a Balpárt elnöke

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük