Népvándorlás

fodor

A Magyar Villamos Művek és a Paksi Atomerőmű bemutatja – így hirdeti magát Facebook-oldalán a Nejem, nőm, csajom című új magyar film. Az állami nagyvállalatok támogatását kijáró producerek között van Mesterházy Ernő, a Demszky-éra városházi tanácsadója és a felesége, Mécs Mónika (utóbbi produceri díjban részesült). A Hagyó-ügyben jelenleg bíróság előtt álló Mesterházyt, valamint a zöldinfrastruktúra-beruházásokban utazó Törő Csabát emlegetik politikai bennfentesek Fodor Gábor volt SZDSZ-elnök, 2007–2008-as környezetvédelmi miniszter beharangozott pártalapítása hátterében. Fodor – valamint Törő környezetének – puha „nem”-je talánként is értelmezhető, Mesterházy pedig, aki heteken keresztül elérhetetlennek bizonyult a HVG számára, közvetítők útján üzente, hogy nem kíván nyilatkozni. Fodor mindkettőjükkel kapcsolatban a régi barátságot emelte ki, mondván, nem tart még ott a pártszervezésben, hogy pénzügyekről essen szó. „Aki akar, az fog támogatni” – mondta a HVG-nek. A párt a nyilvános bemutatkozását tavaszra, nem hivatalos hírek szerint lehetőleg a március 15-ei ünnepre tervezi.

Nem az MVM pénze az egyetlen nyom, ami a nem is olyan rég még az SZDSZ első vonalának besegítő üzletembereket a Fideszhez – történetesen Fodor valamikori pártjához – köti. Az Origo már 2008-ban cikkezett arról a Balaton-felvidék „úri” köreiben egyébként meglehetősen közismert helyzetről, hogy a Szigligeten birtokot fenntartó Mesterházy a jó szomszédénál bizalmasabb nexust ápol a településen szintén ingatlannal érdekelt Simicska Lajossal, a Fidesz első számú gazdasági háttéremberével (akit egyébként a Magyar Narancs fotósa nemrégiben éppen a szigligeti jachtkikötőben kapott lencsevégre). A budapesti szórakoztatóiparban Mesterházy-érdekeltségként számon tartott, valójában üzlettársa, Bognár Attila közvetett résztulajdonában álló A38 mulatóhajó pedig 2011 óta szinte Fidesz-közeli cégnek számít. Akkor szerzett tulajdont az egyik A38-tulajdonos cégben, a Tramite Kft.-ben Patonai Péter volt MFB-vezér, a jelenlegi kormány megbízásából milliárdos állami megrendeléseken dolgozó reklámcég, az I.M.G. Kft. tulajdonosa (Bognár cégének is megmaradt az érdekeltsége).

Hasonló pályaívet látszik bejárni az egykor Fodor SZDSZ-elnöki ambícióit támogató, s a politikus minisztersége idején a zöldtárcánál tanácsadóskodó Törő is. Az ő cége, a Geohidroterv Kft. nemrég fejezte be minden idők legnagyobb magyarországi kármentesítési programját, a 24 millió eurós üröm-csókavári rekultivációt, amelyet még az előző kormány idején nyert el (HVG, 2011. március 26.). Már egészében a mostani rezsimhez köthető ugyanakkor, hogy a Geohidroterv a Simicska-tulajdonú Közgép Zrt. (valamint a Strabag) konzorciumi partnere az ötmilliárd forintos Mecsek–Dráva hulladékgazdálkodási beruházásban.

A HVG tudomása szerint Fodor – aki az oktatás mellett a tanácsadást jelölte meg honlapján mint jelenlegi foglalatosságát – mások mellett Törőnek is dolgozik. „Ad hoc jellegű” a tanácsadás, mondta Fodor, hangsúlyozva, rendszeresen találkozik Törővel, aki olykor kikéri a véleményét, legyen szó akár politikáról, akár környezetvédelemről. Törő környezetében is hasonlóan nyilatkoztak a HVG-nek, hangsúlyozva, hogy Fodor tanácsai nem kötődnek egyetlen konkrét Geohidroterv-beruházáshoz sem, a politikus nem alkalmazottja a kft-nek.

Törő nem kívánt nyilatkozni, ismerői ugyanakkor elmondták, az üzletember megbánta már a politikai kalandot, egyelőre nem kíván újra szerepet vállalni még a háttérben sem. Fodor baráti megsegítése persze más eset volna. Az egykori-leendő pártelnöknek kiterjedt az ismeretségi köre, nyilván mindenkit megkeres majd, ha eljön az ideje, alighanem magát Törőt is, akinek egyébiránt kedvére való, hogy a liberális eszmeiséget ismét vállalja valaki a magyar közéletben – engedték sejtetni a környezetében, hogy azért megnyílhat a buksza. Fodor kétségtelenül a szabadelvűséget emeli ki mint általa képviselni szándékozott eszmét, hangsúlyozva, nem az SZDSZ újraélesztésén serénykedik: alakuló pártja éppúgy követendő példának tartja a XIX–XX. századi magyar liberálisokat, mint a valamikori Fideszt is.

Sem ő, sem az MSZP vezetése nem cáfolta a HVG információját, amely szerint Fodor tárgyalt a szocialistákkal, igaz, mindkét helyen a „mindenki tárgyal mindenkivel” folyamat részeként aposztrofálták a megbeszéléseket. Úgy tudni, ennél azért többről van szó: a Jókai utcában a balliberális nagyvárosi értelmiség elvesztettnek érzett rokonszenvének visszahódításában számítanak Fodorra, akiről úgy tudják, megfigyelőként rövidesen beszáll az ellenzéki kerekasztal tárgyalásaiba is (ő ezt cáfolta). Eközben Mesterházy Ernő szintén felbukkant befolyásos szocialista körökben. Vezető MSZP-s politikusi környezetből származó értesüléseink szerint kifejezetten a budapesti pártvezetéssel vette fel újra a városházi időszak befejezte óta hanyagolt kapcsolatot, méghozzá mint a Fodor-féle csoportosulás háttérembere. Az extanácsadó-üzletember-producert többen felismerni vélték a Velez család hagyományos karácsony előtti találkozóján is. Velez Árpád MSZP-s pártigazgató és édesapja, a szintén befolyásos szocialista háttérember, Velez Zoltán naphegyi rezidenciája évek óta több száz fős, az értelmiségi-közéleti-politikai elit krémjét felvonultató rendezvénynek ad otthont (miközben néhány hetente szűkebb közéleti jellegű vacsorákat is szerveznek).

Kérdés persze, hogy a budapesti politikai élet mindennapos részének mondható-e az SZDSZ-es tanácsadóság után Fidesz-közeli kapcsolatokat ápoló üzletemberekké lett háttérfigurák közeledése baloldali befolyásos körökhöz. A belpolitika friss talánya az is, hogy a gombamód szaporodó ellenzéki kezdeményezések, illetve az azok szövetségi politikájában mutatkozó káosz a szemben álló táborok által mágikus jelentőségűnek érzett 2014-es országgyűlési választásokat megelőző felfokozott közhangulat normális velejárója-e.

FORRÁS: HVG.hu

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük