Nyílt levél baloldali barátaimhoz

Kedves baloldali barátaim!

Múlt keddi Friedrich Ebert Stiftung rendezvényén én is jelen voltam, ahol az új baloldali áramlatokról hallhattunk. Először is csak zárójelben, nem új, hanem valós baloldali áramlatok felé kellene elmozdulnunk.

Amiért „tollat” ragadok, az, az, hogy az egyik előadó Pogátsa Zoltán napjainkban egyre többet hivatkozik, sőt pórbál tömegeket meggyőzni, arról John Rawls igazságosság elméletének helye van baloldalon, szerintem pedig nincs. Rawls egy liberális filozófus volt, aki, az angol-szász társadalmaknak tette meg javaslatát: A társadalom tagjainak kötelességük lojálisnak lenni a hatalommal, az, aki erre képes azzal kapcsolatban gyakoroljon az állam méltányosságot, magyarul fogadja el társadalmi pozícióját, és ha az uralkodó elitet is képes elfogadni, akkor kap lehetőséget esetleges társadalmi mobilizációra. Munkásságában kifejti, több elméleten keresztül is levezetve az újraelosztás meglehetősen komplex módját, de a lényege, hogy a különböző társadalmi pozíciójú egyéneknek és csoportoknak különböző igényük miatt, lehetséges, hogy az újraelosztásból ne egyenlően részesüljenek. Pl.: Vannak olyan egyének azonos státuszú csoporton belül, akik kevesebb jövedelemmel, vagy egyéb más transzferrel is elégedettek és boldogok, cserébe több szabadsággal, vagy valamilyen meggyőződéssel, de ez csak látszat. USA az egyik legjobb példa erre, szerintem USA márpedig nem baloldali, ha valahol, akkor ott jól érzékelhető a társadalmi egyenlőtlenségek.

(Lássunk példát a liberális végrehajtó állam-politikára: Magyarországon a hatalmon lévő MSZP-SZDSZ is tett hasonló lépéséket, amit a FIDESZ-KDNP folytat: A romákat tudatosan tartotta segélyezési csapda helyzetben, ami megélhetésre igaz nem volt elég, ezért cserébe a kisebb lopásokat a hatalom el nézte az etnikai közösség azon tagjainak, akik éltek ezzel az alternatívával. Amiből egyre több konfliktus helyzet alakult roma és roma között is és nem-roma között is. Mivel nem érte meg dolgozni sok romának képzetlenségük és főleg az előítéletek tükrében, ezért a segélyezés maradt az egyetlen alternatíva – látszat szintjén a romáknak nem kell dolgozni, az állam eltartja őket, kvázi a melóshoz képest „szabad”.  Reakcióként a hatalom továbbra is fenntartva a romák feletti függőséget bevezette a „közmunkát”. A tudatos etnikai elnyomás és kirekesztés eredményeként nőtt a feszültség a romákban és a társadalmi többségében is, így a szélsőségek mellet észre sem véve, a többség is egyre kevésbé részesült az újraelosztás javaiból. A közbeszéd szintjén olyan erősen jelent meg az etnikai uszítás, hogy egyre többen érezték úgy, hogy a romákkal szemben akár terrort gyakorolva is fel lehet lépni, ami mai napig is működik. Ennek a legszörnyűbb végkifejlete volt a roma-gyilkosságok. Az elit mohó magatartása értékellentét látszatát teremtve, fosztotta/fosztja meg az állampolgárokat tömegesen gazdasági, politikai és szociális jogaiktól.)

Rawls lehet, hogy az egyike a jobboldali liberális gondolkodók közül, akik szociálisan érzékenyek, de nem baloldali. Lehet munkásságából meríteni, de baloldalon megengedhetetlen, hogy mainstream legyen. Magyarországnak valós demokratikus baloldali válaszra van szüksége a társadalmi egyenlőtlenségek és feszültségek kezelésére, az első lépés legyen, hogy a baloldali pártok képesek legyen reprezentatív struktúrát építeni. 100 pártagból 50 legyen nő, 10 legyen roma, és minimum 2 fogyatékkal-élő. A többi lehet akár fehér férfi is. Nagyobb hangsúlyt fektessünk az előítélet-mentes és konkrét újraelosztásra figyelembe véve az egyén, a közösség és a társdalom hosszú távú érdekét.

Pintér Szabolcs, Balpárt, alelnök

Szájhősök tere. Olyan gondolatmorzsák a netről, amik nem feltétlen tükrözik a szerkesztőség álláspontját, de mindenképpen érdemes tudni róluk.

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

One Comment on “Nyílt levél baloldali barátaimhoz”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük