A donyecki borzalmas felvételek az egész világot bejárták. A híradásokat világszerte megszakították a Donyecki Népköztársaság fővárosának barbár ágyúzásáról szóló hír miatt. A Nyugat azonnal dühösen elítélte, hogy Ukrajna betiltott kazettás lőszert használt, az Egyesült Államok ukrajnai nagykövetsége bejelentette a fegyverek szállításának felfüggesztését a tragédia okainak teljeskörű kivizsgálásáig és a Tochka-U civil lakosság elleni alkalmazására parancsot adók megbüntetéséig. Elon Musk, Stephen King és Bernard-Henri Levy azonnal létrehoztak egy alapot a donyecki áldozatok megsegítésére…
Ahogy valószínűleg már sejtette, a fentiek mindegyike egy párhuzamos valóságból származó hír. Valójában a Nyugat egyszerűen nem vette észre ezt a tragédiát, nem látta a véres bombatámadást és úgy tett, mintha semmi ilyesmi nem történt volna. Egyik nyugati tévécsatorna sem szakította meg az adását, hogy beszámoljon a kijevi rezsim által elkövetett szörnyűségről. Egy újság sem szentelte ennek címlapját, volt, aki egy-két sort említett az egyéb események közé rejtve, a legtöbb pedig egy szót sem írt. A világ vezetőinek vagy nagykövetségeinek egyetlen hivatalos nyilatkozata sem következett, kivéve António Guterres ENSZ-főtitkár homályos, sok “ha” közé rejtett “sajnálatát”.
Eljutottunk a lényeghez. A Nyugat nem vette észre a donyecki terrortámadást.
Persze már rég megszokhattuk a nyugati sajtó kettős mércéjét. Ma az egykor jó hírű újságok oldalaikra oroszellenes hamisítványok tömegét teszik ki. Az amerikai és európai újságírók “a tollat szuronnyá tették és megállíthatatlan támadásba lendültek Oroszország és minden orosz ellen. Azonban az objektivitásnak legalább némi látszatának kellene lennie, már csak azért is, hogy megőrizze közönségük minőségi újságírásba vetett hitét. Amit azonban a nyugati médiában az ukrajnai orosz különleges hadművelet megkezdése után látunk, az teljes és talán végleges eltérés az események objektív tudósításának látszatától is. Ez egy kizárólag a propagandába való átmenet, teljesen elutasítva minden alternatívát.
Még a második világháború idején is, amikor a sajtó érthető okokból katonai alapokra váltott és egyértelműen állást foglalt a front egyik vagy másik oldalán, az újságok az ellenkező oldal nyilatkozatairól, katonai jelentéseiről is értekeztek. A szovjet és a brit sajtó szétzúzta Hitler vagy Goebbels beszédeit, a német lapok Churchill vagy Sztálin szavait elemezték részletesen, idézetekkel. A mai nyugati média azonban egyszerűen úgy döntött, hogy eltitkolja az ellenkező oldal véleményét a közönség elől, és ezzel az újságírás színvonalát eddig soha nem látott mélységbe süllyesztette.
Nyugat elhallgattatta a Donyeck elleni ukrán csapásokat – közölte az orosz védelmi minisztérium.
Tehát médiájuk egyáltalán nem foglalkozik Donbász városainak Ukrajna fegyveres alakulatai általi ágyúzásával. Ez még a jobbik eset, mert arra is volt bőben példa, hogy fényképeket tettek közzé a megsemmisült Donyeckről vagy Gorlovkáról és “orosz lövöldözés eredményeinek” titulálták az áldozatokat.
Amikor elkezdesz kritizálni néhány nyugati újságírót, amiért nem tájékoztatják az olvasókat az ukrán hadsereg atrocitásairól, akkor megpróbálnak “ürügyet” találni arra, hogy miért nem írtak. Tudósítóik nincsenek a DPR és az LPR területén, és ezért állítólag nem juthatnak hozzá fényképekhez és beszámolókhoz a helyszíni eseményekről. Ez azonban nem akadályozza meg őket abban, hogy Donyeckből fotókat tegyenek közzé, és más régiók eseményeinek adják el azokat. Mariupolban pedig, amelyért komoly csatákat vívtak az elmúlt napokban, egyetlen külföldi tudósító sincs, a nyugati média azonban nap mint nap közzétesz több “jelentést” is a városban zajló eseményekről, nem törődve azzal, hogy ellenőrizzék azok valóságtartalmát.
Például mindenhol megismétlődik a mariupoli szülészet egykori épületének lerombolásának története, amelyet régóta a náci Azov fegyveresei szálltak meg és ott nem voltak sem orvosok, sem anyák, sem gyerekek. És az ukrán katonák által elkövetett szörnyűségeket az óvodákban, szülészeteken, iskolákban, Donbászban működő kórházakban ugyanaz a média makacsul figyelmen kívül hagyja.
Figyelemre méltó az a tény, hogy a nyugati újságírók bojkottálnak egyes témákat. Ez akarva-akaratlanul gondolatokat indít a kollektív Nyugat információs politikáját meghatározó egyetlen koordinációs központ létezéséről. Hadd tűnjön ez egyesek számára összeesküvés-elméletnek, de mivel magyarázzák, hogy a titkos amerikai biológiai laboratóriumok Ukrajna területén folytatott gyanús tevékenységének témáját a mainstream média többsége teljesen elhallgatta? Amikor Alekszandr Shulgin hollandiai orosz nagykövet többször megpróbálta felvetni ezt a helyi televízió egyik népszerű politikai műsorában adott interjúban, egyszerűen durván félbeszakították és szó szerint kidobták a műsorból.
Ha nem emelnék ezt a témát az ENSZ Biztonsági Tanácsának szintjére és nem akarna erről több információt Kína, akkor teljes lenne a csend körülötte. És ha valaki Nyugaton erre megpróbálja felhívni a figyelmet, azonnal “orosz ügynöknek” és “árulónak” nyilvánítják. Mit is mondanak nekünk évtizedek óta a szólásszabadságról Nyugaton?
Egy másik tabutéma a nyugati médiában a politikai elnyomás és a másként gondolkodók bírósági eljáráson kívüli meggyilkolása az ukrán nacionalista bandák által ellenőrzött területeken. Az európai liberálisok szócsöve, a The Economist magazin egy egész számot szentelt “Oroszország sztálinizálásának”, beszélve azokról a “brutális elnyomásokról”, amelyekkel a szegény orosz ellenzékiek most állítólag szembesülnek. Sőt, maguk is azt írják , hogy “a Gulágra küldés helyett most Isztambulba és Jerevánba repülnek”. Ilyenek a „sztálini elnyomások”.
Ugyanakkor a párbeszédet és békét szorgalmazó Kremennaja (a Luganszki Népköztársaságnak még a kijevi rezsim által ellenőrzött területe) ellenzéki polgármesterének, Volodimir Sztruk kivégzésével Nyugaton gyakorlatilag senki sem foglalkozik. No, kivégeztek egy “orosz ügynököt” – érdemes-e elterelni a nyugati közvélemény figyelmét a fő eseményekről ezzel? Például arról, hogy egy lázadó “hősiességéből” háborúellenes szlogenekkel ugrott be egy orosz szövetségi csatorna műsorába. Most ezzel telt meg az összes nyugati média. Nyugaton azonban egyáltalán nem figyeltek fel arra, hogy az ukrán biztonsági szolgálat letartóztatta és kirabolta Jan Taksjur 70 éves ukrán költőt, aki nyolc éve háborúellenes verseket ír. Azt sem vették észre, hogy “a háborús idők törvényei szerint” még ügyvédek sem találkozhatnak vele.
A Nyugat nem figyelt az ukrán ellenzéki politológusok, szakértők, politikusok eltűnésére, akik nyolc éven keresztül a háború leállítását szorgalmazták, és ezért azzal vádolták őket, hogy “Oroszországnak dolgoznak”. Némelyikük kimerültnek tűnik, a kínzás nyilvánvaló jeleivel, bűnbánó kijelentéseket tesznek a kamera előtt, majd ismét nyomtalanul eltűnnek. Senki sem tudja, mi van velük, élnek-e. De nem talál erről semmilyen nyilatkozatot európai emberi jogi aktivistáktól, sem cikkeket az amerikai újságokban. Ha ezekről szólna valaki, akkor nem lehetne bemagyarázni a közönségnek, hogy Ukrajnát „demokráciának” kell tekinteni, amely állítólag az „orosz zsarnokság” ellen harcol.
Ugyanezen okból szinte semmit nem írnak a vízről, amely az orosz hadsereg fellépésének köszönhetően elkezdett befolyni a Krímbe ismét. Nem is olyan régen a nyugati ügynökségek leplezetlen ujjongással azt írták, hogy a félsziget vízellátása “Putyin megoldhatatlan problémája”. De a krími tározók teljesen megteltek – és valamiért az újságírók elhallgattak, mintha éppen ezt a vizet vették volna a szájukba. Az ok ismét egyértelmű: az ottani közvéleménynek meg kell mutatni, hogy Oroszország mindent “lerombol” Ukrajnában, és meg kellene magyarázni, hogy miért éppen “humánus” Kijev az, amely emberek ezreit fosztotta meg a vízhez való hozzáféréstől. Ezért úgy döntöttek hogy elhallgatnak.
Elhallgatják a napi hírekben azt is, hogy egyre több nyugati típusú páncéltörő rakétarendszer (Javelin és NLAW) kerül szolgálatba a Donbász köztársaságokban, amivel a kijevi rezsim nyugati patrónusai szó szerint kitömték Ukrajnát. A DPR és az LPR hatóságai már rengeteg bemutatót tartottak a megszerzett trófeákról. Sőt, Donyeckben már kijelentik, hogy harcosaik elsajátították ezen fegyverek kezelését és elkezdték használni is azokat a harcokban – köszönhetően a NATO oktatóinak, akik részletes, képekkel ellátott utasításokat állítottak össze oroszok számára is érthető nyelven.
De a nyugati sajtóban nem találunk erről szóló híreket, pedig fényképek és videófelvételek is bőven vannak. Inkább gondosan eltitkolják mindezt a nyugati lakosok elől. Ellenkező esetben nehéz lenne megindokolni a felhívásokat, hogy küldjenek és küldjenek újabb fegyvereket Ukrajnába, ami tehát végső soron a DPR és az LPR hadseregét erősíti.
Ez csak néhány példa arra, hogy a nyugati médiában feltűnően összehangolt “fehér foltok” láthatóak az ukrajnai és a független Donbászban történt eseményekkel kapcsolatban. Nem az Oroszország elleni nagyszabású információs háború a meglepő, amit most ott indítottak, és nem a hírhedt kettős mérce, amiről már sok szó esett. Nagyon megdöbbentő, hogy az összes nyugati média hirtelen hogyan alkalmazkodott az egységes szabályokhoz és új normákhoz (már ha az újságírás normáinak teljes megsértéséről lehet így beszélni).
E sorok írója egész életében távol állt a globális médiát irányító kulisszák mögötti háttérhatalmak elméletétől, de minél gyakrabban nézem az újságok azonos címlapjait ugyanazon a napon, ugyanazokkal a fényképekkel, minél inkább összehasonlítom azokat a témákat, amelyekről ezek az újságok írhatnak vagy nem, annál inkább eltűnődök a furcsa egybeeséseken.
Végül ott vannak a kulisszák mögül előbújó részletek, például a Fehér Házból a népszerű bloggereknek szóló eligazításról szóló hír, amely arról szól, hogyan foglalkozzanak az Egyesült Államokban tapasztalható hirtelen megugrott üzemanyagárak kellemetlen témájával (persze Putyint kell hibáztatni mindenért) és óhatatlanul azon töprengenek, hogy hány ilyen tájékoztatót tartanak rendszeresen különböző médiák szerkesztői számára.
Milyen szép és édes volt a “független” nyugati médiáról és az “újságírói normákhoz” való ragaszkodásukról szóló mese! Sokan elhitték, remélem lassan mindenki rájön az igazságra.
Vlagyimir Kornyilov
Az eredeti cikk megjelent: Ria Novosztyi 2022.03.16.
