“Őfelsége ellenzéke”, vagy liberalizmus a baloldal helyett?

libero

Lendvai L. Ferencnek a  Galamuson megjelent cikkére (Őfelsége ellenzéke) szeretnék reagálni alábbi soraimmal, mivel mélyen nem tudok egyetérteni vele. Lendvai Ferenc írásában természetesen helyesen jegyzi meg, hogy egységes baloldal Magyarországon voltaképpen nincs. Ez a kormánypárti sajtó találmánya. Azt állítja viszont, hogy az ellenzék „alapvető kérdésekben a kormány és a kormánypárt szólamait szajkózza”. Csakhogy erről szó sincs.  Az idézett cikk (1) egyáltalán nem erről szól, mint ahogy az ellenzék egyáltalán nem is szajkózza a kormánypárt gazdaságpolitikai eszetlenségeit.

Egy jellemző példa:  „A kormány munkaerő-politikájával Kínát akar csinálni hazánkból. Úgy véli, hogy olcsó, gyengébb minőségű árukra specializálódva alacsony bérű és kiszolgáltatott munkaerővel tudunk kilábalni a válságból.” Úgy néz ez ki, mint a Fidesz politikájának affirmálása?

Vagy az Orbán-kormány intézkedéseit dicsőíti itt Scheiring: „az alkotmányos szinten megcsáklyázott szociális jogok, a hajléktalanok és szegények kriminalizálása, az egykulcsos adó, a helytállás a lefelé tartó társaságiadó-versenyben, a köz- és felsőoktatás leépítése és a kiszolgáltatottságot növelő új munka törvénykönyve”?

Már a felsorolásból is láthatjuk, hogy nem.

Foglaljuk össze: a kormánypárt gazdaságpolitikájának négy pillére van jelenleg, ezeket vázlatosan most meg is adom. Túl amatőr és vázlatos felsorolás ez, de nem közgazdászok szakvitájáról van szó, és  Róna Péter és az LMP képviselőinek összes nyilatkozata hasonló értelmezéseket vázol fel:

– a hazai tőkések és felső középosztály támogatása (egykulcsos adó, állami beruházások a „centrális erőtér” tagjainak )
– versenyképessé tett gazdaság (leszorított munkavállalói jogokkal, időtartalmában csökkentett munkanélküli segély és álláskeresési járulék)
– gazdasági függetlenség, azaz IMF-hitel helyett a pénzpiacok magas kamatra adott hitele
– a multik és a bankok megadóztatása, amennyiben nem elegendő hasznot forgatnak vissza a magyar gazdaságba, de jobbára esetlegesen.

Scheiring úr és az LMP általában mind a négyet kifogásolja.

A Scheiring-cikk eredetileg arról szól, hogy a magyar politikában lényegében egyféle gazdasági modell érvényesült eddig. Ennek lényege az, hogy a külföldi tőke beáramlását tartsák a legfontosabbnak, esetleg a hazai vállalkozások kárára. A magyar gazdaságot e terv szerint a beáramló külföldi tőke fogja felemelni. Ez a beáramlás javarészt betanított munkásoknak teremtett eddig munkahelyeket. Ilyen pl. a Tesco, az említett McDonalds. Róna Péter ezt az elgondolást állandóan kritizálja. Az ok az, hogy miközben a kormányok a külföldi tőke bátorításával voltak elfoglalva, a mezőgazdaság elsorvadt, a magyar munkaerő képzetlen maradt. A betelepülő külföldi cégek egy jelentős része pedig bármikor elbocsátható betanított munkásokat alkalmaz. Ilyen volt a Nokia, és ilyenek a fent említett cégek. (Az Audi már nem, hiszen alkalmaz nagy számú képzett és viszonylag jól megfizetett munkaerőt, valamint végzett strukturális beruházásokat nálunk.) A nyugati világ gazdasági problémáinak egyik oka (az offshore adózgatás mellett), hogy a nálunk megvásárolható termékek órási hányadát rosszul fizetett keleti munkások állítják elő, olyanok, akikkel mi nem versenyezhetünk munkavállalói jogaink és magasabb bérünk miatt.

A Róna Péter által felvázolt megoldási kísérlet a magyar gazdaság hozzáadott értékének növelése, azaz egy jól képzett, specializált munkaerő létrehozása, amelynek egy része dolgozhatna helyi, kisebb tőkeerővel bíró, de innovatív vállalkozásoknak is. Ilyen vállalkozásra példa Amerikában az Apple vagy a Facebook. Ha ezt a szintet a magyar innováció nem is érheti el, de a munkavállalók kiszolgáltatottásgát csökkenthetné és a gazdasági növekedést fokozhatná az innovációra épített kapitalizmus. (Schumpeter szerint a kapitalista gazdasági növekedés alapja az innováció.) Ilyen gazdaságpolitika létezik a valóságban, mégpedig Németországban, és bizony sikeres.

Senki, de senki nem remélheti, hogy nem lesz majd Tesco és McDonalds, és nem is hiszem, hogy bárki is ezt akarja. De a minimálbéren foglalkoztatottakra,  és a munkavállalói jogokat gyakran csendesen elnyomó vállalatokra (legyenek azok hazaiak vagy külföldiek) épített gazdaság bizonytalan, mint a kutya vacsorája.

Lendvai úr szerint Scheiring cikke  a globális tőkeáramlás (és a McDonalds) ellen íródott:

„Sajnálatos módon a tőke szabad áramlása az Európai Unió egyik alapelve, s aki ezt tagadja, az de facto helyteleníti tagságunkat az Európai Unióban. Vagyis éppoly Unió-ellenes, akárcsak kormányunk és annak vezetője.”

Én erre nézve se látok semmi bizonyítékot a cikkben. A tőke csak áramolgasson, de ne függjünk tőle jobban, mint amennyire muszáj, és ne offshore szigetekre áramoljon ki. Csak megjegyzem, a jelenlegi kormány alatt is vidáman áramlik az a tőke, például az egykulcsos adóval megspórolt összegek, mert azt nem látjuk, hogy a hazai gazdaságba fektetnék be ezeket tulajdonosaik. A korlátlan kapitalizmus nem alternatívája az államszocialista tervgazdaságnak, csak annyira, amennyire a kék ördög a vörös ördögnek.

(Már a skót közgazdász-filozófus Fergusson és mások is felvetették a 18. században, hogy a polgári társadalmat nem szabad az ökonómia, azaz a szabad piac és az abban magát jól vagy rosszul szituáló individuum egyduralmára építeni, a politikum és kultúra alárendelésével. [2] Az ilyen, egymással csak versengő, de nem kooperáló individuumok játszmájának vége a tömegek gazdasági kiszolgáltatottsága, az ebből következő szociális-kultúrális lecsúszással együtt, és egyes individuumok szinte korlátlan hatalma, ahogy ezt Hegel Jogfilozófiájának egy óriási hatást kiváltott helye is elemezte. [3])

Lendvai Ferenc máshol kifejtett nézeteit helyeselem (pl. hogy lényegében nem zajlik külföldi spekulációs támadás hazánk ellen, és problémáink nem egy fiktív idegen összeesküvésből erednek), de a mostaniak kapcsán úgy érzem, hogy a liberalizmus piacuralmi, valós összefüggéseiből kiragadott individuumot szem előtt tartó nézeteit védik, melegítik fel. Itt az ideje hogy ezt a piaci fundamentalizmust (copyright by Scheiring) kihívjuk, ha erős és igaz, úgyis meg tudja magát védeni. Helyesen állította Schiffer András: „Ha valaki az elmúlt 20 évben ki merészelt lépni a neoliberális közgazdasági klisékből, szembenézett az emberek által megélt mindennapi valósággal, hallgatott az igazságérzetre, avagy igénybe akarta venni a közvetlen demokrácia intézményeit, az rögtön megkapta, hogy populista. Ennek a mentalitásnak az eredménye a Jobbik”

Hogy csak egy példát mondjak erre: a minimálbér mindenféle emelését demagóg ígéretnek, populista intézkedésnek és rendkívül károsnak állítja be a liberális diskurzus. Ehhez képes Pogátsa Zoltán kifejtette már, hogy valójában ez se más, mint idejét múlt liberális klisé. (4)

Lehet, hogy a Ludwig von Mises Intézet think-tankja húzza majd a száját az életszínvonal minden emelési kísérletén, a jövő nélkül tengődő bérből és fizetésből élők tömegei, akik pár petákért túlóráznak, tűrnek hideget-meleg a munkaadójuktól, és általában mélyen a nyugati uniós munkabér alatt keresnek, de a szlovák dolgozónál meg többet adóznak, nagyon is erre kíváncsiak és semmi másra.

A magyar politika határtalan cinizmusa és a szociális érzéketlensége, azoknak az eliteknek az érzéketlensége, amelyek az államszocializmusban ingyen tanultak, és nem ismerték a munkanélküliséget, megérett arra, hogy kitessékeljék az ajtón. (Természetesen ez a megjegyzésem nincs kapcsolatban Lendvai Ferenc cikkével és álláspontjával.)  Orbán Viktor nem ezt teszi, hanem épp a csúcsra járatja ezt a cinizmust, ahogy azt minden valószínűség szerint a Galamus-csoport írói-olvasói is hiszik.

Pusztán azért, mert a liberalizmus közgazdaságtana (amit általában Bauer Tamás és az SZDSZ képviselt) teljes mértékben szembenáll az orbáni fantazmagóriákkal, még nem helyes. Persze jelen pillanatban talán előrelépés lenne, de a strukturális gondokat nem oldaná meg, mint ahogy nem is oldotta meg a rendszerváltás óta eltelt évtizedekben.

Ahogy Scheiring írta:  „Eszerint a jóléti politika nem a piacok ellen, hanem a piacokért folyik. (Kérem, hogy az LMP-t ’antikapitalizmussal’ vádoló hayekiánusok és piaci fundamentalisták olvassák el ezt a mondatot még egyszer! Köszönöm.)”

________________________

(1) Scheiring Gábor cikke a Magyar Narancsban
(2) Laurence Dickey: Hegel: Religion, Economics, and the Politics of Spirit, 186-205 o.
(3) G. W. F. Hegel: A jogfilozófia alapvonalai, 207-226 o., különösen a 185-ös paragrafus.
(4) „Radikális béremelést!”

FORRÁS: Galamus.hu

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük