Orbán a rendszer maga

xviorban

Sokan vannak a mostani demokrata barátaink között, akik azt gondolják, hogy Orbán csupán egy vadhajtása a liberális demokratikus rendszerünknek. Az ő fejükben ami volt 2010 előtt, az az ideális politikai rendszer, amelyet gonosz emberek mindenféle manipulációval szétverték és lenyúltak. Ezzel az állítással az alapvető baj az, hogy a kapitalizmus mellékterméke a szabadversenyes demokrácia, amely minden körülmények között melegágyat jelent kalandorok, diktátorok számára. Miért? A válasz nem túl bonyolult. Egyszerűen azért, mert a pénz mozgat mindent. Ahhoz, hogy gondolataidnak támogatókat találj, pénz kell. Ahhoz, hogy politikai közösségeket építs, pénz kell. Ahhoz, hogy elindulj egy választáson, pénz kell. Ahhoz, hogy reklámozd magad, természetesen temérdek pénz kell.

Ha nincs pénz, nincs politika és kussolhatsz. Ha van pénz, akkor jogosan merül fel a kérdés, hogy honnan is van pénzed? Mert a hivatalos játékszabályok szerint te politikát csak nagyon kevés pénzből csinálhatsz, hivatalosan sok pénzed, ami plakáthoz, szórólaphoz, médiajelenléthez kell nem lehet.

Ebben a rendszerben a belépő a táncparkettre a korrumpálódás valamilyen formája. Támogatókat kell találj, akik feltőkésítik az elképzeléseidet, befuttatnak, aztán amikor elértél valahova, akkor eljönnek és kérnek tőled néhány dolgot, amit persze megteszel, mert egy perc alatt ki tudnak iktatni a közéletből.

Amikor Orbán Viktor 1992 magasságában, akkori népszerűsége csúcsán volt, talán először szembesült ezzel a problémakörrel. Anno az MDF-el való összeborulás tűnt racionálisnak. Sefteltek is a székházakkal rendesen. Az akkori profitból tudták valószínűleg lerakni a „másik Magyarország” alapjait. Az ezerféle vállalkozást, az ehhez szükséges hálózatot, amely aztán már megoldást kínált a felmerülő problémákra. Néhány jogász és pár zsák pénz csodákra képes, láthatjuk a végeredményt. A mögöttünk lévő 10 év egy permanens kampány volt, amelybe egész kommunikációs hadsereget állítottak fel egyetlen cél érdekében. Voltak népszavazások, lettek TV-k és újságok, amelyek aztán kellően megpuhították a közvéleményt 2010-re. Soha nem fogjuk megtudni, hogy miből volt mindez finanszírozva. Papíron biztos minden rendben van, ezért aki nem akar a sitten vagy a föld alatt megrohadni, az jó, ha nem bolygatja ezt a dolgot. Pintérekkel és Simicskákkal csak az kezdjen el kakaskodni, akinek nincs féltenivalója. Olyan kérdést pedig véletlenül se tegyen fel, hogy 2010 előtt miért is az ellenzéki fellegvárak, Hódmezővásárhely, Esztergom, Budapest ötödik kerülete adósodtak el a legjobban.

Egyébként pedig nem a folyamat, hanem a végeredmény a lényeg. Egy közepesen tehetséges figura kellő elszántsággal összeroppantotta a demokratikus rendszert és a maga képére formálta ezt az országot. A kérdés az, hogy milyen legyen az a Magyar Köztársaság, ahol ilyen jellegű akciókra nincs lehetőség vagy legalább nem kivitelezhető ilyen egyszerűen. Mert láthatjuk, hogy Orbán nem a rendszer vadhajtása, hanem a rendszer fejlődésének szükségszerű végeredménye.

Egyértelmű, hogy az új legyen jobb. Az első lépés az, hogy ki kell szorítani a piszkos pénzt a politikából. Már ez szinte reménytelen vállalkozás, de gondoljunk csak bele, hogy pár milliós tőkével – milliárdról már nem is beszélve – egy idegen ország titkosszolgálata, egy aljas maffiahálózat azt csinálhat egy országgal, amit akar, mert nekik van pénzük, hiába van ellenükre akár egy egész ország, pénz nélkül nem tudnak alternatívává szerveződni.

Amikor barátoktól és ismerősöktől azt hallom, hogy ehhez vagy ahhoz az ügyhöz kellene támogatókat keríteni, akkor szükségszerűen merül fel bennem a gondolat, hogy kik lehetnek ezek a támogatók? Miért érheti meg nekik a sima politikai beruházás? Ebben a rendszerben nincs pénz csak úgy, pénz csak kamatra van. Minél sötétebb módon jön, minél sötétebb helyről, annál magasabb profitot remélnek. Kell ez nekünk? Nem. Tiltsuk be az összes politikai reklámot. Senki sem kíváncsi az óriásplakátokra, az unalmas és agyonjátszott tv-reklámokra, a drága és azonnal kidobásra kerülő szórólapokról, vagy az interneten felugráló pup-up ablakokról már nem is beszélve. Aki azt akarja, hogy megválasszák, az jöjjön el hozzám és győzzön meg. Ne a parlamenti padsorokban ásítozzon, hanem legyen közelebb a választóhoz. Talán ez a dolog lényege. Vagy csak naiv vagyok?

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük