Orbán Viktor: Még lehetünk keményebbek

A 2018-as választásra futtatta ki idei tusványosi beszédét Orbán Viktor. A haza felvirágoztatóival szemben a rombolás erői sorakoznak fel, élükön már nem is az ellenzékkel, hanem a Soros-maffiahálózat tagjaival. A miniszterelnök szerint az elkereszténytelenedő Európának nemzetállamokra, történelmi szerződésekre, a menekültek kizsuppolására van szüksége a túlélés érdekében. Biztatásnak szánta, de fenyegetésnek hangzik, amikor azt mondja: nem Európa a jövőnk, hanem az ő politikája Európa jövője.

A minden nyáron esedékes tus­ványosi vízióbeszéd idei kiadására olyan helyzetben került sor, amikor a magyar kormány Soros György elleni hadjárata elérte eddigi tetőpontját, a külföldi pénzeket amúgy átlátható módon felhasználó civil szervezeteket orosz mintára megbélyegzik és a kétharmados plakáttörvényt a kormánypárt alkotmánysértő módon feles jogszabályba csomagolja. Az Orbán-rendszer kijelölte ellenségeit és azokat a támadási pontokat, amelyekre koncentrálni fog a közelgő választási kampányban. A meglepő inkább csak az, hogy a parlamenti választás ennyire fontos még Orbán számára, bár azért azt is elmondta: nem az ellenzéki pártoktól tart. A miniszterelnök önmagának ácsolt erdélyi világnézeti pulpitusát a csúcsüzenetek megerősítésére használta, és arra, hogy politikai gondolkodói arcélét fordítsa a helyszínen érte rajongó, a távolban tőle irtózó közönsége felé.

Ahogy ilyenkor lenni szokott, Orbán Viktor úgy emlékezett: ő mindig ugyanazt mondta. Az 1990-es, első erdélyi szabadegyetemet a „bőrledobó vedléssel” szembeni lázadás aktusaként idézte fel. A fideszesek már akkor sem akartak, úgymond, nyugati bőrt növeszteni, mert „szabadságharcosként” úgy gondolták, nekik is lehet mondanivalójuk a Nyugatnak. Annyi tényleg megáll ebből, hogy Orbán már egy 1994-es portrékötetben (Kéri László kérdezte a Fidesz elnökét) érzékenységet mutatott a Kárpát-medencei magyar kulturális identitás és a kollektív jogok problematikája iránt. Ám a Tusványos történetéről fellelhető források nem a Nyugatnak üzengetés, hanem a magyar–magyar és a román–magyar párbeszéd nemes céljait említik az indulás okaiként. Löffler Anna sokszoros szervező Tusványosról szóló tanulmánya szerint a román nacionalista sajtóban kezdetben „irredenta-soviniszta, a románság Soros-bérenc (!) árulóinak találkozóhelyeként írtak róla” – aminek mindösszesen annyi a jelentősége, hogy jelzi: a hagymázas vádak sajátos körtáncot járnak Közép-Európában.

Orbánnak most viszont már egészen bizonyosan van mondandója a Nyugat számára, olyannyira, hogy beszéde végén azt a konklúziót vonta le: ma már nem Európa a jövőnk, hanem mi vagyunk Európa jövője.

A „mi” alatt Orbán a nemzetállamot, a szerinte erősödő visegrádi együttműködést, valamint saját kormányzati modelljét értette. Hogy ne legyen félreértés, Európa jövőjéhez tartozik a bírói függetlenség elleni lengyelországi támadás is, amellyel kapcsolatban Orbán kinyilvánította támogatását a lengyel kormánynak.

A jelen által igazolt látnok szerepébe helyezkedő Orbán kissé megbillentette a tényeket, hogy egy új trend előfutáraként tűnhessen fel hallgatósága előtt. Arról beszélt például, mennyire erős a visegrádi együttműködés, amiről, mondhatni, megoszlanak a vélemények. Szerinte Közép-Európa vezető szerepét és ezzel természetesen Magyarország jelentőségét bizonyítja, hogy az új amerikai elnök az első jelentős külföldi beszédét Varsóban mondta el. Holott az első nagy külföldi Trump-beszéd egy rijádi konferencián hangzott el, majd az első, amúgy csalódást keltő európai szónoklata a brüsszeli NATO-csúcson. Orbán szerint a varsói Trump-beszéd, amely Istent, a nemzetet és a történelmet említette, két évvel korábban nem hangozhatott volna el nyugati vezető szájából. Pedig aki ilyen mondatokat keres, annak elég lenne mondjuk Obama beszédeihez visszalapozni. Az persze kétségtelen, hogy a negyvennegyedik elnök egészen más irányú történelmi folyamatokat ösztönzött, mint a negyvenötödik.

A saját igényeihez hozzáigazított távoli és közelmúltra támaszkodva Orbán elmondhatta: az előreszaladók csak később kapnak elismerést, ennek a napjai következtek most el. Orbán valóban sokaknál korábban felismerte a menekülthullám politikai jelentőségét meg a belőle kinyerhető politikai haszon mennyiségét, észlelte továbbá a liberális demokrácia válságjelenségeit. Mindennek következtében jócskán vannak csodálói Európa-szerte. Ám azt nem látta előre, hogy az általa hanyatlónak minősített nyugati centrumpolitika képes választ adni a nacionalista-populista kihívásra. Orbán a lázadás évét elintézte annyival, hogy Franciaországban az új elnök átrajzolta a politikai térképet – csak éppen nem úgy, ahogy Orbán várta és remélte.

E zavaró körülmények figyelmen kívül hagyásával állítható elő az az idol, aki az új „nyugati hazafias politika” hírnöke. Orbán saját története szerint ennek volt része korábban az unortodox válságkezelés, a stratégiai cégek nemzeti tulajdonának visszaszerzése – az oligarcháknak, de ezt nem mondta –, a világ magyarságának közösséggé szervezése és most a vizes-világbajnokság. Ugyanis ezekben a napokban bizonyítjuk, hogy a Bécs és Isztambul közötti földrajzi térben egyedül Budapest képes bármilyen világesemény megszervezésére, sajnálatos módon a foci-világbajnokság kivételével (amit amúgy nem is egyetlen város rendez). A NER felvonulási terepeként használt Budapest „többre képes annál, hogy csak a mai magyar államot szolgálja ki”. Véletlen vagy sem, ezt követően Orbán a magyar hadiipar fejlesztésének távlatait kezdte ecsetelni. Elhangzott a „stabil etnikai összetétel” kívánalma is, példaként arra, hogy a hajmeresztő miniszterelnöki szövegek idővel állandó elemmé válnak, belesimulnak egyre terebélyesedő repertoárjába.

A fő feladatok egyike és legfontosabbika, ahol szerinte dimenzióváltásra lesz szükség az erős nemzet építése érdekében, a demográfia ügye, amiben az állam segít, ahol tud. Nem is akárhogy, mert Orbán azt mondta: „a multiktól veszem el a pénzt”, amit családtámogatásra fordít. Részletesen elmondta, mire fordítja az enkezével elvett 500 milliárdot: családi adókedvezményre, otthonteremtésre, gyerekétkeztetésre és -nyaraltatásra. Az egy dolog, hogy a felsorolt konkrét kiadási tételek jóval több mint 500 milliárdot tettek ki, de a kormányfő szót sem ejtett arról, hogy a gyerektámogatások mai szisztémája a viszonylag kedvezőbb helyzetben lévőket segítik, ily módon növelik a gyerekek közötti egyenlőtlenségeket. Orbán inkább arról beszélt, kormánya felmérte, hogy a magyar egy „demográfiai értelemben veszélyeztetett fajta”, de az állam csak segíteni, ösztönözni tud, mert a végén „úgy lesz, ahogy az asszonyok döntenek”.

Európa jövőjének „vezérkérdése”, hogy a kontinens az európaiaké marad-e. Ezen belül értelmezhető az a kérdés, hogy Magyarország a magyaroké marad-e, vagy sem. Orbán egyik mondatában arról beszélt, hogy nincsenek megbízható adatok a demográfiai folyamatokról, a másikban (meg a harmadikban, negyedikben, ötödikben) kész tényként szólt Európa „muszlimizálásáról”, „a terület átadásáról” meg a „kereszténytelenedésről”. A miniszterelnök egy, a magyar kormány által készíttetett európai felmérést idézett arról (ez vélhetően egy korábbi tusványosi eseményen emlegetett Századvég-anyag lehet), hogy az európaiak négyötöde súlyos vagy nagyon súlyos kérdésnek tartja a bevándorlást, a többség aggódik a közbiztonság és a kultúra megváltoztatása miatt. Jó lenne tudni, a nemzeti konzultációk stílusában tették-e fel a kérdéseket. A miniszterelnök szerint mindenesetre „a legkevésbé attól tartanak Európában, hogy a migránsok elveszik a munkahelyüket, valamiféle élettapasztalat fejeződik ki ebben”, tette hozzá Orbán felsőbbrendű lenézéssel, nagyvonalúan túllendülve saját kormányának első menekültellenes akcióján, a Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját! plakátokon. A nők elleni erőszak tilalmáról rendelkező isztambuli egyezmény ratifikálását hátráltató kormány vezetője a migránsok kultúrájával szemben a nők egyenjogúságával volt képes érvelni. Néhány perccel az után, hogy ezt mondta, a kezét hátracsavarva vezették ki a közönség sorai közül az egy szem tiltakozó, közbefütyülő nézőt, történetesen egy nőt. Kósa Lajos néhány órával később provokációnak nevezte a nő magányos sípoló akcióját, és azt mondta, az ő érdekében távolították el a rendezvényről. Ami azt illeti, a nőt a „keresztény derű” politikájának hívei, vagyis Orbán rajongói valóban bántalmazták. Arra a frakcióvezető nem tért ki, miért kellett a védelmező akció során a nő kezét perceken át hátracsavarni.

Miután Orbán levezette, hogy a migránsok Európában sem nem integrálhatók, sem nem „átnevelhetők”, arra jutott, nincs helye a szolidaritásnak: „az európai kultúrának nem célja a szolidaritás, hanem csak eszköze”. Az EU ültő helyében levezetett nagyszabású reformjának kezdő mozzanataként azt jelölte meg, hogy a bevándorlást meg kell állítani, sőt a törvénytelenül – ne is menjünk bele abba, hogy nem mindegy: törvénytelenül vagy dokumentálatlanul – érkezőket vissza kell szállítani „valahova Európa területén kívülre”. Ehhez kapcsolódik Orbán sokat hangoztatott elképzelése a milliós táborokról Líbiában, Törökországban és a görög szigeteken. Líbia esetében katonai akcióval, Törökország irányában „történelmi szerződéssel”, Görögországgal szemben uniós kényszerrel megtámogatva. Ezeket most nem mondta el, de hozzátartoznak a teljes képhez. Egyébként pedig az unió jön nekünk 250 milliárd forinttal, ez a meg nem térített költsége annak, hogy Magyarország megvédte Európát a menekülthullámtól. Erre biztosan nem így emlékeznek a magyar állam által tudatosan el nem látott, majd 2015. szeptember elején Nyugat felé útnak indított menekültek vonulásának szemtanúi.

Egyébként pedig: Soros. Orbán egyik mondatról a másikra siklott át beszéde közepén a sorosozásra. Hiába figyelmeztette önmagát, hogy nem szabad világ-összeesküvésre gyanakodni, fél mondattal később már a „Soros-tervet” ismertette. Pontosabban azt a milliós kötelező betelepítést, amit Soros valójában nem képvisel, de következetesen neki tulajdonít a magyar kormány, hogy aztán megvédhesse tőle nemzetét. Szükség van az ellenségre, amely, úgymond, összefog a markában tartott brüsszeli elittel, és „maffiahálózatként” üzemelteti helyi ügynökségeit, értsd: a civil szervezeteket, máskülönben az orbáni helyzetértékelés és vízió nem nyerhetne igazolást. A cél ugyanis a rendkívüli politikai állapot fenntartása, hogy a kormányfő azt csinálhasson, amit akar, illetve ami a hatalma megtartásához éppen célszerű.

Apróság: miközben Orbán egyik fő vádja Sorosbrüsszel-Brüsszel­soros ellen, hogy a nemzetállamok helyett az unió szintjére emelné a menekültpolitikát, sértve a nemzetállami szuverenitást, addig Orbán Európa-víziójában adócsökkentés és rugalmas munkavállalási szabályok szerepelnek. Csakhogy ezek nemzeti hatáskörbe tartoznak. Amit Orbán követel, az a szuverenitás csökkentése lenne az uniós hatóságok javára.

Egy olyan ország olyan kormánya, amely önképe szerint egyedül őrzi a lángot az elkereszténytelenedő keresztény pártok világában, harcol a baloldal ellen, amely alól „kiment a proletariátus”, ezért összebútorozott a neoliberálisokkal, nyil­­vánvalóan sorsdöntőnek tartja az előtte álló választási küzdelmet. Éppen annyira, mint minden küzdelmet, hiszen a harc a lételeme. Orbán világában, amely ma bizony Magyarország világa, a kormány a kerítés, a nemzet, a szilárd visegrádi együttműködés, az erős anyaország, egyszóval az építés oldalán áll. Az ellenzék, lepődjünk meg, a rombolásén. Nem is annyira az ellenzéki pártok, mert azoknak már beletört a bicskájuk a centrális erőtérbe, hanem, hát, igen, Soros. Kérdezte is a beszédet követően egy lelkes néző, miért nem bánik a kormány keményebben a Soros-birodalommal. Válaszul Orbán azzal kecsegtette: még lehetünk keményebbek. Ebben a felállásban a határon túli magyarok szerepe annyi, hogy regisztráljanak és szavazzanak a Fideszre, mert a kormány ellenfelei „nem a határon túli közösségek barátai”. Ez maradt a magyar–magyar párbeszédből.

A jövő elkezdődött, üzente Magyarországnak a Fidesz 2002-es kam­­pányplakátja – amin amúgy egy spanyol mobilcég katalógusában szereplő kisfiú reklámfotója volt látható. Orbán, ha csak rajta múlna, most már a rajtunk kikísérletezett jelent tenné Európa jövőjévé.

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük