Oroszok nélkül nem megy

Hegyi Gyula

A karácsonyi ünnepek előtt néhány nappal az amerikai törvényhozás megszüntette azt az alig egy éves tilalmat, amelyet az orosz rakétamotorok importjára mondtak ki, az ukrán válságra hivatkozva. Magyarországon is ismert módszerrel élve, egy nagy költségvetési salátatörvény (angolul „omnibus”-nak nevezik) részeként csúsztatták át a Kongresszuson a tilalom feloldását. Bár a rendelkezés mindössze egyetlen apró paragrafus a kétezer oldalas törvénycsomagban, az érintettek természetesen azonnal megértették a jelentőségét. A Lockheed-hez köthető ULA néhány napon belül fel is adta a rendelést Moszkvának az amerikai űrkutatás folytatásához nélkülözhetetlen eszközökre. Amerikai asztronauták már régóta csak orosz segítséggel juthatnak fel az űrbe, a NASA hat újabb „helyet” vásárolt űrhajósainak a Szojuz-programban a 2019-ig terjedő időszakra. (Csak érdekességként: egy ilyen amerikai űrutasért 75 millió dollárt kapnak az oroszok.)

Az amerikai Kongresszus döntésével nagyjából egy időben Putyin és az indiai miniszterelnök átfogó védelmi és energiapolitikai megállapodást írt alá Moszkvában. Oroszország hat nukleáris reaktort épít Indiában, és orosz technika felhasználásával segíti a katonai helikopterek ottani gyártását. A tervek szerint a következő évtizedben megháromszorozzák az orosz-indiai kereskedelmi forgalmat. Ugyancsak ezekben a napokban Oroszország fizikailag is átvette Irán uránkészletének nagy részét, s ezzel döntő részt vállalt a sokáig háborúval fenyegető iráni atomválság békés rendezésében. Sok jel mutatja, hogy az Iszlám Állam elleni harcban is áttörést jelentett az orosz beavatkozás. Amely egyben arra is alkalmas, hogy a külvilág élesben győződhessen meg az orosz haditechnika fejlődéséről. Az amerikai elnökválasztási év nyilván tovább növeli Moszkva külpolitikai játékterét, különösen, hogy az elnökjelöltek homlokegyenest ellenkező módon gondolkodnak Oroszországról. Az eddig erősen oroszellenes republikánusok legesélyesebb jelölt-aspiránsa, Donald Trump egyenesen Putyin tisztelőjének mondja magát.

Nem kell nagy bátorság annak kijelentéséhez, hogy az Oroszország közeli összeomlását jövendölő jóslatok 2016-ban sem fognak beteljesülni. Bár az energiaárak csökkenése komoly érvágást jelent, az orosz gazdaság nem roppan bele a GDP 2 százalékosra becsült csökkenésébe. Az oroszok még emlékeznek a jelcini évtized nyomorára és anarchiájára, amikor az azóta nagyobbrészt Nyugatra távozott oligarchák lényegében a teljes olajbevételt ellopták. Ha a mostani árzuhanást sikerül a gazdaság diverzifikálására, a megújuló energia fejlesztésére és a nukleáris, illetve a fegyverexport növelésére felhasználni, akkor a veszteség nyereségbe fordulhat át. És hát a Föld mélyében levő fosszilis energia szükségszerűen és folyamatosan csökken, miközben a világ népessége, ipari termelése és energiafogyasztása növekszik. Az alapvetően politikai okokból alacsonyan tartott olajár már középtávon sem lesz tartható. Oroszországnak pedig hatalmas olaj és gáztartalékai vannak, amelyek stabil jövőt ígérnek az orosz gazdaságnak.

Tudja ezt Merkel kancellár és a német nagyipar is, amely az Ukrajna körüli politikai propagandaháború közben csendben újabb orosz-német gázvezeték építéséről állapodott meg Moszkvával. A már meglevő vezetékhez hasonlóan ez is nemzetközi vizek alatt, a Balti-tengeren keresztül épülne fel, kikerülve Ukrajnát. Ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt évtizedben hány erőszakos fordulat történt Kijevben, akkor nem csodálkozhatunk azon, ha a németek hosszú távra is szeretnék bebiztosítani a földgázellátásukat. Akármilyen nyugatbarát a jelenlegi kijevi kormány, hosszabb távon nem lehet kizárni, hogy ukrán szélsőségesek az Európába irányuló gázszállítás leállításával zsarolják vagy az EU-t, vagy Oroszországot, vagy saját kormányukat.

Ez a veszély potenciálisan hazánkat is fenyegeti. Ennek ellenére Orbán Viktor sajátos és számomra érthetetlen módon az orosz-német gázvezetéket megtorpedózni kívánó szlovák-lengyel kezdeményezés mellé állt. Robert Ficóval együtt az Európai Bizottságnál szeretné elérni, hogy az tiltsa meg Németországnak a vezeték megépítését. Nem tudom, mekkora realitása van ennek a kezdeményezésnek, az is lehet, hogy csak valamiféle kompenzáció kialkudása a célja. Annyi bizonyos, hogy Magyarország elemi politikai, gazdasági és stratégiai érdeke az, hogy Németország és Oroszország (és persze az EU és Oroszország) között jó, konstruktív partnerség alakuljon ki. Az Oroszország-ellenes szankciók meghosszabbítása – amelyet Orbán Viktor is megszavazott – nem ebbe az irányba mutat.

A szankciók erkölcsi helyessége mellett lehet érveket felhozni. De azt is látni kell, hogy a világ vezető országai – India, Kína, s mint látjuk, az Egyesült Államok is – saját érdekeiket követve könnyen túllépnek az ilyen aggályokon. Pedig Oroszország mégiscsak Európa része (Charles de Gaulle még tudta ezt), s az Oroszországgal való együttműködés hiánya egész Európát gyengébbé teszi. Csak remélni lehet, hogy 2016-ban az unió vezetői és véleményformálói is elismerik a realitásokat, és visszatérnek az Oroszországgal való – időnként természetesen kritikus – partnerség politikájához.

Forrás: Népszava

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük