Ötven Fideszes Kínában

flags

Wen Jiabao kínai miniszterelnök meghívására Csizmadia Norbert, a magyar Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára és az általa vezetett ötven tagból álló magyar delegáció július 12-én reggel érkezett Pekingbe. A delegáció tagjai a minisztérium tisztviselői, magyar közgazdászok, tudósok és újságírók. Az érkezés napján délután a magyar delegáció a CRCC kínai vasútépítési vállalatnál tett látogatást, ahol a Meng Fengchao, a CRCC vezérigazgatója által vezetett találkozón vett részt a Dong Xia kínai ifjúsági szövetség főtitkárhelyettesével.

kinaifideszA találkozón a felek egyöntetűen reményüket fejezték ki a CRCC és a MÁV közös, a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret és a belvárost összekötő gyorsvasút projekt kivitelezésének minél hamarabbi megkezdését illetően. Ennek elősegítése érdekében a két fél szakértői munkacsoportot fog felállítani.

Meng Fengchao vezérigazgató a találkozón kijelentette, abban bízik, hogy a magyar ifjúsági delegáció mostani kínai látogatása mindenképpen pozitív hatással lesz a gazdasági és kereskedelmi együttműködésekre, és el fogja mélyíteni a két ország fiataljai közötti barátságot.

FORRÁS: CRI

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük