Forrás: NET

Meddig dől az arab dominó?

Hallott már Mohammed Bouaziziről? Nem szégyen, ha nem, hiszen ő csupán egy volt a sokmillió közül, akit az arab világ legsúlyosabb problémái közvetlenül sújtottak. Mégsem árt nevét megjegyezni, hiszen ő volt az a tunéziai fiatalember, aki tavaly december 17-én végső …

Teljes cikk
Előretört a baloldal Franciaországban - forrás:NET

Százezrek az utcán Londonban is

Az európai munkavállalók nemet mondanak a megszorításokra A jól bevált nemzetközi receptet alkalmazza a májusban megválasztott brit kormány. A David Cameron vezette konzervatív-liberális koalíció szerint nincs más megoldás, a munkavállalók és az őket tömörítő szakszervezetek viszont egészen mást mondanak. Szerintük …

Teljes cikk

Plázaépítési moratóriumot akar az LMP

Az LMP egy most benyújtott törvényjavaslatában azt szeretné elérni, hogy szeptember 30-áig rendeljenek el pláza- és hipermarket építési moratóriumot – mondta sajtótájékoztatóján Scheiring Gábor. A képviselő közölte, hogy a moratórium százezer lakos feletti településeken a 800, míg az ennél kisebb …

Teljes cikk

Szili út? Szanyi út?

Merre tartanak az MSZP kiútkeresői Pár hónapja még sokan az MSZP szétesését, ideológiai alapú szétaprózódását vizionáltak, azonban ennek szinte nyoma sincs egy évvel a hatalmas választási vereség után. A szocialisták gyengülése megállt, valahol tíz és húsz százalék között stabilizálták magukat.

Teljes cikk

Orbán katonái: Lázár

Az elmúlt két évtizedben Orbán Viktor környezetében jöttek-mentek a bizalmi emberek. Néhány ősrégi baráton kívül mindenki kikopott és helyüket korlátoltnak tűnő, de végtelenül lojális pártkatonák vették át. Kövér és Simicska a két állócsillag, az igazán nagy vesztesek pedig Deutsch és …

Teljes cikk

MUNKÁSPORTRÉ

Ezt a fejet nem formálta saját képére az Isten ezt a fejet a tegnap emléke és a ma kétségei gyötrik ebben a fejben forradalmak magvai csíráznak erre a fejre régóta lesben áll a hóhér ezeket a kezeket a teremtés eszméje …

Teljes cikk
Robotok - Forrás: Google

Merre tart a munka a XXI. Században?

Kiknek írjuk a Munkások Újságát Amikor elhatároztuk, hogy felelevenítve egy régi, szép, baloldali tradíciót, ismét megjelentetjük a Munkások Újságát, akkor az egyik első gondolatom volt, hogy ez esetben nem árt majd meghatároznunk, hogy számunkra mit jelent a munka, kit tekintünk …

Teljes cikk
Demján Sándor - forrás: Gránitbank.hu

A Népszava végveszélyben

Elnyomóink kezébe kerülhet a lap Évek óta tudjuk, hogy nincsen baloldali napilap, de még szocdemnek nevezhető sem igazán. Többször volt kísérlet az MSZP részéről arra, hogy a nagy múltú és világháború előtt még vörös és olvasható Népszavát azzá tegyék. Előfizetésre …

Teljes cikk

A mi Apostolunk I.

Táncsics Mihály viszontagságos élete A forradalom bukása előtt közvetlenül, 1849-ben egy újságcikkben ez olvasható: „Táncsicsot a nép úgy szereti, hogy Kossuthunk után nálánál nincs kedvesebb embere. Tudom, lesznek kik azt mondják, hogy Isten bocsáss, hiszen Táncsics kommunista. Én pedig azt …

Teljes cikk

Vive la Commune!

1871-ben két hónapig a munkásosztály tartott kezében egy várost Kamarádok, a napokban éppen 140 éve, hogy a párizsi kerületek megtagadták, hogy átadják a Nemzetőrség ágyúit a hadseregnek, azaz kitört a felkelés, rá pár napra pedig létrejött a végre megtalált politikai …

Teljes cikk

Évfordulók április:

1848. április 2-án Táncsics Mihály szerkesztésében megjelent az első magyar politikai néplap, a Munkások Újsága. 1927. április 2-án megszületett Puskás Ferenc, futballista 1928-án április 2-án született Tánczos Gábor, az 1956-os forradalom előkészítésében kulcsszerepet játszó, baloldali, antisztálinista értelmiségieket tömörítő Petőfi Kör …

Teljes cikk

SOS Vörösiszap

Sokan akarnak elköltözni az elöntött településekről A vörösiszap a mai napig a devecseri, kolontári, somlóvásárhelyi lakosok mindennapjaihoz tartozik. A vörösiszap nem múlt el, nem tűnt el, nem takarították el, az emlékekből pedig soha nem is fog eltűnni, de hatásai lehet, …

Teljes cikk

Nehéz idők jönnek

Megszorítások, kilakoltatások, elszegényedés Túl könnyű lenne kijelenteni, hogy a kormány megbukott. Miként gyalázkodó sorokat is könnyű lenne papírra vetni. A mi feladatunk azonban több ennél. Részletes számadást kell csinálni, tényeket egymás mögé rakva kell megmutatnunk, hogy Magyarországnak rossz, alkalmatlan országvezetése …

Teljes cikk

Egy perc néma csend: a francia szélsőjobbról

„Adózzunk egy perces néma csenddel jobboldali és baloldali politikai elitünknek és pártjainak” – javasolta egy ízben a francia baloldal egyik fenegyereke és aligha tévedett. Vagy ahogy másképpen a politológusok fogalmaznak: „a társadalmak elfáradtak”. Hát igen. És még csak most jön …

Teljes cikk

Három zenekar

Kulturális rovatunkban három zenekart, illetve nagylemezt szeretnék olvasóink figyelmébe ajánlani. Mindhárom formáció kötődik Magyarországhoz, alább kiderül, milyen szálak fűzik a Gogol Bordello-t, a Che Sudaka-t és a Rotfront-ot országunkhoz.

Teljes cikk