Pöcsölünk

konokpéter003

A kerületi KLIK-tanfelügyelő akkurátusan elrendezte maga előtt a papírjait, hümmögve még egyszer végigpörgette az összes aktát, majd lassan végignézett a pannonpusztai általános iskola tanárijában összegyűlt pedagógusokon. Hétfő volt, eső és tanítási szünet: ülésezett a Pedagógusok Önértékelő Csoportja.

– Kedves kollégák – kezdte a tanfelügyelő –, kérem, legyenek teljesen nyugodtak és őszinték. Már lefőtt a kávé. Nem szeretnénk, ha úgy érzenék, ez valamiféle vizsgálat. Párbeszéd és önismeret, ezek a jelszavaink. Párbeszéd és önismeret! Sajnálattal kell elmondanom, hogy munkatársukat, Ká József tanár urat reggel letartóztatták. Még nem tudjuk, mi a vád ellene, de bízzunk benne, hogy csak valami félreértésről van szó, amire hamarosan fény derül. Rajta kívül mindenki jelen van?

– Godot tanár úr nem tudott eljönni. Azt mondta, neki csak a holnapi nap felel meg – mondta feszengve az igazgató.

– Godot úr… á, a Godóváry helyettes államtitkár úr unokaöccse? Igazolt hiányzás. Ismerem a családot: amit ígérnek, betartják. Nos, kollégák, akkor ki kezdi? Kinek vannak apró titkai? Kis botlások?

– Hát… én néha úgy érzem, többre vagyok hivatott… Hogy egész népemet kellene, és nem középiskolás fokon…

– Ez nagyon szép, nézzük csak… ööö… igen, József tanár úr, de jobban örülnénk, ha tartaná magát a tantervhez. Úgy hallottam, hogy magyarórán a „Tormay Cécile humanizmusa” téma helyett arról hadovált, hogy az ön szíve valami ágon ücsörög…

– A semmi ágán…

– Még rosszabb. Meg hogy „a mult meghasadt”… nézze, ön magyartanár, nem államfő! Múlt, az hosszú ú, erről szabály van, nem kellenek az efféle egyénieskedések. Ez, itt, József kolléga, egy magyar általános iskola, nem valamiféle középfok. És mi az, hogy meghasadt? Egy múltunk van, kerek, egész, kimunkáltuk! Azon kívül az áll itt a dossziéjában… azt írja a Horger főtanfelügyelő úr, hogy önnek problémás a végzettsége. Jó lenne, ha inkább meghúzná magát, nehogy felfigyeljünk önre, kolléga úr! Ön nekünk, tudja, olyan, mint akármely mosópor: ha nem fehéríti ki gyermekeink lelkét, hát van más, hasonló termék jócskán, aki megtegye. Nem kötelező itt dolgozni! Tessék, ki akar még önértékelni? Hamlet tanár úr ott kissé idegesnek látszik…

– Én, kérem, néha nem tudok dönteni. Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri balsorsa minden nyűgét s nyilait; vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen, s fegyvert ragadva véget vet neki?

– Nézze! Félre legott szófia beszéd, a balsorsnak fülkeforradalmaink véget vetettek immár. Fegyvert lábhoz, tanár úr, most a békés léleképítés ideje jő. Hallga! Hogy rivalg a nyüzsgő gyereksereg, hogy ön a szellem eledelét nékik sürögve kiossza? …Nahát, én is tudok ilyen hülyén beszélni, látja? A sok hezitálás helyett szilárd, elvhű bizalom. Jól látom itt a dossziéban, hogy ön erkölcstant is oktat?

– Igen… sok tépelődés után elvállaltam…

– Derék. Az pedig roppant egyszerű. Jó és rossz, fekete és fehér. Tudja, a kétszerkettő józansága, ahogy Radnóti tanár úr olyan szépen megfogalmazta. Hogy kétszerkettő, az öt! Semmi értelmiségi, pápaszemes vekengés! Igen? Ön ott… a hátában az almákkal, aki úgy nyújtogatja a csáprágóját…

– Samsa Gregor, biológiatanár. Én, kérem szépen, úgy érzem, féreggé változtam…

– Nagyszerű, kedves kolléga úr, pompás! Pontosan ez az, amit elvárunk önöktől! Kérem, álljon fel, hogy a kollégák és kolleginák is jobban láthassák! És most kérek egy tapsot Samsa tanár úrnak! Remélem, a következő önértékelő csoportülésünkre minél többen követni fogják a példáját!

Forrás: Facebook

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük