POINT OF NO RETURN

No Return

… az a pont, ahonnan már nincs visszatérés. Gyakori ez a fogalom az életünkben, szinte minden percünkben adódik ilyesmi. Csip-csup ügyektől kezdve a nagy dolgokig. Amikor becsukódik az ajtó, s a metró elindul. Amikor kimondjuk az igent, amikor aláírunk, amikor elválunk. Amikor felszáll egy repülőgép, s alatta elfogy a kifutópálya, vagy amikor ejtőernyővel kiugrunk. Tulajdonképpen minden döntésünk pillanata egy-egy point of no return.

Aztán mégis. Számtalan dolog van, amit többé-kevésbé vissza lehet csinálni. Kevés kivétel van. Ilyen például a halál, vagy a történelem. És ilyen a bűn is.

Orbánék túl vannak a nehezén. Bármennyire is hergelték magukat a „magasztba”, a kevés józan eszükkel tudták, tudják, hogy bűnök sorozatát követték, követik el a magyar nemzettel szemben. Talán az első lépés lehetett kemény, amikor a mameluk többség megnyomta a gombot a velejéig rothadt szellemiségű alaptörvényükre. Mutatja ezt az, hogy alkotmánynak nem merték nevezni, ami volt, azt inkább eltörölték.

A betörő, a gyilkos egyaránt megadja önmagának azt a magyarázatot, amelynek lendületével rabol, vagy kést döf. Mélyen hiszi, hogy igaza van, jóllehet azt is világosan tudja, hogy ebben az igazában a környezet, a társadalom nem fog osztozni. Ezért aztán leplez, magyaráz, pótcselekszik, bujkál, s keresi a fogódzkodókat, hátha …

A diktátorok is mélyen hiszik, hogy valami hasznosat cselekszenek, valamiért, valakiért. Ám azt is tudják, hogy a hatalmuk addig tart, amíg mennek előre, amíg a nép, vagy a külvilág vissza nem vág. Mint a cápa, amely csak addig jut oxigénhez, amíg hajtja magát a vízben. Ha valamely erő megállítja, akkor elpusztul. Agyon se kell verni, önnön tulajdonságai okozzák a végét.

Mindazok, akik jogosulatlanul állami földet osztanak, vagy kapnak, akik érdemtelenül felmarkolják az ilyen-olyan állami támogatásokat, akik beülnek a semmilyen értelmű, de jól fizető székekbe, akik tönkretesznek másokat, hogy a javaikhoz kótyavetyében hozzáférjenek, lett légyen az lakás, ház, vagy vállalkozás, nos, mindezek az alakok tudják, hogy bűnt követnek el. Takaró, lepel számukra az, hogy az övéik hoztak ilyen „törvényeket”, s ha a törvény, a jog lehetővé teszi a lopást, akkor – hiszik – ők fel vannak mentve.

Tévedés! Kapitális tévedés! A Föld összes diktátora a saját maga által hozott törvények alapján járt el. Elvileg az összes államhatalmi fosztogatás, gyilkosság mind törvényes. Nálunk például abban a hatalmas, Kossuth téri épületben fogadták el a zsidótörvényeket (igen!, törvényeket!), a kommunista jogszabályokat, meg sok mindent, s ugyanez a ház ad otthont a mai disznóságoknak is. Koronával, őrséggel, puccparádéval. Igen, ott, amelynek tekintélyére annyira kényes a mindenkori hatalom. De ne essék tévedés, lesz bűnhődés is!

Az emberiség történelme ma ott tart, hogy a világ népei többnyire véget vetettek a rémuralmaknak, noha puhább formákban azért van, sőt itt-ott születik autokrácia, rendesen. Újabban Magyarországon.

Az emberek mindenütt érzik, hogy meddig ér a takaró. Afrika-alsón se arról álmodoznak, hogy amerikai hyper-klinikákon jussanak gyógyuláshoz a betegek, megelégednének egyszerűbb terápiákkal, gyógyszerekkel. Nálunk is megértés fogadja, hogy az orvosi ellátás az adott szinten van, noha nyilván lehetne valamivel jobb. Ám amikor egy adott szintről visszalépés mutatkozik, amikor elvonják az addig életfenntartó eszközöket, medicinákat, akkor már inkább ötlik sokaknak az eszébe a gyilkosság gyanúja. Igen, az a rendszer, amelyik módszeresen húzza ki a talajt a nyomorultak alól, az gyilkos rezsim. Hát ki ne tudná, hogy az elmaradó gyógyszerek, a romló, sőt éhezésbe torkolló szegénység, a fűtés nélkül maradó házak, a kezeletlen testi-lelki bajok eleinte tucatjával, százával, majd ezrével teszik el idő előtt láb alól az öregeket, a magukra hagyottakat, a szerencsétleneket. Ha van etnikai tisztogatás a Földön, akkor ma Magyarországon szegénységi, betegségi tisztogatás van! Csak a tehetősek, az egészségesek maradhatnak életben. Az orbáni törvények töltik be a magyar Tajgetosz szerepét.

A bűnök sora hosszú. Orbánék bűneinek lényege, hogy pusztítják a nemzetet, a nemzetgazdaságot, a társadalmi szolidaritást. Egy idő után azonban elfogy a szufla. Sok balga vállalkozó eleinte boldog volt, hogy neki kevesebb adót kell fizetnie, majd nézett nagyokat, amikor egyre többet kellett adnia az embereinek, mert azoknál viszont megszűnt az adójóváírás. Aztán menedékként egymás után rugdalta ki a dolgozóit, majd lefulladt a cége. Most aztán nincs is jövedelme, nem hogy adót fizetne. Megérkezett a semmibe. Olyan ez, mint annak a falusi hülyének az esete, aki kilopta a munkásjárat buszából a gázolajat, aztán csodálkozott, hogy a melósai nem értek oda a munkahelyükre. A hasonlat nem is túl sánta. Vidéken rengetegen azért hagytak fel a munkával, mert a munkába járás kedvezményeinek elmaradása értelmetlenné tett mindent.

Orbánék pazar lakomát rendeztek az aranytojást tojó tyúkból. Annyi. A nép, főleg annak a java meg eloldalgott, hiszen megtehette. Orbánék országlása hovatovább akkora veszteséget okoz a hazának, mint az 56 utáni kivándorlási hullám. 2012-ben a friss diplomások fele elment. Megannyi point of no return.

Az Európai Unión belül nyílt diktatúrát bevezetni nem lehet. Orbánék számára tehát két út van. Az egyik a kilépés. A másik pedig a lopakodó bűnözés. Orbán az EU besurranó tolvaja. A bezsebelhető pénz kell neki, de megdolgozni nem akar érte. Elveszi hát. Amíg van. Utána kilép. Ez a forgatókönyv.

Orbánnak hatalmon kell maradnia. Bármi áron. Jól tudja, mert tudhatja, hogy amint elszáll a hatalma, neki vége. Ő és társai minden normális európai jogrend szerint börtönben kell végezzék. Orbán ma a mindent, vagy semmit szintjére tornázta magát. Vagy a kormányfői (államfői) szék, vagy a börtönpriccs. Neki ilyen egyszerű alternatívái vannak. Nem úgy az országnak!

A hatalmon maradás diktatórikus útja egyelőre túl rögös, ezért hát a választási rendszer buherálásába kezdtek. A cél, hogy a szavazatok többsége meglegyen, azaz maximalizálni a támogatókat, és minél inkább kiszűrni mindenki mást. Most szólok, nem fog menni. Nem fog menni, mert akármilyen akadályokat támasztanak, mi szocialisták meg fogjuk teremteni annak lehetőségét, hogy mindenki szavazhasson. Ha regisztráció, akkor az egész népet fogjuk ebben segíteni. Ha más adminisztratív korlát, akkor is az egész népet fogjuk ezeken átsegíteni. Következő fideszes stáció a csalás, aminek lényege, hogy a leadott szavazatokhoz csak a bennfentesek férhessenek hozzá. Ez sem fog menni. Ha kell, kiterítjük a szavazást, s akár egyenkénti jognyilatkozatokkal fogjuk igazolni a nép akaratát. Sakkban vagy Viktor! Ha viszont rendkívüli állapottal a nyílt diktatúra útjára lépsz, az meg matt.

Köztes megoldás az ellenzék szétdarabolása. Ez sem fog menni. Lehet ugyan megzsarolt drogosokkal, dezertőrökkel álságos ellenzéki csoportosulásokat tető alá hozni, ebbe a csapdába néhány jó szándékú ikon belecsalható, sőt, pár idióta is nyilván adódik, de ez kevés lesz. Mi, baloldaliak, egyre többen vagyunk, a kormány katonái pedig egyre fogynak. Ebben a küzdelemben, akit betolnak, vagy aki beáll középre, az akaratlanul is élőpajzs.

Orbánék 2010-ben úgy gondolták, hogy létrehoznak egy centrális erőteret, amit a látszat kedvéért bekereteznek egy jobboldali és egy baloldali mű-ellenzékkel. Ezt a szerepet kapta a Jobbik, illetve az LMP. Az ő dolguk az, hogy téthelyzetekben mindig a centrum érdekeit szolgálják, azaz a szocialisták kiszorítása volt a közös cél. Ezt bizonyítja az összes fontosabb parlamenti manőver, az összes időközi választás. Minthogy ez a megsemmisítősdi, kiszorítósdi nem sikerült, így már nincs is szükség a segédcsapatokra, ezért hát el is eresztették ezeket, s a Jobbik, illetve az LMP immár kéz-a-kézben elindultak a süllyesztőbe, az ő ballagásukat látjuk mostanság.

Napnál világosabb, hogy két csapat áll egymással szemben. A megfogyatkozott Fidesz és a szocialisták. A csodafegyver tehát az, hogy Orbánék a vereség elkerülése végett egy ütközőzónát hoznak létre. Ebbe az élőpajzsba tömörítik a róluk levált, de át nem állt szavazókat, valamint mindazokat, akikről feltételezhető, hogy nem szocialisták. A birtokon belüli Fidesz ezeket is lőheti, hiszen az ő szemében nem kár értük, viszont ez a közép-massza jól felfogja a szocialisták rohamait, akik meg szentségelhetnek, hogy a kvázi szövetségeseik semlegesítik a csapásaik erejét. Ki van ez találva, de ez sem fog menni!

Nem fog menni, mert nem bonyolódunk ilyen ostoba csatába. Ki fogjuk éheztetni a várába szorult Fideszt. Ők már nem férnek hozzá az emberekhez, csak az éj leple alatt szórt röplapokkal, a teljesen hiteltelen közmédiával tudják az üzeneteiket továbbítani. Időnként még egy-egy várkapu előtti parádéra is futja, de hamarosan ennek is vége. Mi viszont ott vagyunk az utcákban, a tereken, az ajtókban, a lépcsőházakban, mindenütt, ahol a nép él. Lesznek veszteségeink. A várból kirohamozó fegyveresek (értsd: hatóságok), a lőrésekből leadott célzott ágyúzás tud károkat okozni, ezt nem tagadjuk. De ki fogjuk bírni, mert sokan és egyre többen vagyunk.

Point of no return. A Fidesz itt maradhatott volna, sőt, a hatalmával egy virágzó Magyarországot hozhatott volna létre. Ha jól csinálta volna, azzal akár ki is csinálhatott volna minket, szocialistákat. Ám nem. Önző volt, csaló volt, tolvaj lett. Egyetlen point of no return maradt számára. Egy befogadó képes, másik diktatúra országa felé felszálló repülőgép.

 

Szanyi Tibor


megjelent a Munkások Újsága 16-17. lapszámában

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük