Politikai választásról

choice

Elérkeztünk a liberális szabadság és esélyegyenlőség elvének és gyakorlatának, az egyén legmegtévesztőbb eleméhez. Az általános választó jog, alap jog, az egyénhez fűződő alapvető jog. De a választás lehetősége valóban megvan a versenytársadalmat uraló speciális érdekcsoportok ádáz versenyének hátterében? Abban a politikai valóságban, amelyben a kormányzati rendszerben érdekelt pártok a hatalmat minden eszközzel védik? Erre próbálom keresni a választ.

Társadalmi szempontból a speciális érdekcsoportok között a legjelentősebbek a pártok. A mai választási rendszer, – amelyben a pártok megválasztott képviselőjelöltjei parlamenti képviselőkké válnak-, 23 év elteltével is idegen, új keletű és megtévesztő a társadalmi többség számára. A megválasztott parlamenti képviselők elméletileg a választók, azaz a nép érdekeit képviselik, a népet szolgálják. Ez a társadalomtudósok szerint a nép és az uralkodók közötti létrejövő, gyakorlati ellentmondásokkal teli egyoldalú, hatalmi szerződés. Olyan egyoldalú szerződés, amelynek alapján a nép által átruházott hatalommal a választott képviselők, a kormányzati rendszer minduntalan visszaél. Ez akkor is így van, ha a hatalom nem az abszolutizmus alapján egy uralkodó, hanem a politikai elit, a speciális érdekcsoportok hatalmi megjelenítőinek, nép érdekeivel szembeni, érvényesítőknek csoportjai kezében van. Ez a „szerződés” voltaképpen olyan hatalmi, társadalmi szociális szerződés, amelyben csak maga a társadalom erői válnak megosztottá. A regnáló hatalmat már az sem gyengíti, és főleg nem foglalkozik vele, hogy ha nem szolgálja a nép érdekeit, akkor tulajdonképpen ezzel megfosztja önmagét a nép által a választásokkor kölcsönzött bizalomtól, és ha szükséges, a nép bizalmatlanságából eredő konfliktusokat a társadalom megosztásával, vagy akár erőszakkal kezeli. A mai Magyar polgári demokráciában megválasztott képviselőknek a nép érdekeit kell szolgálni a valóságban, azonban erre semmi sem kényszeríti őket. A gyakorlat 23 éve azt igazolja, hogy a képviselők elsősorban a saját pozícióharcukat megvívva, a saját érdekeiket képviselik, hiszen ők végül is dilettánsok, megélhetési politikusok. Önjelöltek, individuális figurák, értelmiségiek, akiknek csak kivételes alkalommal fűződik érdekük, egy – egy népi tiltakozás, elégedetlenség, vagy „lázadás” esetén a választóik körében megjelenni. A gyakorlat azt is mutatja, hogy a megválasztott képviselők elsősorban a saját érdekeiket képviselik, de elsősorban mindazoknak vannak elkötelezve, akik elősegítették a vezető pozícióba való jutásukat. Ebben az esetben a nép érdekei másodlagosak, vagylagosak. A törvények megalkotásánál a legerősebb speciális érdekcsoportoknak van domináns szerepük, amerikai, EU-s és nagyhatalmi kontrollal. Ugyan ez az érdekcsoport és nagyhatalmi kontrol politikai hatalmi rendszer határozza meg a parlament napirendjét, a döntésekre váró kérdések fontossági sorrendjét. Már a választások törvényi előkészítése során is a politikai szabadságjogok és a politikai egyenlőség megszegésének gyakorlatával találkozunk 23 éve. Hiszen a választásban résztvevő politikai és speciális érdekcsoportok óriási összegeket áldoznak azért, hogy a választások kimenetele a számukra legyen kedvező. Ezt, a liberális versenyelvű demokráciában rejlő népellenes demokráciát, választási demokráciát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy pénz nélkül senkiből nem lehet képviselő, vagy a népi mozgalmakat a hatalom egyik ága a média szinte megsemmisíti. Az idegen érdekek, a nagyhatalmak ügynökhálózatának társadalmat bontó tevékenységéről, vagy a pártok által igen nagy pénzen „importált” tanácsadókról, és a hatalom által beintegrált közvélemény kutatók manipulációiról még nem is beszélve.

Az mindig a valósághoz tartozik, hogy a választások minden költségét, a kizsákmányoltak nagy közössége fizeti meg! Ebben pedig a népnek nincs választása! Csak fizeti az igen drága hókuszt-pókuszt, a cirkuszt, amihez már nincs kenyér.

A választási rendszerünkben, amely 23 éve nem demokratikus a képviselők valóban a nép széles rétekeiből választódnak, de nem a nép, jelöli őket, hanem az önjelöltség alapján a pártok „szűrik” ki közülük a nekik legmegfelelőbbet. Óriási pénzbeli támogatásban részesülnek a jelöltek és a társadalmat megtévesztő liberális elvű, az egyénben hamis illúziót keltő propagandával támogatják a pártok, és a speciális érdekcsoportok.

Vizsgáljuk meg alaposan azokat a személyeket, akik a képviselői pozícióra pályáznak. Az tény, hogy általában lehetetlen a teljes ismeretlenségből a nép képviselőjévé válni. A már 23 éve megismert gyakorlat szerint a politikai pártok elsősorban a saját soraikból választják ki a jelöltjeiket, – már eleve nem a nép jelöltjeiről van szó-, és minden támogatást megadnak ahhoz, hogy a jelölt pártkatona bekerüljön a törvényhozásba. Az új-régi tőkések, bankok, a milliárdosok, együtt a speciális érdekcsoportok hatalmas összegeket bocsátanak a pártpropagandáik rendelkezésére. Az átlag választópolgárnak, vagy a társadalmi mozgalmak, éppenséggel a munkásságot képviselő, de a liberális versenytársadalomban, az áldemokráciában elnyomott pártoknak pénz hiányában nincs esélye, lehetősége a képviselő jelöltségre, parlamenti képviseletre. No, ez a liberális elvű esélyegyenlőség, ahol az esélyek koránt sem egyenlők! A már megismert liberális-demokratikus választási „módszerek” kivétel nélkül olyan politikai rendszerhez vezetnek magyarországi viszonylatban is, amelyek lehetetlenné teszik a társadalmi többség elsődleges szükségleteinek és érdekeinek képviseletét.

A magyarországi politikai folyamatok olyan képviseletet, képviselőket produkál, amely, és akik elsősorban egyéni érdekek érvényesülésén alapulnak. Ez alól még azok sem kivételek, akik a szocialista rendszert követő gengszterváltás hősei, illetve a szocialista rendszer haszonélvezői, vagy ellenállói voltak és ekként kerültek a választások „rivaldafényébe”, lettek képviselők. A 23 éve, a vezetésért küzdő baloldali opportunisták, minduntalan belekapaszkodnak a pozícióikba és az azokból származó előnyökbe. Ilyen előnyök egyike a hamis társadalmi értékkövetés, annak tudata, hogy a szocialista múlt örököse az MSZP. Holott tudjuk, hogy a gengszterváltás fő szervezője, a liberalizmus elvtelen képviselője, és a kapitalizmus haszonélvezője . A magyar politikának van egy sajátos vonzereje, amely magával ragadja a gátlástalan, ambiciózus, karrierista önjelölt személyeket, akik a nép hátán, a szociális helyzeteken tákolt erkölcsi és politikai tőkével másznak fel éppen a liberális – demokratikus választások természete alapján, és jutnak igen jövedelmező pozíciókba.

Ez mind a liberális szabadság és verseny el alapján a magyar választók millióinak megtévesztésével, félrevezetésével történik. Ehhez asszisztál tulajdonképpen a gondolkodás szabadságának csapdájában leledző értelmiség. Az,az értelmiség, amely magáról még mindig nem hiszi, de ugyan olyan kizsákmányolt, mint a fizikai munkás, csak, mint értelmiséginek, megadatik, hogy az erején felül a tudását árulja a kapitalizmus, „utcasarkán”. Más esetben éppen a tudásával manipuláljon, vegyen részt a roma, a szegénységi, vagy éppenséggel karitatív bizniszekben. Borzalmasan mély és állatias emberi jellem van úrrá!

A félrevezetés technikája ott kezdődik ahol a disagne kapitalizmus, és ott végződik ahol a zavarodottságában a kizsákmányoltak képtelenek saját alapvető érdekeikért összefogni. A hatalom, a kormányzati és politikai rendszer félrevezetése igen kifinomult, többnyire a technikáját az USA –ól importálják, onnan ahol az emberi közösséget kutatják, és az uralkodás 21. századi módszerét jól megtervezik. A kivitelezéshez csak kókler, aljas, gátlástalan, ambiciózus, karrierista önjelölt személyek és a törvényi háttér szükséges. A társadalmi többség félrevezetésének mindennapi formája az állandó propaganda, a lumpenkultúra, reklámpolitika, a téveszmék embertömegekbe való belenevelése. A magyar politikai pártok valóságos céljainak álcázása, már- már művészi szinteket ér el. Az eredeti, speciális érdekeket hamis politikai célok hangoztatásával, megjátszott politikai ellentétekkel, – baloldali és jobboldali látszatellentétekről, csatározásokról van szó, amely mindig négyévente kb. egy évvel a választások előtt kezdődik el, és a társadalom problémáinak szajkózásával teljesedik ki-, álcázzák. Előkerül a bal és jobboldali politikai civakodás kártya, amelyet a politikai pártok íratlan szabállyal „kezelnek”. Továbbá ennek alapján kerülnek elő a megtévesztés retorikájaként a szabadság, az egyenlőség, a jogok védelme, a cigányság sorsa iránti aggodalom, a roma-biznisz, az egészségvédelem, a szociális gondoskodás és még sorolhatnánk. A politikai pártok választások után üressé, közhelyekké váló szólamai a politikai választások elengedhetetlen kellékei, ami párosul az emberi hiszékenységgel, butasággal, gőggel, álbüszkeséggel és a hamis illúziókeltéssel szellemileg zavarodott tömegek befogadásával. A szólamok valójában nemes eszmék, törekvések, de az erre építő választási ígéretek 23 éve a leg kisebb mértékben sem valósultak meg, sőt ezek tesztjei a hatalomnak arra, hogy milyen mértékben manipulálható a tömeg, az érdekek milyen mélységig játszhatók ki. Még a szó igazi értelmében vett szociálisan érzékeny politikai vezető, vagy képviselő, aki valóban hisz abban, amit humanitásból tesz, az törvényszerűen felfedezi, hogy nincs menekvés a politika rosszirányú, mindent elsöprő „áradata”, trendje elől. Ha még sem ébred a kivételes humánus vezető, akkor koholt, a személyét, családját érő alaptalan rágalmakkal, vagy az adóhivatal közreműködésével a „politikai áramlat”, „gondoskodik” arról, hogy még idő előtt felébredjen.

Sajnos a magyarországi politikai választások módszerei egyre irritálóbbak a társadalom többsége számára, de még nem idejét múlt, sőt egyfajta értelmiségi elit értékrendje, mert a szavazók erre befogadók, nem ismerik fel, hogy ez több, mint a létükre káros, létüket veszélyeztető politika. Új, nemesebb és jobb, a szocializmus kísérletére, pozitívumaira építő, de a mai rendszert, liberális elveket és módszereket meghaladó formációra van szükség ahhoz, hogy a jelenleg tapasztalható a társadalommal szembe elkövetett „hibák-politikai bűnök megszűnjenek létezni. E lehessen kerülni a társadalomra veszélyes negatív potenciált és a reális veszélyeit.

A SZAVAZÁSRÓL

Miután feltártuk a jelenlegi kapitalista polgári demokrácia egyik jogintézményét a választás tényleges jellegét, azokat a kifinomult módszereket, amelyek segítségével a hatalom manipulálja a társadalom többségét, és amely módszerek segítségével elrejtik a képviselőjelöltek valódi ambíciójukat és öncéljukat, a választásra külön kell szentelni figyelmet. A választás a tőkés, polgári liberális demokrácia alapvető elve, azonban képtelen a hozzáfűzött állampolgári reményeket beváltani.

A szavazás olyan, mint, bárkinek, bárminek a jó kiválasztása, jó és alapos információn alapuló szelekciót tételez fel. A nem kellő tájékozottság azonban rossz dolgokat, csalódást eredményez. A választás tárgyát, személyét ismerni kell!

Példaként említeném meg, hogy a gyógyszerészetben nem jártas egyén, a betegnek választ gyógyszert. Egyébként a politikai, gazdasági elit, a speciális érdekcsoportok uralma, eleve eldöntött hatalmi kérdés a kapitalista, polgári demokráciákat illetően. A társadalom, ha akarja, ha nem, választással nem változtathat. A választójog önmagában a társadalom számára nem jelet, semmit, mert nem adja meg a hatalmi és rendszerváltoztatás lehetőségét és így nem ismertek a választópolgár előtt a hatalmat szolgáló választott személy eredeti funkciói, főbb tulajdonságai. 

A képviselők megválasztásának különböző módjai váltak ismertté, azonban a több ezer évvel ezelőtti görög választással abban ma is azonos a fő jellemzője, hogy az arisztokrácia választhat csak érdemben, és ehhez számára nincs szükség, szavazásra. Az ókori Görögország jó módú és tanult polgáraiból sorsolással is lehettek képviselők. A hatalmi és politikai viszonyok alapján ez, több mint 2000 év múltán, ma is megtörténhetne. Ma a propaganda jelentősége, a választást illetően szinte meghatározója a szavazásnak. A pártjelöltek kiválasztásában a szavazóknak alig, vagy nincs is beleszólása, akiknek a reflektorfénybe való állítása valójában a propaganda mögött állók érdekeit szolgálja.

Egy valóban klasszikus értelemben vett demokratikus választási módszer teszi lehetővé a speciális érdekek, érdekeltségek befolyását a választásban. Egy a tőke uralmától mentes közösségi társadalomban a rátermett vezetők nem önjelöltek, spontán a tehetségükkel, tudásukkal rátermettségükkel a népből emelkednek ki. Ehhez hasonlóan egy a mai politikai kultúrát meghaladó társadalomban pártatlan módon választhatnak titkos szavazással vezetőket. Egymás ismerete, a speciális érdekcsoportok befolyásának teljes kizárása és a titkos szavazás megadja a lehetőséget arra, hogy a nép igaz képviselői jussanak be a kormányzásba, de nem uralkodó pozíciókba.

A mai helyzet ettől még igen messze van. A mai társadalmi, politikai-hatalmi rendszerben a pártok mellett vannak más szervezett csoportok, amelyek ugyancsak befolyásolják a választókat. Jól ismerik a kifinomult módszereket ahhoz, hogy közvetett módszerekkel és kerülő utakon mind a szavazókat, mind pedig a szavazás eredményét befolyásolják. A fennálló rendszer haszonélvezői, a hatalomba integrált szakszervezetek, tőkések szervezetei, az egyházak, az ultranacionalisták, a természetvédők és sok-sok más számtalan szervezet csoport is nagyobb befolyást gyakorol a politikai ügyekre, a szavazásra, mint maga a szavazók döntő többsége. Egyre több beidegződés beidegződés és már hagyomány is befolyásolja a szavazókat amelyek gátjai a tájékozottságon és a megfontoláson alapuló szavazásnak.  A választók többsége akarva – akaratlanul, a propaganda és a bevett szokásai miatt, mások meggyőződését, ezen által érdekét képviseli, többnyire azért, mert nem képes megkülönböztetni a megbízható információt a propagandától. Persze, ha a politikai pártok képviselőjelöltjei részére tilos volna a pénzügyi, vagy egyéb támogatást adni, már akkor sem lehetne megakadályozni a választópolgárok közvetett manipulálását, befolyásolását. A politikai választások, az ott használatos szavazási rendszer az ésszerű és tárgyilagos döntés ellentéte.

A rendszerváltást követő 23 év tapasztalata, hogy a választások és az ott használatos szavazati rendszerben a politikai pártok önjelöltekből kiválasztottak, a képviselőjelöltek, akiket minden rendelkezésre álló eszközzel támogatnak, hatalmas összegeket költenek szemfényvesztő propagandákra.  Az ilyen választási módszerekkel előkészített szavazás torz eredményeket szült. A pártok, a speciális érdekcsoportok által finanszírozott sajtó, média, a TV hirdetések özöne, rágalmak és öndicséretek tömkelege, zászlók, kiretusált önarcképű és egyéb plakátok, ajtóról – ajtóra való szavazat koldulás, szervezett viták, előre megírt interjúk, zenekarok, táncos leánykák, milliókba kerülő rendezvények áradata, általános eufória jellemzi a mai demokratikusnak hitt választásokat. Persze mindebből éppen a demokrácia igazi polgári kapitalista természetét elárulva a társadalmat a munkásságot képviselő pártokat, minden tekintetben kitiltják, a sajtó, média és egyéb módon elhallgatják, akadályozzák, koholmányokkal lejáratják, a legjobb esetben a hatalom ellenszervezetet hoz létre ellenükben. A teljesen félrevezető atmoszféra elfedi a választók elől a küzdelem valódi tétjét és, hogy a nagy hírverés és politikai pártvetélkedés, – jobb, bal, liberális, szociáldemokrata szocialista, népi, nemzeti, stb., de mindenképpen a kapitalizmus pártjai között-, ellenére a választóknak csak a hatalmat, a rendszert nem sértő, igen korlátozott kérdésben van a szavazással választási lehetőségük. A rendszerváltás óta a magyar, hatalomért küzdő, politikai pártok platformja csak a hatalom-a rendszer szemszögéből lényegtelen részletekben különbözik, és tragikus az, hogy egyik párt sem képes megoldást találni az alapvető társadalmi problémákra, mint munkanélküliség, szociális és oktatási krízis, stb., vagy ennek hiányába elárulni, hogy a „király meztelen” a demokrácia nem képes megújulni, a rendszer egyre inkább nem működőképes.

A rendszerváltás óta a szavazati jog az állampolgárokban a szabadságérzet illúzióját kelti, amely magában is politikai módszer, és amely a speciális érdekcsoportokat szolgálja. Tapasztalat, hogy a választások után a nép érdekei háttérbe szorulnak, és legfeljebb csak kívülről jövő olykor erősödő társadalmi nyomás kényszere alatt azokat figyelembe. A választott képviselőkből összeálló törvényhozás által megállapított prioritás nem felel meg a társadalmi ügyek fontossági sorrendjének. A valódi népérdekek háttérbe szorulnak, és helyettük különböző érdekcsoportok, nagyhatalmi és EU-s nyomásra a társadalom érdekeit sértő módon másod, harmadrendű és rangú, a társadalmat nem érintő, vagy érdekeivel ellentétes kérdések, ügyek kerülnek napirendre. Alapvető társadalmi ügyekben, mint a békesség, az éhezés, az otthontalanság a munkanélküliség, a mélyülő elszegényedés, stb. a törvényhozásban olyannyira nincs egyetértés, amely csak látszat és csak egyfajta a népnek eladott cirkusz az ügyek mellőzésére. A polgári demokrácia fennállása során, az eltelt 23 év négy évenként, a sajtó és a média útján attól hangos, hogy a pénz teljes mértékben korrumpálja a választásokat, és ezt ilyen, olyan a politikai pártok által egymásra kent, de soha fel nem tárt, és felelősségre vonást nem követelő ügyek során válik ismertté.

Végezetül: Az ön és majd pártjelölt képviselők mind – mind karrier megélhetési politikusok, többnyire dilettánsok, akik, miután hatalomra jutnak, a politikai rendszer kiszolgálói lesznek, és ott szolgálnak politikai komornyikként, ahol a speciális és nagyhatalmi érdekek küzdelme folyik. A nemzeti egység, szuverenitás, a társadalom érdekmegjelenítése mind mítosz, és a nép érdekeinek védelme hiányzik, törvényszerűen a kapitalista liberális demokráciából hiányozni fog a fennálló politikai rendszerből. Ma, a magyar politikai kormányzat eleve a politikai választások és a szavazás módszere irracionális és félrevezető eredményekhez vezet, csalódás a társadalom többsége számára.

A szerző elérhetősége a szerkesztőségben

– ap –

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük