Pontát nem az utca buktatta meg

liviu dragnea 2015

Az ex-doktor, plagizátor, gyanúsított kormányfőt Liviu Dragnea dobta ki az ablakon.

Mielőtt megrészegülnénk attól, hogy Victor Ponta az utca nyomására mondott le, meg egyéb romantikus és naiv ábrándokat kezdenénk szövögetni azzal kapcsolatban, hogy a román politika mennyire reszponzív a „zemberek” óhajaira, jusson eszünkbe, hogy Ponta lemondása, azaz lemondatása már régóta csövön van a PSD-ben.

Egy hónappal ezelőtt kiszivárgott, hogy a szociáldemokraták pontosan eltervezték Ponta kirúgását. A terv szerint a PSD-kongresszust követően, miután Liviu Dragnea lesz (és lett is) a pártelnök, egyszerűen megvonják a támogatást a kényelmetlenné vált Pontától.

Ez pedig pontosan így is történt. A tervekhez képest annyi eltéréssel, hogy Liviu Dragnea nem fáradt azzal, hogy a demokratikus döntés látszatára adva megszavaztassa a PSD vezetőségében Ponta kirúgását, hanem – kiszivárgott információk szerint – nemes egyszerűséggel üvöltözni kezdett a kormányfővel kedden este, miközben Bukarest utcáin 25 ezer ember tüntetett minden ellen, ami politikussal kapcsolatos.

Nem, Pontát nem az utca menesztette. A bukott doktor, bűnvádi eljárás alatt álló, elsúlytalanodott báb-Pontát egyszerűen kiszórta az ablakon Liviu Dragnea, aki puszta ürügyként használva fel a tiltakozó megmozdulásokat, most látta ehhez elérkezettnek az időt. Ő az a fajta politikus, aki csak a választások előtt veszi emberszámba a szavazópolgárokat, legyenek elevenek vagy holtak.

Dragnea nagyon szeretne miniszterelnök lenni, de sajnos nem lehet, mert ellene is bűnvádi eljárás folyik. Viszont a következő időszakot mindenképpen meghatározza majd, mivel ő a legnagyobb párt elnöke. És gondolkodás nélkül ejti majd az eddigi kormány tenyéren hordozott üdvöskéjét, sarokkövét, biztosítékát, a szintén egyre nagyobb bajba kerülő Gabriel Opreát is (soha nagyobb veszteséget), ha talál megfelelőbb megoldást.

Az a baj, hogy bármilyen koalíciós, kormányalakítási kísérletnek csak rossz kimenetele lehet, ha az utcai tüntetések korrupcióellenes, megtisztulásos célkitűzései felől nézzük. Az ellenzéki PNL politikusai éppúgy bérlettel járnak a DNA-hoz, mind a PSD-sek, és a Tăriceanu-féle ALDE sem mentes a gyanúsítottaktól.

A mérleg nyelvének szerepét mindig nagy műgonddal eljátszó RMDSZ sem képes szabadulni saját korrupt és jogerősen elítélt politikusaitól.

Úgyhogy a következő kormány sem a szeplőtlenség jegyében alakul majd meg, sőt, a jövő évben esedékes választásokon sem szent emberek indulnak majd.

Szóval elég elé vagyunk.

Forrás: Főtér.ro

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük