Porban, zajban és bűzben dolgoznak a nemzeti könyvtár munkatársai

Az Országos Széchényi Könyvtár beismerte, hogy elképesztő mennyiségű por került be a szomszéd építkezésről a könyvtárba, ezért rendkívüli levegőtisztaság mérést hajt végre a porral szennyezett emeleteken – közölte a könyvtár délután.

Az OSZK a Várkapitánysággal és a kivitelező céggel egyeztetve már meg is kezdte a könyvtár 5-6-7. emeletei elé pormentes szigetelőfal építését. A szigetelőfal felépítésétől függetlenül az OSZK rendkívüli levegőtisztaság mérést hajt végre az érintett emeleteken.

Mint múlt héten megírtuk, egy felháborodott olvasó nem hitt a szemének, hogy milyen por van a nemzeti könyvtár déli folyosóján:

“valamit elcsesztek a Szent István terem miatt, főleg az V. és a VI. emeleten dőlt a por, állítólag fúrtak pár lyukat, és ez lett belőle. Először azt hittem koszos a szemüvegem, de anélkül is látszódott, sőt állt a por a padlón és a katalógusszekrényeken.”

A könyvtár belső felületén a vezetőség tájékoztatta a könyvtár dolgozóit, hogy vizsgálják a problémát.

Hétfőn újra brutális port észleltek a könyvtárosok, a 444.hu-nak nyilatkozott az egyik dolgozó:

“A szememet csípte, az orromban bent ragadt, a folyosó végét nem lehetett látni. Mindenki panaszkodott, fejfájásra és hasonlókra. Büdös van. Nagyon szar, tényleg.”

Az index.hu elérte a Várkapitányságot, a közleményükben letagadták, hogy a felújítás következménye lenne a porszennyezés.

“A Budavári Palotának az Országos Széchenyi Könyvtár által használt részében lévő por nem a kivitelezési munkák következményeként került be az épületbe. A Budavári Palota déli összekötő szárnyának átépítésével járó feladatok az ilyenkor szokásos mértékben épületrezgést okoznak. Ez előhozta a hosszú évtizedek alatt lerakódott port az álmennyezetek fölötti területről. A beruházó az átépítéssel járó összes körülményt az utóbbi egy évben előzetesen felmérte az OSZK-val közösen, de a rejtett helyen lévő nagy mennyiségű port érthető okokból nem láthatta előre.”

Konkrétan azt írták a közleményben, hogy nincs itt semmi látnivaló, ahol épület rezeg, ott por is van. Amúgy is minden könyvtárban van por, onnan származik a jellegzetes szag. Az egyik olvasó küldött egy képet, szemmel láthatóan is állt a folyosón a por:

Információink alapján a könyvtárosok munkát tagadtak meg, többen hazamentek, ma reggel viszont már a biztonsági szolgálat is elkezdte vizsgálni a por forrását.

Ma délutánra kiderült a múlt héten már jelzett probléma, a szomszédos Szent István terem felújítása közben lyukat ütött a kivitelező a falon, azon keresztül dőlt a por a nemzeti könyvtárba.

Mint írták:

“A légszennyezés forrásának keresésekor megállapítást nyert, hogy külvilágba vezető elzáratlan rés keletkezett az OSZK 5. emeletének szintjén a belső álmennyezet felett, amelyen keresztül a Budapesti Történeti Múzeumban zajló bontási por akadálytalanul áramlott be az Országos Széchényi Könyvtár épületébe.”

Tehát a külvilágba vezető elzáratlan rés keletkezett, magyarul a kivitelező által fúrt lyukon dőlt a por a könyvtárba.

A közlemény nem szól arról, hogy az állomány mennyire károsodhatott, veszélyben van-e könyvtárosok egészsége, leállították-e a felújítást. Ha fejlemény lesz az ügyben,  beszámolunk róla.

2017 óta zajban és porban dolgoznak a nemzeti könyvtár munkatársai, évekig a Lovarda és a Helyőrség építésének munkálatai miatt az északi oldalon alig lehetett dolgozni, tavaly óta a déli oldalon, a Szent István terem felújítása közben keletkezett zaj zavarja mind a könyvtárba járókat, mind a kutató könyvtárosokat, idén pedig megérkezett a por. Beszéltünk olyan könyvtárossal, akinek ez volt az utolsó “csepp a pohárban”, távozni fog, elege lett.

A könyvárból tavaly száznál több munkatárs távozott, a dolgozók fele nem keres 150.000 forintot sem, a fizetésük 2010 óta érdemben nem emelkedett. Jelenleg is tíz állás van meghirdetve, van olyan hirdetés, melyet már többször meghosszabbítottak, ekkora fizetésért alig találnak kulturális szakembert.

Itt az OSZK teljes közleménye:

„Az Országos Széchényi Könyvtár épületébe a tegnapi napon nagy mennyiségű por áramlott be hideg légáramlattal kísérve. A légszennyezés elsősorban az 5. emelet déli oldalát érintette, részlegesen átterjedve a 4. és 6. emeletre, illetve az 5. emelet egyéb területeire.

Az OSZK illetékesei azonnal értesítették a Várkapitányság Zrt. felelőseit, és a könyvtár déli falainak túlsó oldalán bontást végző kivitelezőt, mivel a légszennyezés egyértelműen a bontási munkálatokkal egy időben volt tapasztalható.

A légszennyezés forrásának keresésekor megállapítást nyert, hogy külvilágba vezető elzáratlan rés keletkezett az OSZK 5. emeletének szintjén a belső álmennyezet felett, amelyen keresztül a Budapesti Történeti Múzeumban zajló bontási por akadálytalanul áramlott be az Országos Széchényi Könyvtár épületébe.

Az OSZK a Várkapitánysággal és a kivitelező céggel folyamatosan egyeztet. A kivitelező a mai napon már meg is kezdte a könyvtár 5-6-7. emeletei elé pormentes szigetelőfal építését. A szigetelőfal felépítésétől függetlenül az OSZK rendkívüli levegőtisztaság mérést hajt végre az érintett emeleteken.

Az érintett szervezetek közötti közvetlen együttműködésnek köszönhetően reméljük, hogy az OSZK belső tereit érintő probléma hamarosan megoldódik. Az olvasókat és látogatókat érntő további információkról rendszeresen tájékoztatást adunk.”

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük