Protestáns etika hol vagy?

BarátEndre

A Görög válság kapcsán a hazai sajtóban sorra jelentek meg cikkek, vélemények melyek középpontjában a szorgalmas, takarékos, precíz, puritán német ember weber-i ideáltípusa állt szembeállítva a lusta, rest, ingyenélő, korrupt göröggel. A német szorgalmával, takarékosságával megérdemelten éli gazdag életét, míg a lusta görög csak követel szóltak a mélyen szántó érvek.

Most tekintsünk el attól, hogy az ilyen etnicista megközelítés önmagában felháborító, hogy a müncheni mentalitás milyen messze van a hamburgitól vagy a rostockitól és attól is, hogy Münchenben sem egyforma mindenki. Azonban Weber kapitalizmusának mítosza népkaraktertől függetlenül végleg eltűnni látszik, ha egyáltalán létezett valaha.

Weber, aki kapitalizmus kialakulását a protestáns, puritán etikából eredeztette, ahol a felhalmozás, a siker, Isten jutalma, a fogyasztás és a haszon elherdálása pedig bűn, ma már csak mítosz. A Volkswagen botránya rámutat, hogy korunk kapitalizmusa, semmilyen etikát, de még csak racionalitást sem ismer. Célja nem az Istennek való megfelelés, gazdálkodását nem a racionalitás vezérli.

A kapitalizmus áthág minden szabályt, legyen az írott vagy íratlan, nem ismer morált, etikát, becsapja a dolgozóit, a vevőit és az államot egyaránt. Kizsákmányolja a dolgozót, csak ott termel, ahol olcsón kap szakképzett munkaerőt, de adózni nem hajlandó; csak ott ereszt gyökeret, ahol adómentességet kap, de ahol adózni kellene, onnan offshore-ba menekíti a vagyonát, így sehol nem járul hozzá a közjóhoz.

A kapitalizmus kizsákmányolja, az embert, a természetet ezzel megrövidíti a Föld lakóinak életét. Mindemellett arcátlanul korrupt, és akiket lefizet, azokat vádolja korrupcióval, környezetbarátként tetszeleg miközben a köz támogatását a csalás technológiájának fejlesztésére használja. „A kapitalista termelés többé vagy kevésbé leplezett célja a termelők kirablása, mint ahogy a kapitalista kereskedelem valódi célja a fogyasztók becsapása.” (Rudolf Rocker előadása a XII. szindikalista kongresszuson).

Ezen a ponton érdemes elgondolkodni a következő kérdéseken. Miből eredeztethető az a jog, hogy cégek, vállalkozások titkos paktumok útján jussanak közpénzhez, közvagyonhoz? Honnan származik olyan plusz joga a nagyvállatoknak, amik állampolgárokat, embereket nem illeti meg? Miért titkosak a cégek adatai, amikor a gazdaság funkciója az emberi jólét biztosítása? Milyen demokratikus elvek biztosítanak a gazdaság szereplőinek előjogokat? Miért nem tudhatja egy ország, egy város lakossága, hogy választott képviselőik milyen feltételekkel és kedvezményekkel édesgetnek magukhoz befektetőket?

Ideje lenne a gazdaság demokratizálásának! Ideje lenne a gazdaság szereplőit a köz kontrollja alá helyezni! Ideje lenne a cégek gazdasági tevékenységének teljesen nyilvánossá tételének! Legyen beleszólása a dolgozónak a vállalat gazdálkodásába! Legyen joga a fogyasztónak tudni, hogy mit vásárol, és az mennyibe kerül! Legyen nyilvános, hogy a cégek milyen bérpolitikát folytatnak! Legyen nyilvános, hogy nagyhatalmú cégek mennyivel járulnak hozzá a közjóhoz!

A magyar adózás adatokból világosan látszik, hogy a tőke, a vállalkozások alig járulnak hozzá a közös költségeinkhez. Nem adóznak. Azért kapnak támogatást, hogy éhbérért dolgoztassanak bennünket, közben a hatalommal karöltve azt propagálják, hogy nincs ingyen ebéd, mindenért meg kell dolgozni. Addig nincs értelme demokráciáról beszélni, míg a gazdaság szereplőit kivonjuk a demokratikus kontroll alól, amíg a törvény a Coca Colát védi és nem az embert.

Az új baloldal feladata, hogy a társadalom demokratázásával együtt a gazdaságot is demokratizálja, de első lépésként a Volkswagen fizessen vissza minden a közvagyonból származó támogatást és be nem fizetett adóforintot!

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük