Rogán is belengette az előrehozott választást

most majd

Érdemes komolyan venni a propaganda miniszter szavait, mert a hangján Orbán szája mozog.

 Érdemes komolyan venni a propaganda miniszter szavait. Egyrészt azért, mert a hangján Orbán szája mozog, másrészt pedig gyakorlatilag megfenyegette az országot az előrehozott választással.

Ha nem kapjuk meg az ellenzéki támogatást, az emberekhez fordulunk – jelentette ki a Pasa park minisztere. Márpedig azt nem kapják meg, hacsak a Jobbikkal le nem boltolnak egy lájtosabb verziót Magyarország totális megfélemlítésére és megszállására. Erre még egy pár napot várnunk kell.

Vegyük azért sorba, hogyan fordulhat a rezsim a zemberekhez. Nagyjából két eset lehetséges: az egyik egy nemzeti konzultációnak hazudott újabb levelezés párszáz millióból. A végén hazudnak egy nagy számot, hogy a zemberek kilenchetede értett velük egyet, ám ettől még nem lesz meg a szükséges kétharmad, amikor arról kell szavazni, hogy bárki lakásába betörhessenek, bárki levelezését elolvassák, bevezethessék a kijárási tilalmat, lekapcsolják az internetet, magánvagyonokat foglalhassanak le és így tovább. (Ne tessék nevetni, valóban ezekre kérnek felhatalmazást…!!)

A másik lehetőség az előrehozott válaaztás. A nyilvánosságra került kutatások szerint a Fidesz toronymagasan vezet, nem kizárt, hogy újra kétharmadot kapna – és akkor dönthetnek egyedül is az orbáni terror bevezetéséről. Látják, hogy az ellenzék pártjai megosztottak. A Jobbik, az MSZP és a DK jutba be biztosan az új országgyűlésbe, az LMP a határon billegne, a többiek mennek a lecsóba. 

Orbán simán meg tudja magyarázni, hogy neki új felhatalmazás kell, hogy megvédje az országot a csúnya terroristáktól. A győzelem után 2020-ig máris biztosítva lenne a hatalom, a további lopás lehetősége, nem is beszélve arról, hogy mindezt büntetlenül lehetne tovább folytatni. A rezsimet bíráló pár uniós tisztségviselő elhalkulna, hiszen a zemberek megint Orbánnak adtak felhatalmazást, ha a magyarok ilyen hülyék, úgy kell nekik. 

Orbán az előrehozott választással hirtelen letolná a napirendről a tanárok tüntetését, a mozgolódó orvosokat és ápolókat, a készülő közlekedési sztrájkot, kihúzná a fejét a szoruló hurokból.

Nagy felelősség hárulhat az utcára és a valóban változást akaró pártokra, politikusokra.

Szóval, tessék figyelni!

Forrás: Európa Kávézó

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük