Róna Péter: Össze-visszafogás

osszefogas
Ha túltekintünk az ellentmondáson a Milla döntésében Bajnai Gordon színre lépése mellett – miszerint Bajnai kizárólagos jogot kap politikai tervei bejelentésére, miközben mindenki más csak politikai hovatartozása feltüntetése nélkül vehet részt az október 23-i megemlékezésen – világossá válik a lényeg: az eddig magukat az elmúlt 20 év politikai erkölcsétől és szellemiségétől elhatároló erők (az LMP kivételével) feladták az elhatárolódást.


A
z LMP történetéből okulva úgy döntöttek, hogy hazánkban nem lehet más a politika, mint ami eddig, és a hosszabb történelmi távlatban mindig is volt. Lehet, hogy igazuk van. Lehet, hogy a katasztrofális Orbán-kormány leváltására a megfelelő eszköz nem a magyar közélet szótárának és nyelvtanának gyökeres megreformálása, hanem a lerobbant, de kétségtelenül életben maradt soi disant demokratikus erők összeboronálása. Ehhez pedig nem egy olyan személy kell, aki hiányosnak és deformáltnak véli az általuk képviselt berendezkedést, hanem olyan valaki, aki épp onnan jött, annak nem fordít hátat, de mégis elmondhatja magáról, hogy ő, valamilyen, eddig meghatározatlan értelemben, más, mint az a kormány, amelynek minisztere, majd kormányfője volt.
Persze nem más. A Haza és Haladás állítólag magas szakmai színvonalat megtestesítő tanulmányai nem tartalmaznak semmi, de semmi olyan elemet, ami eltérne a 2002–2010 közötti kormányzás elveitől. Bajnai Gordon keddi beszéde a korábbi kurzus maradéktalan restaurálását ígérte. Továbbra is a külföldi tőke összeházasítása az olcsó magyar munkaerővel a kibontakozás vélt kulcsa. Az elméletileg és gyakorlatilag is rendre megcáfolt ábránd, miszerint lehetséges a növekedést és a megszorítást összeboronálni leértékelés, illetve infláció nélkül, ha a növekedéshez szükséges tőkét biztosítják a külföldi befektetők, továbbra is elképzelésének talapzata.

A
beruházások és a beruházásoktól remélt munkahelyek létrehozatala továbbra sem a belföldi tőkeképzésre, hanem a külföldi tőkére van bízva. De a modell nem működik, mert a külföldi tőke több munkahelyet szüntet meg, mint amennyit létrehoz, és a külföldi tőke áráért – a kedvezményekért, a támogatásokért, és a GNP 6-8 százalékát is elérő kamat, osztalék és royalty jövedelem kiáramlásért – a bérmunkával kitermelt hozzáadott érték nem fedezi a bérmunka előállításához és fenntartásához szükséges szociális költségeket, mint az oktatást, az egészségügyet, a nyugdíjat, a munkanélküli-segélyt, az infrastrukturális beruházásokat, a rendőrséget és az államigazgatást stb.

A külföldi tőke számára persze a befektetés lehet jövedelmező, de a nemzetgazdaság szempontjából a megtérülési ráta elégtelen. Nem veszi tudomásul, hogy a deficit nem a túlköltekezésből, hanem az elégtelen gazdasági teljesítményből fakad, amit a külföldi tőke nem orvosol, mert (tisztelet a kivételnek, mert van kivétel) nem termel elég hozzáadott értéket. A jogbiztonság fő feladata értelemszerűen továbbra is a tőke védelme, a „befektetői bizalom” elnyerése és nem a szegények és leszakadtak egyenrangúságának, mindennapi emberi méltóságának biztosítása.
Semmi jele, hogy a Bajnai–Oszkó páros által megfogalmazott banki magatartási kódex szellemiségét – ami szentesítette az egyoldalú szerződésmódosítás intézményét, az önkényes és alaptalan törlesztőrész-emelést, röviden a szegényebbek kifosztását – szerzői újragondolták volna. És persze kétségtelen maradt, hogy a kilakoltatással fenyegetett családok és a kilakoltatást végrehajtató bankok közül a Haza és Haladás korifeusai az utóbbiakat pártolják. Semmi felismerése annak, hogy a rendszerváltás gazdaságpolitikája – ezen belül kiemelten az elmúlt évtized – csődöt mondott, mert a felélésből és az eladósodásból, és nem a növekvő teljesítőképesség felépítéséből táplálkozott. (2007-ben 1 forint GDP-növekedés 20 forint adósságnövekedéssel párosult.)
Semmi jele, hogy a külföldi tőkétől való függőséget meghaladva, kilátás lenne Bajnai elképzelésében egy életképes honi iparra, mezőgazdaságra és szolgáltatásra, és általában az értéket teremtő szellemi munkára. De még így is lehet, hogy a szervezőknek igazuk van, ha a cél nem az egyaránt csődöt mondott fideszes, illetve MSZP-s gazdasági paradigma, hanem mindössze Orbán Viktor leváltása. Ha az MSZP, ahogy azt vezetői állítják, megkerülhetetlen erő, ami azonban egyedül nem kormányképes, a megoldás egy másik megkerülhetetlen erő létrehozatala, hogy aztán a két megkerülhetetlen erő frigyre lépjen, és erőterébe vonja a többi, immár könnyen megkerülhető erőt.

A
z első hozománya a választási győzelemhez nélkülözhetetlen gépezet, a másodiké a nemzetközi és hazai tőke lelkes támogatása, beruházásaik újraindulásának ígérete. Mélyreható kritika helyett elég a régi modell kisuvickolása. Nem szabad bedőlni honfitársaink kiábrándultságának; nem igaz, hogy igényt tartanának egy új, tisztakezű politikai erő megszületésére. Bármennyire is boldogtalanok, a még itt maradtak nem a megújulásra, hanem a nyomorúságos biztonságra vágynak. Ha a tisztesség és a szorgalom, vagy a tartalom iránti igény bármiféle jutalmat érdemelne hazánkban, az LMP már rég egy legalább 15 százalékos párt lenne.
De nem a becsület, hanem az egyre csökkenő nemzeti vagyon feletti marakodás a magyar politika tétje. A közbeszéd rendre nem arról szól, hogy hogyan lehetne többet és jobbat termelni és szolgáltatni, hogyan lehetne kiszorítás helyett a társadalom legszélesebb rétegeit a mindennapi alkotó életbe bevonni, hanem arról, hogy kitől kell mennyit elvenni, és abból kinek kell mennyit juttatni. Abban is igazuk van, hogy még mindig jobb a Nyugat cselédje, mint egy baltás cinkosa lenni. Várni kell, mert hazánk még nem képes arra az erkölcsi megújulásra, amire egy épkézláb, többé-kevésbé igazságos politikai rendszert és egy életképes, többé-kevésbé méltányos nemzetgazdaságot fel lehetne építeni.
Felismerték, hogy a társadalom, bármennyire is morgolódik, tart az elitcserétől. Várnunk kell tehát, és amíg várunk, még mindig jobb „betagozódni” a Nyugat termelési láncába még akkor is, ha az összes feltételt ők szabják meg, mint a turulmadár tojásából kikelt rasszizmus bűvöletében élni. Mert ha az utóbbit választjuk, gyermekeink és unokáink sohasem fognak hazajönni. De ha az előbbit, szép lassan oda a becsületünk.

A
szerző az Oxfordi Egyetemen a Blackfriars Hall tanára

FORRÁS: nol.hu

 
 
 
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük