Schengen vagy Trianon?

Hegyi Gyula

A fideszes jobboldal legfőbb jellegzetessége, hogy az egyéni haszonszerzésen kívül semmilyen értéket sem követ. Ez nem minden jobboldalira igaz: vannak, akik helyesnek hitt, vagy téves eszmék szolgálatában mindent hajlandóak feláldozni. A fideszes mentalitás távol áll ettől. Orbán Viktor állítólagos „megtérése” óta pártja és kormánya hosszú éveken át hivatkozott a keresztény értékekre. Amikor aztán a menekültválság miatt valóban égető szükség lett volna a krisztusi erényekre, a Ferenc pápa által gyakorlatban is megfogalmazott parancsok teljesítésére, kiderült, hogy a Fidesz az Evangéliumot nem tartja többre egy lejárt buszjegynél. Véleményformálói esetenként kifejezett gúnnyal hivatkoztak a krisztusi tanítás lényegére, s azokra (köztük a nyugati, valódi kereszténydemokratákra), akik igyekeztek megfelelni annak.

Ugyanez a Fidesz, a magyar jobboldal száz esztendős hagyományát követve, Trianont a magyarság legnagyobb tragédiájának állította be. Sőt, programjába vette a határon túli magyarokkal való, „határok nélküli” együttműködést. Azt, amit a két világháború között a „határok légiesítésének” hívtak, s amelynek gondolatát olyan kiválóságok tartották napirenden, mint Németh László. A nacionalista gyűlölködés, majd a hidegháborús hisztéria évtizedekig nem légiesítette, hanem fizikai és bürokratikus akadályokkal zárta el a határokat.

Az Európai Unióba, majd a schengeni zónába való belépésünk aztán megvalósította a sok évtizedes álmot, leomlottak a határok hazánk és több, részben magyarok lakta szomszéd ország között. Ez nem csak azt jelentette, hogy nem kell felmutatni az útlevelet, vagy a személyi igazolványt a határállomáson. Ennél sokkal több van mögötte: a határállomások lebontása, s az, hogy bárhol átkelhetünk az államhatárokon. Több százezer itthoni és külhoni magyar naponta él ezzel a lehetőséggel. A trianoni döntéssel a határ túloldalára sodródott iskola, kórház, üzem, városi piac ismét hétköznapi közelségbe került a schengeni határ mellett élők számára.

Amikor azonban a pillanatnyi népszerűségi mutatók azt sugallták Orbán Viktornak, hogy a schengeni tagságunk kockáztatása árán is szálljon szembe az Európai Unióval, egy pillanatig sem habozott sutba dobni a „határok légiesítésének” eszméjét. Sőt, fizikai határzárat kezdett el tervezni olyan uniós országok (Románia, Horvátország) határaira, amelyekben jelentős számú magyar kisebbség él, s amely országok maguk is szeretnének bekerülni a schengeni zónába. A pillanatnyi politikai haszonszerzés a miniszterelnökben és pártjában ismét felülírta azokat az elveket, amelyeket többnyire a magyar jobboldal szokott hangoztatni.

Múlt héten a kormánypárti propagandagépezet már arra kezdte felkészíteni az országot, hogy a „gaz nyugatiak” kidobnak minket a schengeni zónából, de ettől úgymond tovább nő a „nemzeti függetlenségünk”. Pedig a nyitott határok nemcsak a szomszéd országokkal való mindennapi kapcsolattartást jelentik, haanem azt is, hogy a több százezer, Nyugaton dolgozó magyar állampolgár és a több millió idelátogató, illetve kiutazó turista teljesen szabadon közlekedhet Fehérgyarmattól Calais-ig és Izlandig. Ebben – sajnos egyelőre csak ebben – ugyanolyan kiváltságaink vannak, mint a gazdag nyugati államok annyit irigyelt polgárainak. Amikor Orbán Viktor az uniós vezetők ellen fenekedik, akkor ettől az egyenjogúságunkról fosztana meg bennünket.

Az utolsó előtti pillanatban, a szakadék szélén állva aztán a magyar kormány is megrémült a schengeni rendszer szétesésének következményeitől. Amelyek sokkal súlyosabban lennének annál, hogy ismét úti okmányt kell felmutatni Hegyeshalomnál és a párkányi hídon. Az uniós integráció hatvan éve egy irányba, a bővítés és az együttműködés elmélyítése felé tart. Ha ez a folyamat megfordul, ha a magunkfajta kelet-európai nemzeteket ki lehetne lökni Schengenből, akkor ugyanolyan könnyen veszthetnénk el a többi, az uniós tagsággal járó jogunkat, beleértve az anyagi és technikai segítséget is. Arról nem beszélve, hogy egyes szomszéd országokban az ott élő magyarság iránti türelem jórészt az uniós előírásoknak való kényszerű megfelelésből fakad. Az EU-ból való kiszakadásunk, aminek a schengeni kizárás az első foka, új Trianont hozna a magyar nemzet számára.

Schengen persze a nyugatiak számára nemcsak a keletiekkel való szolidaritásról, hanem a tőke szabad mozgásáról is szól. Feltehetően ez is közrejátszott abban, hogy a Nyugaton és Keleten egyaránt érzékelhető nyomás ellenére péntek késő este az uniós belügyminiszterek „megkegyelmeztek” Schengennek. Egyelőre legalábbis.

A magyar demokratikus ellenzéknek nincs könnyű dolga akkor, amikor Orbán Viktor tudatosan provokálja a nyugati vezetőket, kockára téve ezzel uniós tagságunk összes előnyét. A leghelyesebbnek azt gondolom, ha itthon minden módon felhívjuk a figyelmet arra, hogy mi mindent veszíthetünk a rezsim Nyugat-ellenes ámokfutásával. De Nyugat-Európában minden módon azt kell képviselnünk, hogy Orbán ámokfutása miatt ne büntessék meg a magyar népet. Különösen ne a Nyugat-Európával való kapcsolattartásban, a vasfüggöny nélküli közlekedésben és érintkezésben a szabad világgal.

Forrás: Népszava

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük