Sólyom László nem lehet közös nevező

solyom-laszlo

A demokratikus oldal szánalmas káderhiánya miatt sok-sok meglepetéssel szembesülünk, ahogy közeleg a 2014-es választás. Némelyek Bajnai Gordont kapnák a vállukra, főleg azok, akik rájöttek, hogy imádott Gyurcsányuk végleg kicselezte magát a politikai paletta szélére, ahonnan már nincs visszaút a csúcsra. Mások az egy falunapra elszédült Sólyom Lászlótól kerülnek izgalmi állapotba, akitől épkézláb mondatot idézni nem tudnak ugyan, de a kimért europér stílus elegendő ma már idehaza ahhoz, hogy valakibe egyből belelássák az Orbánt leváltani képes politikai zsenit. Az senkit sem zavar, hogy Sólyom László két éven keresztül lapított, sőt mondjuk ki, hogy kussolt, miközben az általa 2010-ben még olyannyira várt Orbán Viktor totálisan szétkefélte a magyar demokratikus rendet.  Már azt a romot, ami 2010-re megmaradt a rendszerváltók nagy álmából.

A csodavárók Magyarországon hagyományosan nem azt tisztelik, aki az első vonalban harcolja ki a győzelmet, hanem azt a senkiházit, aki szépen csendben kivárja a csata végét és amikor elül a zaj, bevonul learatni a babérokat. Emlékezzünk csak Medgyessy Péterre, aki gazdasági szakembernek jó volt, de politikusként akkorát bukott, hogy még ma is halljuk a pofáraesés zaját. Ma ugyanez a lemez pörög. Mesterházy, Schiffer a lenézett szerencsétlen pártpolitikusok, akiktől az értelmiségi megmondók azt várják, hogy szépen adják át a helyüket Bajnai vagy Sólyom uraknak, akik majd megnyerik a választást. Ha majd mégsem, akkor persze majd Mesterházy és Schiffer urakon fogják elverni a port ugyanezen megmondók.

Sólyom kapcsán megszólalt az általam nagyra becsült Tamás Gáspár Miklós is, aki szépen helyére tette a szoclib sajtót is, mondván az itt írók pont úgy gyűlölködnek, mint jobboldali kollégáik. Lehet, hogy van ebben valami, de a szoclib sajtóval ez a legkisebb baj. SŐT! Ne ringassuk magunkat már abban a hitben, hogy a sólyomi szeretet a leghatékonyabb fegyver Orbánnal szemben. Nem, egy fanatizált, polgárháborús logikát magáénak valló politikai gittegyletet csak erőből lehet lenyomni. Totális mozgósítással, ellentámadások sorával, kőkeményre edzett ellenzéki alternatívával. Az egyoldalú árokbetemető politikák bukását legjobban az a számtalan közéleti zombi mutatja, akik belebuktak próbálkozásaikba.

Rendszerváltó nagyjainak mindmáig nem ismerik be totális bukásukat, a tényt, hogy Kádár Magyarországából ők vittek át minket Orbán Magyarországába. Nem ismerik be, hogy elcseszett liberalizmusuk mellékterméke Európa leggusztustalanabb náci mozgalma, hogy a szocializmus árnyaival való küzdelem mindig fontosabb volt számukra, mint egy baloldali antifasiszta tömegmozgalom életre hívása. Húsz éven át belterjes értelmiségi csoportocskákat gründoltak, minden, de tényleg minden kapcsolatot elvesztettek azokkal, akik oly lelkesen álltak mögöttük a rendszerváltás idején és aztán az egész buli számláját mégis ők fizették meg.

Nem, kedves Gazsi, nem a baloldali harcias cikkek miatt állunk ilyen szarul. Éppen az a baj, hogy a mi oldalunkon minden keményebb hangra, minden egyenes beszédre a válasz a liberális fanyalgás, az elhatárolódás, az értelmiségi moralizálás. Rohadtul nem vagyunk radikálisabbak, mint egy háború előtti szocdem, mégis ránk nyomják a szélsőséges jelzőt és ki is taszítanak minket a polgári szalonokból, ahol csak europér módon lehet kommunikálni, kimérten és sok-sok idegen kifejezéssel, hogy minél kevesebben értsék meg az országban.
Sokan azt gondoljátok, hogy az európai hang a mérce. Szép lenne, ha így lenne, de a Lajtán innen lassan száz éve más a klíma. Itt az európaiság a gyengeség jele a jobboldalon. Nézzétek már végig a mi történelmünket! Mi lett a sorsa annak, aki bízott a másik oldal humanizmusában? Tarkólövés egy útszélen vagy a Dunaparton. Mondhatjátok, hogy hol vagyunk ettől, de ki gondolt arra 1943 karacsonyán, hogy alig fél év múlva félmillió honfitársunk lesz elpusztítva halálgyárakban? Senki. Sőt, már javában robogtak a vonatok, amikor a liberális vezetők egy Horthy nevű kalandortól várták a megmentést.

Nem, nem a kemény hang az ellenség, hanem a megalkuvás, a hátrálás. Hová vonulhatunk még vissza? Az önkéntes verőlegények már a házunkban járnak és vért akarnak. Nézzétek meg, hogy hányan vannak már most külföldön a vezető értelmiségiektől kezdve az önmegvalósítást idehaza már elképzelni sem tudó fiatalokig bezárólag. Kik fogják visszarántani a szakadék széléről ezt az országot? Kik állnak a gyűlölethordák elé? Vagyunk páran, akik még küzdünk. Engedtessék meg nekünk, hogy kemények, nyersek legyünk. Engedtessék meg, hogy állva küzdhessünk és bukjunk el, ha el kell bukni. Engedtessék meg, hogy Ságvári Endre legyen a példaképünk és ne szegény Radnóti Miklós.

Az europai hangon való politizálás ma polgári luxus. Azok luxusa, akiknek megvan a jegyük a második kasztner-vonatra. Mindenki más tanácstalanul áll és vár. Ne biztassátok őket arra, hogy csendesek maradjanak. Segítsetek nekünk, segítsétek, hogy legyen sok harcias, bátor demokrata, akik nem menekülnek külföldre és nem lapítanak otthonukban és várják azt, hogy vége legyen a sötét éveknek.

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük