Sürget a válság

crisis

Nem maradhatunk szótlanok. Nem lehetünk tétlenek. Ma felháborodunk azon a sorson, amely az emberiségre vár. Szociális válság, pénzügyi válság, ökológiai válság, a demokrácia válsága… mindezeken a  területeken társadalmaink törésponthoz közelednek, egy olyan ponthoz, amelyből nincs visszaút. 30 év liberalizmusa, „laisser-faire” után, egy 5 éve tartó pénzügyi válság után – keresztúthoz érkeztünk. Stéphane Hessel és Edgar Morin szavaival, „társadalmainknak most választaniuk kell: átalakulás vagy halál.”

Minden területen (foglalkoztatás, környezetvédelem, demokrácia, oktatás, kultúra, lakás, egészségügy, Észak-Dél viszonya) – számtalan közösség, választott tisztségviselők, egyszerű állampolgárok máris nagy erőbedobással és értelemmel cselekszenek. Ha ezennel létrehozunk a mai napon egy új kollektívát, azért tesszük, mert úgy hisszük, sürgősen kell cselekednünk, hogy elkerülhessük a gazdasági összeomlást. Egy ilyen méretű összeomlás olyan káoszt eredményezne, amely céltalanná tenne minden egyéb területet érintő akciót.
 
A kapitalizmus az emberiséget érintő öngyilkos válságot él át” – állapította meg már 2007-ben Michel Rocard. Öt esztendő múltával, semmi sem változott. Illetve még rosszabb lett! Ahelyett, hogy a válság gyökereit célozták volna meg, ahelyett hogy radikálisan váltottak volna azon a gazdasági rendszeren, amellyel kapcsolatosan 2008-ban mindannyian azt állították, hogy tetőtől talpig át kívánják alakítani – vezetőink tovább folytatták előremenekülésüket, felcserélve a magán-adósság „átömlesztését” állami, közadósság átömlesztéssé. De meddig folytatható tartósan ez az előremenekülés?

A következő válság feltehetően még súlyosabbnak ígérkezik az 1930-asnál” –jelentette ki az Angol Központi Bank kormányzója. „Igencsak lehetséges, hogy a helyzet még súlyosabb lehet annál, mint amit 2008-ban tapasztaltunk” – írja Olivier Blanchard, a Nemzetközi Valutalap vezető közgazdásza. Sajnos, úgy tűnik, hogy vezetőink teljes mértékben  lemaradnak az események folyása mögött: már akkor képtelenek voltak előrelátni a jelzálogválságot, ma pedig nem képesek egy valamennyire helytálló diagnózist javasolni a helyzetet illetően, és ezért képtelenek konkrét, a válság súlyosságának megfelelő megoldásokat javasolni. Az egész úgy néz ki, mintha a dolgok kormányzását egy kicsiny oligarchia vette volna át, amelyet csupán a maga rövidtávú jövője érdekelne.
 

Mi lennénk hát az az első nemzedék, amely nemcsak a társadalmi haladás ügyét kellene, hogy feladja, de egyszersmind el kellene fogadnia teljes passzivitásban egy kollektív „öngyilkosság” felé menetelést? Nem! Háromszor is nem! Ezerszer is NEM! Mi az életet akarjuk választani. Ez az oka annak – hogy eltérő útjaink és nemzeti hovatartozásaink dacára – összegyűlünk ma a cselekvés céljából a Roosevelt 2012 Kollektíva keretében.

Úgy mint Roosevelt 1933-ban

Amikor Roosevelt hatalomra jutott, Hoovert követte, akinek gúnyneve volt: Do Nothing („beszél, de semmit nem tesz”). Ekkor az Amerikaiak igen nagy bajban vannak: „14 millió munkanélküli, az ipari termelés három év alatt 45%-kal csökkent. Amerika a szakadék mélyére süllyedt… Roosevelt azonnal cselekszik, határozottsága újjáéleszti a bizalmat. A törvénykezés fantasztikus méreteket ölt: 3 hónap alatt Roosevelt több reformot fogadtat el, mint Hoover 4 esztendő alatt.” A folyamat fantasztikusan gyors: egyes törvényeket egy és ugyanazon a napon terjesztenek be, vitatnak meg és hirdetnek ki.

Roosevelt célja nem „a pénzpiacok megnyugtatása”, hanem megzabolálása. A részvényesek dühöngnek és minden erővel ellenzik azt a törvényt, amely szétválasztja a betéti bankokat és az üzleti bankokat, és hasonlóan szembeszállnak a legmagasabb jövedelmeket sújtó adókkal, illetve a profitot megcélzó föderális adó bevezetése ellen – de Roosevelt állja a sarat és három hónap alatt 15 alapvető reformot szavaztat meg.A finánctőke által beharangozott katasztrófák nem következnek be. És az amerikai gazdaság igen jól tudott élni egy fél évszázadon át ezekkel a szabályokkal. Természetesen 1933 óta a világ jócskán megváltozott. De a Roosevelt által alkalmazott elvek teljes mértékben korszerűek maradtak: megmondani az igazat, az állampolgárok értelméhez szólni, és cselekedni. CSELEKEDNI, teljes erőbedobással!

Fináncoligarchia vagy szolidáris demokrácia?

 „Azzal az ürüggyel, hogy a demokrácia túlzottan időigényes, miközben a pénzpiacok naponta szavaznak és olyan automaták köré szerveződnek, amelyek másodpercenként millió és millió tranzakciót bonyolítanak le – magának a demokráciának az egyszerű létét kérdőjelezik meg.”

„ A kormányokat teljes megadásra szólítják fel, avagy arra, hogy „szakértőknek” adják át a helyüket – amint azt máris láthattuk Görögország és Itália esetében. Ahelyett, hogy visszatérnének – ahogy szükség lenne rá – a politikai eszközökre, amelyek lehetővé tennék, hogy teljes komolysággal hozzálássanak a piacok szabályozásához – azt látjuk, hogy megszorító programokat alkalmaznak, amelyek csupán súlyosbítani fogják a szociális válságot, és szűkíteni a környezetvédelem ügyeinek kezelésére szolgáló eszközök körét. Ennek eredménye ökológiai és szociális káoszhelyzetek előkészítése lesz, amelyek azzal a veszéllyel járnak, hogy lángba borítják a társadalmat, és roppant módon kedveznek a mindenféle autoritér logikáknak, amint azt az 1930-as évek válsága is bebizonyította. Amint akkor is megtörtént, a demokrácia után, a béke maga is veszélybe kerülne.”

Nem fogadjuk el, hogy a bennünket a válságba vitt oligarchia felhasználhassa a válságot saját hatalma megerősítésére, azt hitetve el velünk, hogy a megszorítás politikájának nincs alternatívája. Kollektívánk célkitűzése egyszerű: ébredést akarunk kikényszeríteni! Meg akarjuk mondani, milyen súlyos a válság, táplálni kívánjuk az elkerülhetetlen demokratikus vitát, 15 olyan sürgősséget követelő intézkedés körül, amelyet az új francia Köztársasági Elnöknek azonnal, már májusi beiktatását követő első hetektől fogva munkába kell állítania.

Mindannyian aktív szereplők, felelős tényezők vagyunk

Ha meg kellett volna várni a diplomaták megegyezését, a berlini fal ma is állna. 1989-ben az állampolgárok keltek fel és megdöntöttek egy olyan politikai rendszert, amely tagadta az Ember méltóságát. „Mindegyikünk képes megváltoztatni a világot. Még akkor is, ha semmilyen hatalma nincs, még akkor is, ha a legcsekélyebb fontossága sincs – mindannyian, mind ahányan vagyunk, képesek vagyunk megváltoztatni a világot” – írta Vaclav Havel a Fal ledöntése után néhány héttel.

1989-ben, olyan nők és olyan férfiak „akiknek a legcsekélyebb fontossága sincs” változtatták meg a Történelem menetét. Húsz év elteltével, a neoliberális rendszer az, amely most összeomlik. Nekünk, az állampolgároknak kell megmondanunk, milyen társadalomban akarunk élni. Egy igazságtalan, a káosz társadalmában, avagy egy kiegyensúlyozott és konviviális, jó léti társadalomban? Nekünk kell választani. Nekünk kell cselekednünk.

Ha egyetértenek szándékunkkal, hogy ébresztőt hirdessünk, írják alá Kiáltványunkat és írassák alá 15 javaslatunkat

www.roosevelt2012 honlapunkon.

 

Ford. Sipos János

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük